Pókember: Nincs hazaút (Spider-Man: No Way Home), rendező: Jon Watts, szereplők: Tom Holland, Benedict Cumberbatch, Zendaya, Jacob Batalon, Alfred Molina, Willem Dafoe, Jamie Foxx, Thomas Haden Church, Rhys Ifans, Marisa Tomei, Jon Favreau, J. K. Simmons, Benedict Wong, Tony Revolori, Angourie Rice; ifjúsági szuperhős film, 148 perc, 2021 (12)
A nyolcadik láb
19 és fél év alatt a 8. élőszereplős Pókember filmre válthat jegyet a néző, ami persze ijesztőnek hat, de ez idő alatt annak idején Bond – szintén 3 színész megformálásában – már 13 kalandot tudott maga mögött. Ahogy 1981-ben a Szigorúan bizalmas eleje határozottan összefűzte Roger Moore-t a többiekkel, úgy most a Nincs hazaút próbálkozik hasonlóval, miközben így 6. megjelenésére befejezi Holland Peterének eredetsztoriját, hogy a következő trilógiára fordulva kialakuljon a barátságos és végre talán minden csalódott rajongónak is közkedvelt Pókember. Mondjuk, kissé döcögős úton teszi ezt.
A Penge 1998-ban már előrevetített valamit abból, ami aztán az X-Men 2000-res premierével vált igazán hajtóerővé,majd 2002-ben a Pókember berobbanása jelentette a végső löketet a mai szuperhős mániának. A rebootok miatt mondhatnánk azt, hogy minden generációnak megvan a maga Pókija, ami nyilván igaz is, de az a legjobb bennük, hogy a 3 inkarnáció pont eltért egymástól annyira és annyiban, hogy ne érezzük ténylegesen ugyanazoknak. Ne csak egy recast legyen, hanem egy másik karakter. Ez viszont lényegében egy 5 éve fennálló feszültséget is okoz az MCU előtti fanokban és nagyjából Holland felé.
Az amúgy érthető vádaskodás a Polgárháború óta az, hogy ez a Peter nem több egy bevételnövelő eszköznél az MCU-ban önerőből meg sem áll a lábán. Mindig kellett mellé mentor, egy Stark, egy Fury vagy egy Strange és több nagyon erős karakterhagyományt kezeltek – sokak szerint – nagyon felelőtlenül. Ez így is van valahol, de nem hiába ez a Parker a legifjabb Parker, egy szeleburdi mai kölyök, aki csak a tinik életét akarja élni és szimplán még nem nőtt be úgy a feje lágya, mint előző változatainak. A filmet látva ezek az egyre erősödő hangok elérhették a Sonyt, így tettek az ügy érdekében, ezt pedig Holland eddigi legjobb játékával segítette megvalósulni. Érezni a mozi kicsengésén, hogy most trilógiák között vagyunk és magunk mögött hagyva a gimit, jöhet a felnőttebb, önállóbb éra.
A gimi, aminek elhagyása már ebben a részben is határozott, a tanulmányi versennyel és az osztálykirándulással annyira bájos John Hughes hangulatot adott a Hazatérésnek és az Idegenbennek, ami bizony innen már nagy hiányzó. Nincs sokkal több idő a suliban, mint amit a trailerek mutattak, egyszerűen nem fért már bele, de kellően átérezhettük a közszereplés nyomasztóságát. Még mindig az ifjúsági zsánerhez vagyunk a legközelebb a szuperhősségen kívül, ám őrizzük meg szép emlékként az eddigieket. A humorvilág megmaradt, de ahol kell, ott tud komoly is lenni a szkript. Bizony, ezzel is közeledtünk a felnövéstörténet végéhez és a 2002-14 időszakhoz.
Azokból kiindulva viszont kardinális kérdés volt az, hogy mégis hogy fog tudni elbánni ennyi gonosszal a játékidő? Nos, a Pókember 3 Venom-Homokember-Újmanó és a Csodálatos Pókember 2 Electro-Zöld manó-Rhino triója meg az itteni all-star társaság között van egy igen fontos különbség: ők ide már készen, felépített karakterként érkeztek, szorosan utalgatva adott filmjeik cselekményére. Mivel nem a nulláról kellett indítani őket és régi ismerőseink, egyértelműen jobban működnek, pláne mert többnyire együtt vannak mozgatva. Így egyrészt nem ágazik szanaszét a sztori, másrészt mi nézők ugye többet tudunk róluk, mint Peter és nem vesz el időt bemutatni őket. 
Jó, ezekhez persze kell 5 korábbi alkotás ismerete (meg az MCU jellegből még…hát inkább ne számoljuk), de én egyáltalán nem éreztem túlzsúfoltságot.
Ráadásul mivel többnyire együtt vannak, igen jó a dinamikájuk is egymáshoz. Peter alapvetően segíteni akar kijavítani őket, magyarán visszacsinálni gonosz létüket, ami tudva, hogy lényegében a Sony is egy javítást végez közben Peteren, érdekes összecsengés. Alfred Molina visszafogott profisággal van jelen, mindenféle túljátszástól mentes, de azért Csernák Jánossal lett volna tényleg az igazi nekünk (bár jó a beugró). Ha már túljátszás, akkor itt van Epres Attilával együtt a show frenetikus ellopója, Willem Dafoe, aki immár maszkja nélkül öreg, de ide igen hasznos arcberendezésével sziporkázhatja el a tudathasadást. Képzeljük el a tükrös jeleneteket a Raimi trilógiából, csak most folyamatosan azt a szintet tartva.
A túljátszás másik oldala Jamie Foxx, akiről mondjuk nem baj, hogy lekerült a CGI szűrő, mert már ezzel is kevésbé borzasztó. Viszont ő valahogy most se lett az igazi, hiába javították ki legnagyobb hibáját 7 évvel ezelőttről, egyszerűen túl lapos. Akár maradhatott volna kék is, hisz Thomas Haden Church és Rhys Ifans is mocap mögül játszanak. A nosztalgiafaktor náluk viszont teljes, mindhárman megkapták szinkronhangjukat (és igen: Kálid Artúr duplázhatott). Színészileg Homokemberről és Gyíkról nem sok mondható el, de jobban meg lettek írva az olyan téren is problémás Foxx-nál, akivel csak a legvégére sikerül érdemben menteni valamennyit. Itt gyorsan kitérek még J. K. Simmons-ra, de róla sincs sok minden, lehet a kiadott vírusvideói több, mint az itteni szerepe és valahogy az MCU-s változata Jamesonnak mondhatni szó szerint nem az igazi. Ő ilyen téren nem nosztalgiázott.
Amikor épp nem veterán gonoszok, akkor Benedict Cumberbatch hozza a kötelezőt a színészi nívók fenntartásával. Noha elég trailerszagú ez az ő következő címszerepe előtt, ne felejtsük, hogy a vírus a filmet érintette írásilag (tolva csak 5 hónapot lett). Ez a trailerből mémmé vált, de végül picit máshogy szereplő Wong cameón látszik a legjobban, amúgy szép munkát végeztek, mert bármit is kellett átdolgozni, nem feltűnő, hogy itt annyira belenyúltak volna. Strange figurája a megszokott, Pókember mellé pont illik (pláne a Végtelen háborús előzmények után), de esélyes, hogy kvázi az ő feje lágya is most fog igazán benőni – ez a Marvel részéről való karakterjavítás, a sok „Tony Stark 2” hangra reagálva – pláne, ha a Disney+-os szálak is összeérnek multiverzumilag.
Az ifjúsági vonalat Zendaya és Jacob Batalon tartják életben, náluk már kétes előreutalások és javítások történtek itt-ott (tud sok lenni és rosszul is sülhet el fanservice, várom a reakciókat), amiken persze megvonhatjuk vállainkat, de azon már kevésbé, hogy Holland és Zendaya kémiája nem lett látványosan jobb attól, hogy az életben is összejöttek. Nyilván a Garfiled-Stone páros túl magasra tette a lécet, meg viszonylag kevés közös jelenete van az ifjú párnak. Hibának viszont azért nem tudom ezt 100%-ban felróni, mert Michelle karaktere eleve egy Nulladik óra homage-nak indult… és hát sokat nem fejlődött. Itt nem is volt rá lehetősége, szóval ez inkább az Idegenben sara, csak most jön ki a hiánya.
Ned az meg Ned. Az igazgató nem, de a 3 jófej tanár egy kellemetlen jelenetben tűnik fel a suliban, Angourie Rice-szal viszont sajna nem kezdtek még annyit se, mint a Hazatérésben, mondjuk nem feltétlen baj későbbre tartogatni (meg TikTokra). Tony Revolorinak van egy nyúlfarknyi, több jelenetes, de végül is működő mellékszála, ahol az ember azt kívánja, hogy Raimitől igazán átjöhetett volna Joe Manganiello Flash Thompsonja, hogy felpofozza a gazadag srácot.
Végül még Marisa Tomei és Jon Favreau akikre kitérek, párosuk most is cuki, de a nyitójelenetük után a film egészéhez hasonlóan ők is komorabb hangvételt ütnek meg. Happy gyásza itt pl. erősebb, mint közvetlen a Végjáték után volt (lehet a valóságban is eltelt idő miatt?). Némi kétes fanservice itt is akad és a karaktermódosításokat lehet túllőtték, de az itteni szál egyszerűen kötelező és elkerülhetetlen volt a nagyobb javítás érdekében. Megnyugtatok mindenkit: nincs Ben bácsi flashback, és nem Happy lesz a Ben bácsi, mégis elfoghat bennünket egy, az Irány a Pókverzum hatású dolog, ami itt egyben az írás ezen részének végét is jelenti. Biztosan megosztó lesz, de ha a jövőben nem baltázzák el ennek hatását, akkor lehet utólag kevésbé fog a negatív tábornak is fájni a dolog.
A fanservice sok helyen lehet a film negatívuma, amiket tök szívesen kifejtenék, de még csak nem spoileres poénokat se akarnék lelőni, szóval a kontra rész nagyja ide sajnos nem kerülhet lepötyögésre. Ami viszont igen, az a zene. Egyáltalán nem tolták túl, pedig köszöntek vissza ismerős témák, hol ténylegesen azt bejátszva, hol Michael Giacchino által a filmbe iktatva, mindenesetre itt sokkal indokoltabb volt egy kis Danny Elfman meg egy kis dubstep Hans Zimmer, mint anno az Igazság Ligája mozis változatában John Williams vagy szintén Elfman. Giacchino Póktémája is jó változatokat kapott, de talán az Idegenben score-ja erősebb. A nyitójelenet és a végefőcím muzsikája viszont baró!
Technikai fronton nincs igazán mit érinteni, a CGI itt-ott lehetett volna jobb, de ez szinte már kötelező, ahogy minden MCU darabnál. Hozzák azt a biztonsági szintet, amit belőttek már évek óta. Első mozifilmként ez már visszautal a Disney+-on látható történésekre, bár csak annyiban, hogy a zárójelenet a Sólyomszem idején játszódik és látunk egy közös helyszínt 2024 adventjéről. A Végjáték utáni, sokaknak zavaros idővonalban némi segédlet emitten.
Azt, hogy a Pókember: Nincs hazaút mennyire is jelentős pont az MCU jövőét illetően, jól jelzi a tényleges trilógiazáró hatás, a multiverzum jelenség élőszereplős bemutatkozása és az, hogy a stáblista közbeni és utáni dolgok mennyire nem szokványosak. A franchise átmeneti időszakának megélt két és félévének hivatalosan is vége (ha kifut a Sólyomszem), innentől végérvényesen elindultunk a következő évtized(?) útján, de mindezek nem olyan erősen történnek, hogy elfelejtsen az lenni, ami: egy Pókember film. Függetlenül lehetetlen nézni (és decemberben se ez a legjobb tartalom házon belül), de minden rossz és muszájból tett döntésére jut annyi szív, annyi nosztalgia, hogy végső soron nem tudunk majd rá haragudni.
Már, ha persze nem vagyunk szemellenzősek a tényleg határokat feszegető dolgai iránt. Tény, hogy az ifjúsági báj sokkal kevesebb, az újdonság varázsa már nincs meg (csak más varázs) és lehetett volna több potenciál pár dologban, azonban őrültködni majd Strange és Wanda fognak, ide meg még nem is feltétlen kellettek elborultabbnál elborultabb variánsok csak azért, hogy túlzsúfoltság legyen. Ez nem egy Pókverzum rész, bár innentől az sincs távol (sőt!) és nem baj, hogy nem lett itt hirtelen mindenki is behozva.
A gimis Peter nem elmesélt kalandjait rajzolva kapjuk majd a jövőben, míg az egyetemistakorú Pókembert mindenképp érdekes lesz látni még és ezen én magam is meglepődtem. Kérdések dögivel, ám szerencsére csak a végére és nem folyamatosan a jövőt reklámozva. Ez meg ma már erény. Úgy építeni az univerzumot, hogy a képedbe tolás ellenére se bántson. Egy viszont biztos: mindenki talál majd magának tetsző és nem tetsző dolgot, aki a karakter 8. lábá… mozifilmjére beül!
