Örökkévalók (Eternals), rendező: Chole Zhao; szereplők: Gemma Chan, Richard Madden, Lia McHugh, Salma Hayek, Kumail Nanjiani, Angelina Jolie, Don Lee, Barry Keoghan, Brian Tyree Henry, Lauren Ridloff, Harish Patel, Kit Harington; fantasy szuperhőseposz, 157 perc, 2021 (12)
Az örökök Földje
Egy egészségesebb világban az Örökkévalók marketingje nem tudott volna arra építeni, hogy rendezője Oscar-díjas, mi több, Chloe Zhaónak tavaly egyszerre kellett volna fesztiválozni és reklámkampányolni filmjeivel. Az MCU átmeneti időszakának utolsó előtti felvonása (a záró a Sólyomszem sorozat lesz) tényleg másmilyen, mint amit megszoktunk és bár bátor próbálkozás, most még túl univerzumidegen. A néhol már-már Snydert idéző epikusság és gondolatiság szokatlan, de legalább önálló sztoriként jó.
Tudvalevő volt, hogy a Végjáték után nehéz dolga lesz a Disneynek. A vírushelyzet egy picit könnyített azon, hogy több idő teljen el az első 11 év lezárása után és bár most nagy dózisban hozzuk be a lemaradást – a hetekben bejelentett tologatások ellenére is –, alapvetően az univerzum következő főtörténetének kinéző szála érdemben még mindig nem haladt előre a mozivásznon. Az így jött 2,5 éves „szünet” jót tett a jelenlegi dömpingnek, kirakósai vagy még a Végjáték sima epilógusai (Pókember: Idegenben, A Sólyom és a Tél katonája, Sólyomszem), vagy múltbeli eset (Fekete özvegy), esetleg a sztorit mégis picit elmozdító, kísérletező kedvű epilógus (WandaVízió, Loki), vagy pedig teljes univerzumtágítás, mint a Shang-Chi, a What If…? és az Örökkévalók. A What If…?-re nem elmondható, hogy vakon is értelme lenne megnézni, a másik kettőhöz viszont nem kell különösebb háttértár.
Míg a Shang-Chi tartalmazott összesen 6 cameót korábbi filmekből, az Örökkévalók csak említésszinten használja tágabb világát. A fajt, amit szolgálnak, az Égieket legalább kinézetre már ismerhetjük a Galaxis őrzőiből, mikor a Gyűjtő elmondta a végtelen kövek eredetét, de más konkrét kapocs nincs. Párszor elhangzik Thanos, utalnak a Végjáték hatására és a Thor nyitójelenetére (indirekt meg London miatt a Sötét világra is van kikacsintás), Tony és Steve neve már a trailerben elsütésre kerül, de az utcáról épp betévedő, 11 éve moziban nem járt ember is ugyanúgy érteni fog minden lényegest, mint aki naprakész. Ez mindenképp jó, egyszeri nézőknek nem mostanában lesz lehetősége újra ilyesmire, hiszen a következő tucat filmből maximum 3 lehet ilyen – de azokról még nem tudjuk.
Csak persze miért akarna beülni egy egyszeri betévedő pont épp az Örökkévalókra? Az igaz ugyan, hogy más, mint a megszokott tipikus Marvel és hiába valós ez a Végjáték óta több mindenre, bizony még a Shang-Chi vége, a WandaVízió és a Loki is marvelesebb Zhao rendezésénél. Előbbi kettőhöz különösen kell a hozzájuk való befogadás (ázsiai fantasy és sitcom nem való mindenkinek), az Örökkévalókhoz ilyen nem szükségeltetik, mert egy sima klasszikus eposz… amit lehet, hogy így nem láttunk még a Marveltől, de ettől önmagában még nem lesz automatikusan jó. Ezúttal picit mintha ütné egymást a két recept.
Kezdésnek vegyük a humort, ami bár esetenként túlzásba szokott esni, ezúttal ekkora játékidőre kivetítve már nagyon le lett csavarva. Ez nyilván nem volna gond, de közben a film hiába próbálkozik a fennköltségével és drámaiságával, annyira nagyon mélyre csak nem sikerült elmerülünk a gondolatisággal, ahhoz, hogy ne fért volna még be pár egysoros. Amik vannak, nem különösebb erőltetések, szóval minőségiek (bár nem túl emlékezetesek), vagy legalábbis ki nem lógnak, csak szimplán nem annyira komor minden más, hogy ennyi elégnek érződjön. Ebben jó példa a Batman Superman ellen, bár az nem is dolgozott ennyi karakterrel, így bennük jobban el tudott merülni és elég volt finom humora is (főképp Alfredé).
Azám! A karakterek. James Gunn nem is egyszer bizonyította, hogy tud a semmiből csapatot építeni, de mind a Galaxis őrzői, mind az Öngyilkos osztag, visszábbmenve pedig az X-Men során nagyobb fókusz csak 5-6 új szereplőre jutott, ami még egy kényelmes lélektani határ. Itt viszont 10 hőst, egy comic relief embert meg egy szerelmi szálat kapunk, ez meg már egyszerűen sok: puska nélkül valószínűleg az Ocean’s filmek teljes brigádja se lenne meg, de ott nem is akartak 10-re összpontosítani. Zhao itt megpróbálja és viszonylag sikerül egyensúlyban is tartani 2-8 arányban őket, de ez még úgyis összedől, hogy dramaturgiai trükköket is bevet azáltal, hogy kit mikor használ. Egy sablonpélda, hogy a végső ütközet előtt az egyik figura fogja magát és visszalép, majd a levezető jelenetek során ismét előkerül a csata után – csakhogy addig is kevesebb bábút kelljen elbírnia a sztorinak.
A maga közel 2 óra 40 percével ez a Végjáték utáni leghosszabb MCU mozi, de nulláról behozva ennyi mindenkit erre szimplán nem elég. Ezért dől össze a mélyebb, merengősebb hangvétel is, mivel nincs kötődésünk a csapathoz, így egyéni drámáikat és gondolataikat se érezhetjük annyira át, mint a 10-11 évig épült utolsó két Bosszúállóknál, ennél 4-5-ször több arcot használva. Az Örökkévalók moziban sokkal jobban működött volna egy Disney+-os minisorozat után, ahol 10×40 percben mindenkire jutott volna epizód az előzményekről. Ezzel egyrészt Zhao is kiélhette volna lassabb, filozofikusabb stílusát, másrészt megszabadult volna a film az évezredeket átölelő flashbackektől (van egy tökéletes jelenet, ami egyszerre lehetett volna 1:1-ben sorozatzáró és filmnyitó is a logó előtt), harmadrészt pedig így a mozi belviszályai is sokkal súlyosabbak lehettek volna, miközben jutott volna idő rendes ellenlábasokat is kreálni, mert az ide már nem fért. A pátoszos, epikus, áthallásos (az Örökkévalókba amúgy elég sok Lego Bionicle szorult) sztorit 1 régi és 3 új karakterre koncentrálva sokkal jobban átadta a BvS, hiába esett szét Doomsday érkeztével.
Illendő, hogy végigfussak a stábon. Az egyértelmű főszereplő Gemma Chan, aki már a Marvel kapitányban is játszott (teljesen mást), talán ő került a legközelebb az emberiséghez az évezredek alatt. Tudós-mágus, érintésével egyik anyagból másikat tud varázsolni. Általa jön be a szerelmi szál Kit Haringtonnal, aki egy picit át is veszi a film elején azt a pozíciót, hogy majd a néző az ő átlagos szemén keresztül kerül közel a hősökhöz – de ez 2 jelenetig tart csak.
Ők nem hoznak alakításukkal semmi extrát, Lia McHugh viszont már annál inkább. A fiatal lány nagyon jól egyensúlyoz, mivel szerepe szerint többezer éves, de kis tini testben ragadva vágyódik az öregedésre, viszont kinézetéhez mérten pimasz és nagyszájú is, igazi pozitív meglepetés! Képessége is érdekes, illúzióval bármit ki tud vetíteni, emlékeit hologramként lejátszani és adott személyeket sokszorosítani. Szatirikus beszólásai pedig kellően élesek.
A csapat két vezéregyénisége (ész és erő) a bölcs, gyógyításra képes, legöregebb tag (Salma Hayek) és a fizikailag legerősebb, lézerszemű és repülő, erősen Acélember-Homelander keverékérzetű Richard Madden. Az ő vívódását sikerült talán a legjobban elmélyíteni, erre pedig játékával is sokat dob, mindenképpen ő lesz az egyik elem, ami megmarad majd az alkotásból. Hayek viszont nem több a mindenki anyjánál, az átlagos vezetőnél.
Kumail Nanjianinak már a könyökén jönnek ki a gyúrását firtató kérdések és bár látjuk karjait, különösebben nem érthető ez a hype körülötte. Amúgy hozza a formáját, egy ujjaiból kisebbeket, tenyeréből nagyobb erőgömböket kilövő, de laza fickót hoz, akihez jó poénok és egy letekert, kevésbé harsány Taika Waititi – Tony Stark kombóalakítás kötődik. Meg a korábban említett comic relief szárnysegéd, aki bár tök fölösleges, de épp működőképes. A másik poénfelelős Brian Tyree Henry, a technikai zseni, aki magához képest jóval visszafogottabb, mint a „nagyszájú dagi” szerepeiben, szóval tőle kár emiatt félni.
A Benedict Wongra néhány szögből veszettül hasonlító Don Lee a másik laza csávó, képessége kimerül simán az ökleire kivetített varázsütésekben, de ő azért kap érdemi mélységet, érzelgősséget is. Humor nélkül ugyanez elmondható az amazon istennőt játszó, de jellemében Wonder Womanra kevésbé hasonlító Angelina Jolie-ra is, ám mind nála, mind Lee-nél spoileres az, hogy mivel kaptak pontosan teret színészileg.
Barry Keoghan zárkózott, cselekvésvágyó telepataként tökéletes, noha már fizimiskája miatt is illik rá a szerep. Nyilván nem Légió szinten, de a benne megbúvó potenciális rossz és antihősség a trailer egyik snittjéből is átjön, ezt a kettősséget remekül hozza. Lauren Ridloff az első siket szuperhősként lett promótálva, amúgy szimplán csak gyorsan fut, az így jövő energia pedig fájdalmas ellenfelének. Csibészes zsebtolvaj, a csapat egyik legbarátságosabb, legszerethetőbb tagja. Minden kapkodó párbeszéd és elhadart gondolat ellenére a dinamika és a kémia amúgy a körülményekhez és a játékidőhöz képest teljesen jó. Az is dicséretes, hogy szép arányban (5-5) lettek leosztva a harcos erőemberek és a taktikus-okos mágusok és a stáb menti a menthetőt a fentebb taglalt összes hibából. Miattuk éri meg a nézést a film!
Technikai téren nem maradunk el a Marveltől elvárhatóaktól: egy snittben látványosan rossz mondjuk a CGI, de a színes, nem egyenruhás jelmeztervezés (meg picit a díszlet is) és a Zhaóval jött fényképezés nagyon passzolnak a hangulathoz. Ramin Djawadi nyitotta anno az MCU-t zeneileg, ezért a Vasember rockos score-ja már csak történelmi jelentősége miatt is megmaradhatott az erre fogékonyaknak, mostani muzsikája kevésbé fog. A főtéma elégszer előkerül ahhoz, hogy a cselekmény közben működjön, de nem marad meg annyira fülbemászóan a terem elhagyása után újrahallgatás nélkül fejünkben, mint a Shang-Chi-é. A licenszelt számok összeválogatása ellenben kellemes csalódást nyújt.
Az Örökkévalók törekvései mindenképp értékelendők aziránt, hogy ismét megújuljon egy picit az MCU és azzal van a legkevesebb baj, hogy elüt minden eddigitől. Kellenek a bátor próbálkozások, a kísérletek, még ha ez szintén csak egy átlagos alkotás a korábbi 25 mozi által nem érintett műfajban. Néha a kísérletek jól sülnek el, néha kevésbé, de muszáj a kockázatvállalás, mert a Végjáték után csak úgy tudhat releváns lenni az univerzum, ha mer megújulni. Az igyekezet láthatóan, érezhetően megvan erre…
…de most nem sikerült a legjobban. Nem azért, mert Marvel, ez attól függetlenül esik szét, mi több, pont a marvelságával (amivel alig akad kapocs ugye) van a legkevesebb gond. Egyszerűen túl sokat akar és nulláról nem a mozivászon lett volna feltétlenül a legideálisabb hely mesélni erről a 10 hősről. Látványban mindenképp, de 157 percbe összesűrítve semmiképp. Arról szó sincs, hogy ez lenne a legrosszabb MCU menet, csak a Rotten nem tükrözi a mai elvárásokat, amit a Disney felépített az évek során. Egy Sötét világ ma csont nélkül ez alá menne. A stáb miatt érdemel egy esélyt az Örökkévalók, sőt, összességében befogadhatóbb a Shang-Chi végénél, de érezni, hogy ebben az alapban sokkal több van. A két stáblistás jelenet is ezt tükrözi. Másodjára biztos jobban fog működni, de most csak elment. Van hova fejlődni, lehet is, a kérdés már csak az: Zhaóval teszik-e majd, avagy nélküle?
