Gran Turismo, rendezte: Neill Blomkamp; szereplők: Archie Madekwe, David Harbour, Orlando Bloom, Djimon Hounsou, Geri Halliwell Horner, Maeve Courtier-Lilley, Daniel Puig, Josha Stradowski, Emelia Hartford, Takehiro Hira, Thomas Kretschmann; megtörtént események által ihletett életrajzi sportakciófilm átültetett videojátékos képi megoldásokkal, 134 perc, 2023 (12)
Le Mans a vásznon, 4. rész – A (film)technika ördöge
Idén 100 éve tartották az első Le Mans-i 24 órásat. A jeles alkalomhoz dukálhatott volna valami méltóbb adaptáció, mert a Gran Turismo kezelte eddig a legelnagyoltabban a futamot. Meg sok mást is, ami megkeserítheti ugyan a filmszerető autósport fanok életét és moziként se mintapéldány, ám Neill Blomkamp rendezésének mégis van egy magával húzó lendülete, ami a sablonok és termékmegjelenítések ellenére is többet ad a vártnál.
Le Mans a vásznon, 1. rész – Játékfilmes sportközvetítés (Le Mans)
Le Mans a vásznon, 2. rész – Autóversenyző szuperhős (Michel Vaillant)
Le Mans a vásznon, 3. rész – Az ideális ív (Az aszfalt királyai)
A Le Mans megünneplése kapcsán Hollywood javíthat, mert főképp a világháború miatt idén még csak a 91. „Megbízhatósági Nagydíj”-jat futották le, így a 100.-ra bőven előrukkolhatnak egy méltóbb feldolgozással. Viszont a szimulátorból jött fiatal regéje sokkal szűkebb közeg, amiben jóval kevesebb potenciál akad ismétlésre. Ez magyar szempontból háromszorosan, spanyol részről egyszeresen szomorú, hisz nem igazán lenne produceri szemmel életképes egy másik ilyen történet, így nemzeti büszkeségeink, vagy akár csak a film környezetét adó úttörő srác életét valószínűleg nem ültetik majd át soha angol nyelvű produkcióba.
Mert az igaz, hogy Jann Mardenborough volt nemzetközileg az első átütő angolszász szimulátoros, aki a G erőkkel dúsított valódi masinákban is szépen megállta helyét, de a Gran Turismo moziban családján és a játék fejlesztőatyján kívül nincs valós személy (Orlando Bloom figurája átnevezésen esett át, de legalább nem öt összegyúrt feladatköre van), szóval tényleg csak lazán követi a valóságot. Ha őszinte lenne, a film nem „igaz történet alapján”, hanem „megtörtént események ihletésével” reklámozná magát. Aki ismeri az eredeti sztorit, netán követte az Eurosporton többnyire Lantos András kommentálásában a kedd esti negyed/félórás heti/kétheti összefoglalókat 2011 őszétől ’12 júniusáig, annak ez kifejezetten zavaró lehet, de tudva, hogy ennyire felületesen kezelnek kb. mindent, talán elfogadóbbak lehetünk filmes szempontból a dramaturgiával. Már ha nem lenne az is durván túljáratva…
Az teljesen érthető, hogy Sony film révén a jelenbe helyezték a történéseket. Ugyan Wéber Gábor 2-3 év játszás után már 2001-ben szimulátor világbajnok lett (és 2002-től a valóságban versenyezhetett), míg a két legfőbb Norbi 2005-ben állt föl a gép elől (Kiss azévben le is húzott egy félszezont, Michelisz 2006-ban debütált), de ezek természetesen még csak nemzeti szintű lehetőségek voltak. A Gran Turismo franchise-t Kazunori Yamauchi 1997-ben alkotta meg, ám az első 3 rész csupán szárnypróbálgatás volt és inkább az elképesztő létszámban benne lévő négykerekűek jelentették az eladásra sarkallást (az 1999-es 2. epizód már 650 járgányt vonultatott fel, a rekord 2013-ban a 7.-ben volt 1247-tel, ami általános csúcs az iparban). A 2004-es megjelenés már jobban elindult a szimulátor irányba, ami a fejlesztő eredeti szándéka volt, ám a PlayStation 2 korlátolt lehetőségei miatt picit megmosolyogtató a játék alcímeként kapott szlogenje, miszerint: „the real driving simulator”.
Az Az internet térnyerésével a GT 4 megihlette a Nissan európai marketingvezetőjét, hogy a hazafiasságot oly becsesen kezelő japán márka szponzoráljon egy nemzetközi megmérettetést játékfejlesztő honfitársaik termékével, hisz országos méretekben (talán pont a magyar példákat látva) ez a dolog működőképes. A fejesek eleinte nyilván vonakodtak, de 2006 végén tartottak egy brit-japán főpróbát, ahol a győztes hazavihette az ott vezetett Nissan 350Z-jét. A dolog jól sült el, 2008-ban pedig versenyzési jutalommal írták ki az első Nissan Gran Turismo Academyt, melyet a spanyol Lucas Ordóñez nyert meg, aki annak ellenére lett a program egyik legsikeresebb arca, hogy még a lesajnált PS2-ről indult. 2009-ben PS3-ra épp finisben volt a már tényleg komolyan vehetőbb szimulációval előrukkoló GT 5. 2010-es megjelenésével összekötve a francia Jordan Tressonból faragtak valódi versenyzőt, akinek útját immár az Eurosporton is követhettük (még nem heti reality tálalásban), miközben Wéber Európa-kupa címet, Michelisz pedig újoncként világbajnoki futamgyőzelmet ünnepelhetett.
Az Akadémia a csúcson volt, a Nissan visszatért Le Mans-ba (bár nem a királykategóriába), így 2011-re külön európai és Észak-amerikai tábort szerveztek, ’12-ben pedig már 3 őskontinentális győztest avattak. ’13-ban csatlakozott Afrika és a Közel-Kelet közös, ’14-ben pedig Ázsia tehetségkutatója, de már nem tudtak kinevelni igazán sikeres növendékeket. Közben a gyár két kísérleti „Batmobile”-lal ’12-ben és ’14-ben, majd egy radikális orrmotoros géppel ’15-ben csúfosan leszerepelt, így ’17-re beszállítóként is kivonult a prototípus kategóriákból. A filmben lévő GT-jük azév végén kapta utolsó frissítését (abba és kistesójába ültették a kadétokat), de ’15-re már visszafogták, ’16-ban pedig egy nemzetközi osztállyal búcsúztatták az addigra a 6. részre váltó neveldét. A Nismo 1 kivétellel ’19 óta otthon indul.
A GT Academyk 22 győzteséből igazán befutni 6-7 fiatalnak sikerült, ők mind az első 4 évad 8 nyerteséből kerültek ki, a létszámcsúcsot adó 2013-as és ’14-es, valamint a már csökkentett kapacitású utolsó 2 évből se vitte sokra senki nemzetközileg, s mivel ’13-tól az Eurosport csak elvétve foglalkozott velük, médiavisszhangjuk sokkal kisebbé vált, nem lettek mindenki által ismert arcok, s talán a mennyiségük a minőség rovására ment. Főhősünk, Jann a ’11-es európai legjobbként kezdte karrierjét, aminek 3 legfontosabb ágából a film a formulaautózást kihagyja, noha az F1 előszobájába csak beugróként került 1 hétvégére. Le Mans-hoz tényleg rövid idő kellett, de ’16 óta főképp Japánban körözget (máig Nissannal), és bár ’18-ig be-bepattant nemzetközileg nevelőcsapatához, utolsó teljes szezonja a 9.-je volt 2020-ban.
Mivel 2018 decemberétől főállásban a gyár Formula-E tartalékosa és persze szimulátoros fejlesztőversenyzője, ezért ’21 óta csak az idei 24 órás Fudzsin indult, így bőven volt arra ideje, hogy a filmben saját magát játszva vezessen kaszkadőrként. A történelmi gyorstalpaló után visszatérve: logikus, hogy a Sony miért nem ’11-től ’15-ig akarta feldolgozni a sztorit, így az a GT 7 ’22 tavaszi megjelenésétől ’24 júniusáig tart, hisz lement 1 szezon és a GT3-as kateg jövőre érkezik Le Mans-ba (+ Jann is ennyi idő alatt jutott el oda). De rengeteg a fikció!
Ott a teljesen kitalált versenynaptár, a Dubaii 24 órás sprintté tétele (az azon való rajt volt a fődíj, majd eredményétől függően 1 fizetett szezon), és akad nem létező olasz pálya is. Cserébe ott a Fanatec kormányok által szponzorát legfőbb GT bajnokság, a PS5-ös GT 7, a legfrissebb Európában elérhető Nissanok, valamint egy, Jann idejében még nem létező és a Le Mans-on sose indult géposztály. Ez teljesen oké, valahol mégis egy reklámfilmről beszélünk, inkább kormányt vegyen a néző, mintsem a GT sportot korábban támogató Blancpain luxusórát. Önmagában a történések időkeverésével sincs nagy baj, érthető, miért Le Mans a csúcspont, hiába indult Jann a valóságban 2x horror balesete előtt ott (kategória dobogója is akkorról származik), bár erről még később. De azt állítani, hogy a GT Academy frissen találódik ki és Jann a szimulátoros közösség 1. nemzetközi képviselője, az tiszteletlen minimum Ordóñezre nézve – akivel épp egy trió tagjaként ünnepeltek a Le Mans-i pódiumon. Jó, legalább van spanyol akadémiai döntős, aki szintén bekerül a 24 órásra, de ez édes kevés.
Tiszta, miért állítják be a franchise-t a világ legjobb szimulátorának, pénz beszél és a PS-en belül helytálló (csak épp PC-n akadnak jobbak) és noha FIA licensz nélkül nehézkesen állhatna rajthoz bárhol nemzetközi szinten az ember, az egyszerűsítés kedvéért elfogadható, miért nincs kimondva, hogy az a bizonyos helyezés csak egy előkelőbb besorolás eléréséhez kell. Hisz úgy jobb lehetőségei nyílnak magasabban jegyzett kategóriákban, így Le Mans-ba már egy erősebb, profibb összetételű gárdával nevezhet. Továbbá az is oké, hogy az amcsikat megcélozva a dühkilökések morálját, a tipikus oválos szerepkörű spotter rádióbejelentkezését (ő magasról rálátva a létesítményre nézi a mezőnyt és szól le, merre kell figyelni a többiekre – ugye ez kanyargó pályán nehéz), és pár zászlószabályt a NASCAR roncsderbijeiből vettek át.
Illetve míg a 2012-es Le Mans-i látványos bukás ihletése csak a lekörözött Ferrarin felrepülő prototípus röppályájában valós, mivel nem akkor és nem az igazi emberrel történik a filmben, kombinálható volt Romain Grosjean csodába illő túlélésével, hisz az F1 az USÁ-ban most úgyis nagyot hódít a Netflix-en, elég csak Brad Pitt készülő „Felpörgetve remake”-jére gondolni. Abban is látni fogjuk a Hungaroringet, már önmagaként és az azt dirigáló Joseph Kosinski a Top Gun miatt dobta a Gran Turismót anno. Mondjuk a balesetnél érdekes, hogy 1 lassított környi ideig mentők és sportbírók nélkül csak ég a kocsiban szerencsétlen sofőr, majd látjuk, hogy versenytempóban 3p14mp a leggyorsabb kör… annyit azért nem bírna el a tűzálló. A köridő a 13,6km-es pályán hiteles ahhoz a szabályrendszerhez, ami Jann Le Mans-jain a csúcskategóriát adta, ám a ’21-től használt autókkal már elérhetetlen, nemhogy még azzal a Nissan motoros harmadosztályú Ligier-vel, amit a mozi élmenőként ábrázol.
A ferdítések és hülyeségek listáját napestig folytathatnám (videós forma lenne jó), de filmes szemszögből a ránk/Ordóñezre nézve tiszteletlen állításon és a státuszát megváltoztató Dubai 24H-n kívül minden fentit lenyelek – utóbbit is csak azért nem, mert kimondják: az lesz az 1. „endurója” Jann-nak, aztán a sima őszi szezonzáróként látjuk. Amúgy egy holland főpróba után az volt Jann 2. hétvégéje (a 8-11 éves kori amatőr gokartozását nem véve, ami a helyi pálya bezárásával ért véget anyagi okokból) még kisebb, GT4-es kocsival. A gond az, hogy a Gran Turismo minőségben se Rush vagy Ford v Ferrari, így azok történelemmásításai (pl. a ’76-os Brit Nagydíjon kitört Hunt balhé kihagyása, vagy Miles rádióban hallgatós ’65-ös Le Mans-ja, amin valójában már indult a Forddal) sokkal könnyebben feledhetők, mert körítésük után pezsgőt bonthatnánk. A Gran Turismótól nem várta senki ezt a szintet, viszont épp ezért vizuális erényei (erről később) hiába húznák feljebb az elvárásoknál, azok csak a többi, sebes alkatrészre nyújtanak mindent megjavító ducktape-et. A (film)technika ördöge ugyanis a történet nagyon lazán kezelése mellett is sok, autósporttól független helyen lecsap.
A visszahúzódó, szégyenlős és introvertált főhős bár sablonos, Jann tényleg ilyen volt. Noha érzékeltethették volna jobban, túlzásba se akarták vinni, de tuti, hogy a stáb a TV műsor felvételeit visszanézve és a forgatáson Jann-nal egyeztetve alkották ilyenné karakterét. Szóval ez a sokat látott eszköz nem bántható, csak épp van még 3-4 kirívó egyéb, ami a laikus nézőknek is szemet szúrhat – s így már a mozi minőségére is negatívan hat. Ott van pl. az egyik szerelő, aki bár részt vett az akadémiai táborban, első éles versenye alatt-után beszól hősünknek és a tehetségkutató után közel 2 évvel rendezett Le Mans-i hajrán kezdi elismerni a szimesek gyorsaságát. Természetesen ők ilyen gyűlölethullámot soha nem kaptak (se itthon tempójuk miatt, se Ordóñez), az ellenkampány beindulása meg egy másik bajos dramaturgiai dologból fakad – mondjuk azzal egységes. Az, hogy a szerelő gúnyolódik, ezen a szinten már bizalmi kérdés lenne a csapattal (nem a jó irányba), pedig van hasonló dologra pozitív példa: a filmen belül David Harbour szigorúan szerető apafigurája, a mozin kívül pedig Tom Cruise és Robert Duvall emlékezetes dinamikája a Mint a villám montázsából.
Szintén átlátszó a „mindent az utolsó pillanatban lehetetlen helyzetből” forma nem egyszeri, nem kétszeri – ötszöri(!) használata. Bár éles versenyen Jannt nem látjuk nyerni (és ez jó, mert 2014-ben az F1 betétfutamán, a GP3-ban történt először), de erre a pozitív példa meg a Verdák trilógia, ahol Villámot a csúcsok csúcsán sose látjuk. Jann épp beesik a szoros befutós simselejtezőre (lehetetlen nagyságú hátrányt ledolgozva), célfotós az akadémiai döntő, ezek pedig kiegészülnek mesterkélt drámákkal a licensz megszerzésénél és a Le Mans-i befutónál. Előbbi a NASCAR-os szabályok adaptálásával lesz gyanús – no meg ki engedné tovább a kocsit olyan szélvédővel? – utóbbi pedig a rossz boxkiállással elszálló helyezések mértéke miatt, hisz az autót nem tolták a garázsba hosszan szerelni. A 24 órások végére sokszor két egymást követő között is kör különbségek alakulnak ki… noha ez még épp elfogadható, mert bár LMP3-as kocsikkal mennek, a hozzájuk legközelebb álló és Le Mans-ban tényleg induló LMP2 mezőny általában szoros – de talán nem ennyire. A lehetetlen hátrányt ledolgozandó formula itt is aktív, bár eddigre úgyis megszoktuk. Oké, hogy ez nem reális, nem gond, nem is vártam (a ’66-os finis is másmilyen, mint a filmes), de ez már a ló (a Ferrari?) túloldala.
Ennyiszer erőltetni a végletességet egyszerűen sok, a Michel Vaillant féle képregényfilmekbe illő, a Ford v Ferrari csak Daytonával bánt durván. Hogy Jann váltótársait a nagy futamon lényegében nem látjuk, azt nem rovóm föl, mert Steve McQueen és Christian Bale mellett se szerepeltek érdemben, ezek nem csapatfilmek. Michelnél picit más a szitu, de ha Jann társai „alsóbb kategóriákban” szerepeltek párhuzamosan, hogy lehettek végül közel egyenrangú partnerei Le Mans-ban? (Súgok: hősünk debütáló Le Mans-ján egysége legtapasztalatlanabbja volt.) Az utolsó pillanatos drámák közepette ez annyira nem bajos és fel se nagyon tűnik – csak hát láttuk, milyen nehéz a licenszszerzés, így a többieket se feltétlen egy félmondatban kellett volna elintézni, az alapján nem indulhatnának. De van ám itt még „miselvájonos” cucc!
Méghozzá a papírmasé ellenséges team képében. A gazdag család által pénzelt csapat intézményéhez elég meglesni az F1-es Aston Martint. A szezonjuk előtti tulajdonosi beszédhez hasonlót biztos szónokolt már Lawrence Stroll, a különbség az, hogy Lance Strollnál azért rátermettebb és jobb srácot látunk apuci pici fiaként. Thomas Kretschmann remekül hozza az öreg Capát, de Josha Stradowski karakterében és játékában 1:1-ben beilleszthető lenne mondjuk a Creed 4 antagonistájának. Annyira kétdimenziós az ábrázolás – az arrogáns botrányhős mondjuk a fent említett NASCAR lökdösődéssel konzisztens – ami az ezredfordulón futó rajzfilmsorozatból, a NASCAR fenegyerekeiből ismert Rexcorra, vagy a 2003-as/05-ös DVD-s CGI Hot Wheels alkotások Metál Mániásokjára emlékeztetett (ugye a Barbie siker után nem abból merítenek majd a HW-hez?). Speed Racer szintet azért nem karcolunk (szerencsére!), de még a Michel Vaillant ősgonosz Leaderje is valamicskét kidolgozottabb volt ennél. Oké, ott több évtizednyi képregényből tudtak táplálkozni…
A másik ellenfél teljesen reális: a köpcös német öregúr, aki picit valós tudása fölé lövi be magát, örömmel elversenyezget temérdek pénzén, és mindig van +1 előhúzható autója valahonnét, ami épp kell az aktuális futam csúcskategóriájába (jópofa az Audi logót nem cserélt boxfalukat látni a Le Mans-i jeleneteknél). Ilyen fazonra akad magyar és szlovák példa is, szóval testközelből láthatjuk őket. A Lambók csillogó metálfóliás fényezésével sincs baj, talán ez ihlette a stábot. A csapatrádióba bejátszott zenék vagy a felvezető körön lévő ellenfél „felkonfok” igazából apróságok, addigra elfogadjuk a filmet úgy, ahogy (előbbinél a Felpörgetve berregése azért beugorhat), de ezek inkább viccesen kínosak, mintsem dühítően idegesítőek. Viszont a rádiózó David Harbour szerepére picit jobban ki kell térni.
A forgatókönyv számos hibája ellenére Jack Slater kitalálása talán a legindokoltabb döntés. Vegyük a történelemre szintén fittyet hányó, az 1988-as téli olimpia két legnagyobb sztoriját megcélzó filmeket, a Jég veled!-et és az Eddie, a Sast, amik sokkal szegényebbek lennének John Candy és Hugh Jackman nélkül. Bennük Eddie és bobosok fontos segítőit gyúrták össze, most ez Harbourról mondható el. Nyilván feltűnhet egyszeri filmszeretőként, de ha ez kell a történet megsegítésére, nem tudom hibának venni. Slater egyszerre mentor, edző, versenymérnök, ex-versenyző, ex-szerelő és ki tudja, hány szerepkörre bontható még le, de működik. Ő a film lelke, Harbour megtölti élettel és viszi a hátán a karakterpillanatokat. Jann akadémiai mentora az 1991-es Le Mans-i nyertes és 3x-os F1 Nagydíj győztes Johnny Herbert volt (Dubajig), akivel pedig horrorbukása után konzultált, az a szintén ex-F1-es, a Le Mans-on 3 diadalt arató Allan McNish, aki korai éveiben szintén átélt egy hasonló kimenetelű balesetet. Slaterben rajtuk kívül mások is megtalálhatók, viszont az általa elmesélt karambol csak kitaláció. A Ford akkoriban nem volt jelen a futamon, ám az amcsik jobban átélhetik így.
De hajjaj, a főszereplőt játszó Archie Madekwe finoman szólva se ezzel kerül majd a nagy nevek közé. Harbour amennyire húzza fel a film minőségét, Madekwe annyira nem tesz érte semmit. Nem kriminális, csupán erőtlen. Hiába a magasságbeli és külső hasonlóság, ha oly sok mindent átfaragtak a moziban, ez se lett volna szempont a jobb casting reményében (Matt Damon se egy Caroll Shelby vagy Sonny Vaccaro). Az öccsét játszó Daniel Puig kiköpött Nicholas Hamilton (Lewis szintén versenyző tesója), de lehet ő jobb lett volna. Jann-nak magasságával valóban meg kellett küzdenie, pozitív az utalás rá, bár talán nem annyira, mint a 198 centis Nagy Daninak, vagy a 207 centis szerb szomszédunknak, Dušan Borkovićsnak.
Dani életében is fontos volt a szimulátorozás, meghívtam hát a filmre, amiről így értekezett 2 percben (Kiss Norbi hosszabb összegzése személyes párhuzamával pedig itt):
@daninagy99 rohanjak a moziba megnézni? 🫣 #granturismo #film #mozi #f1 #drive
Orlando Bloom noha picit hiperaktív és teátrális, a vágók megfelelő mennyiségűre adagolták és a színvonal növelésére van itt. Djimon Hounsou idén másodjára nyújt kellemes meglepetést a Shazam! után, ezúttal teljesen más skálán: a szigorú, de nagyon szerető apaként egy picit több lehetett volna belőle és akkor talán nem lett volna szükség a Le Mans előtti giccses találkozása, ami azt a benyomást kelti, mintha másfélévig nem találkozott volna fiával. Geri Halliwell, avagy Ginger Spice inkább motorsportos kötődései miatt érdekes (férje a Red Bull F1-es csapatfőnöke, Christian Horner), és Rebecca Fergusonra hajazó mimikája kizökkentheti a filmrajongókat. Anyai karaktere hasonlóan működik, mint az apáé, csak giccs nélkül.
A többiek nagyon mellékesek (igazából Madekwe és Harbour kivételével mindenki), ám üde színfoltok akadnak. Pepe Barroso spanyol akadémistájával lehet afféle „kire emlékeztet és hol láttam?” (sehol) játékot játszani, a fiatal lányok pedig tüneményesek. Maeve Courtier-Lilley szerepében a tökéletes barátnőt látjuk egy cuki romantikus szállal, ami akár valós is lehet (nem tudni, de Jann mesélhetett ezt-azt a stábnak), ráadásul a színészek között imádnivaló a kémia: Audreyba mi is hamar belezúghatunk. Akadémiás újonc a milliós feliratkozású autós YouTuber, Emelia Hartford – abszolút kellemes csalódásként. Nemhogy nem cameo, videói alapján még csak nem is teljesen önmagát hozva okoz aranyos pillanatokat (eleinte meg se ismertem), bár Akadémia döntőbe csak a záró évadban került be lány, legalább képviselve vannak a fiúk közt versenyző hölgyek, egyáltalán nem túltolva a realitást. S bár megerősítésem nincs, a film végi ünneplő tömegjelenetben mintha Bereznay Danit láttam volna tapsolni – ha már hungaroringi forgatás és e-versenyzők.
Oh igen! Ringünk törzsvendégeinek az egész film egy naaagy mosolygós helybeazonosító túra, ahol kellő ismerettel könnyen válhat az emberből élő mutogató DiCaprio mém. A vágás sokszor nem következetes, de ez csak a nagyobb rajongóknak fog feltűnni (az Én, a kém óta kb. minden budapesti akciózás hasonló élményű a fővárosiaknak), ám egy baki így is maradt. A szezonmontázs hockenheimi vágóképei közé bekeveredett egy barcelonai, viszonylag észrevehető helyen a „Catalunya” felirattal és magával a pályarajzzal, de spongyát rá, jól leplezték a 3 fő forgatási helyszínt, a Hungaroringet, a Slovakiaringet és a Red Bull Ringet. Hogy nehogy véletlen Ring hiány legyen, a Nürbugringre is elmentek, illetve még Dubajba.
A Hungaro játssza a Capa csapat bázisát, a Silverstone-ban lévő Akadémiát (erre utalás alig, egyszer kimondják a megyét, meg akad egy telemetriamonitor) és Le Mans-t, amivel néha, mintha már a 2026-os arcát látnánk a pályának. Pluszként felbukkan kétszer a montázsban, ahogy Szlovákia is, ami azon kívül Japán (az ötletes játékfejlesztős bejátszók alapján Suzuka) és az éjszakai Le Mans, mivel a helyiek révén a mi Ringünk éjjel zárva tart – részben ezért sincs már 12 órásunk, sőt a zajszennyezés miatt Le Mans prototípusok se nagyon jöhetnek. A Red Bull Ring (mely pont azévben nyitott újra, mikor Jann az Akadémiára került) saját magán kívül a bejátszók maradékát, pl. a fiktív olasz pályát „alakítja”, míg Dubaj és a Nürburgring önmagukat. Az olyan megszállott éles szeműek, mint én ezeket mind kiszúrják, hozzáteszem a Hungaroring 5 ruhája igen jól sikerült (az egyiket a montázsban gyanúsan megosztjuk a sógorokkal). A táboros visszafelé vonalvezetést érdekes látni, mert amúgy nem engedélyezett, hisz a bukótereket és a nézői helyeket nem úgy tervezték. Ügyes vágásokkal szépen idézgetik az igazi helyszínek jellemzőit, de még a Capa garázsnál is csak a jelenet kedvéért távolítottak el a kerítésből picit, ám a csúcs az Le Mans, ami még akár az ismerős szemeken is kifoghat. Ja és tudtak körözni sötétben nálunk is, a stábnak szerencséje volt az őszi koraestékkel.
Operatőrileg a Rush kreatívabb, célzottan nem utánozták, de amit lehetett, Neill Blompkamp rendezőileg kihozott a képi világból (kár, hogy a szkriptet nem rázta gatyába). Akciókban és effekthasználatban nagyon otthonosan mozog, a District 9, a Chappie vagy az Oats rövidek után nehéz kételkedni ebben (esetleg emlékeztek még a Transformer Citroën reklámra? Azt is ő követte el), az pedig, hogy néha béna a CGI, az koncepció. Főképp Le Mans-ban érezni túl művinek, de a Mulsanne egyenest nem lehetett se nálunk, se szomszédinknál jól leszimulálni, így maradt a kiskunlaczházi reptér és gyorsulási kifutó, meg a játékra hajazó grafika keverése, ami egy pillanatig se akar fotorealisztikus lenni. Cserébe a futamot vezető piros-fehér-fekete autó egyszerre hajaz a 2017-22 közötti 6 győztesre, továbbá a pálya más pontjait is odarakták, amik csak segítik a Le Manoring / Hungaromans hibrid létrejöttét. A célegyenesre fordító környék jópofa, de gyenge próbálkozás az ottani Le Mans felirattal és a boxba vezető sikánok rajzszerű skiccelésével, ám törzsvendégként öröm nézni, ahogy a fedélzeti kamerán még látjuk boxutcánk kijáratát, majd totálban a számítógép segítségét, végül az éles 1-es/14-es kanyaros fordulást ismét valósan… pedig azok köszönőviszonyban sincsenek Le Mans-nal.
Ám nemcsak a CGI „játékos”: az érthetetlen cardiffi üldözés inkább NFS ugyan, de a hátsó nézetek, a felrajzolt ívek, a névjegyek és helyezések, a körszámlálók, a menü 3D szemüveg nélküli IMAX közelsége, az alkatrészeire bomló / azokból összeálló járgányok, pár hangeffekt és a reality műsor kiírásainak adaptálásai sokat dobnak, egyedi stílust adva. A balesetfizika csak az egyiknél necces (Dubajban, ahol nincs valós alap) és az autómozgás is csak egyszer igazán bárgyú (az a körbeautózás úgy kivitelezhetetlen a mogyoródi 13-as kanyarban), ezért ezek alig rontanak. Amit lehetett, praktikusan oldottak meg, legyen az drónfelvétel, tűzeset, a megépített Le Mans-i pódium és boxtető, vagy a kék-sárga festésű gumifalak – abból bőszen maradtak az F1 előtti hétvégékre is idén. Sajna a fenti számos negatívum miatt ez csupán sok kicsi sokra megy alapon menti a menthetőt, bár filmes szemmel kifejezetten dicséretesen.
A két csúcspont egyértelmű, igaz az egyik okoz csúnya dramaturgiai ferdítést. Az első maga az Akadémia: azon percek abszolút valósághű, jó adaptálása a TV műsornak, mintha plusz részt néztem volna, bár Jann nem kötött ki ott gumifalban (az Tresson volt 2010-ben). Vicces látni a piros-fehér-zöld tribün helyére animált központépületet, na persze Pest is több város rutinos beugrósa. A tábor másik gyors arca a ’11-es amcsi győztesre reflektálhat (kép feljebb), de Jann a 12 főről harmadolt döntőt pole-ból, vezetését visszaszerezve simán nyerte. Az átülés a valóságba szintén átélhető, a G erőkkel való első találka lehetett volna kiemeltebb picit.
A másik csúcs a Nürburgring, ami bizony Rush szintű, csak jóval rövidebb. Szép fokozás, hogy TV-ben közvetítették, mert a valódi esetet nem: csak nézői felvételek és a telemetria visszakeresése állt rendelkezésre, ám tökéletes, boruláspontos újraalkotást kapunk a megrázó képekről. A pályarészt a Rushban is látni, de Lauda másik kanyarban égett össze. Ahogy Ron Howard filmjének jót tett az eredeti helyszín (azon kívül szinte mindent egy sima célegyenes díszlettel és zöldháttérrel oldottak meg), úgy itt is. A baleset után Jann nem a pályán ült vissza először vezetni egy utcai Porschét – fizetős útszakasz révén megtehette volna, járnak arra mindennel IS –, hanem már otthon egy kis Formula-Renault-val. Elismerésem a stábnak, hisz nehezebb dolguk lehetett leutánozni rázkódó, telós videókból ezt, mint a fix kamerás Laudát. A megágyazó sejtető mondat is telitalát az Akadémiáról. A játékot megidéző digitális snitt ezúttal lehetett volna jobb, hisz azon Jann karjai mindenfelé kalimpálnak, pedig épp előtte láttuk, hogy (ahogy azt kell) leveszi azokat a kormányról. Ötletnek oké, de van nagyobb baj.
Most utoljára az a fránya forgatókönyv. Jann saját maga mászott ki a fejre állt roncsból, ám tényleg helivel vitték el a pályáról. De maga az eset már két sikeresebb Le Mans-ja után történt, készülvén a Nissan csúfos királykategóriás zakóját hozó 2015-ösre, míg a filmben nyilván a 24 órás elé kellett ezt beiktatni, mert az 5x látott „szoros elem” mellé muszáj volt még valamit túldramatizálni. Tény, megviselték a történtek és fizikailag hamar felépült, de kár, hogy ez a húzás kicsit beárnyékolja a tűpontosan rekonstruált esést, mert hiába éreztem a sorrendiség cserélését előre, arra nem készültem, hogy ennyire hangsúlyos utóhatást kerítenek köré. Ilyen formán hasonlóan visszás, amennyire tiszteletlen a korábbi szimesek „kitörlése”.
Lorne Balfe zenéje inkább csak a játékidő alatt segít a mozin, de nem oly emlékezetesen, mint akár a Ford v Ferrarin Marco Beltrami. Az MI7 után 1 hónappal belefér, ilyen ez. Jann relax dalai (a Verdákból az altató, meg a Le Mans alatt mesterien bekúszó Enya), Slater Black Sabbath/Iggy Pop mixe és a Szemtől szemben záró Mobyja inkább megmarad. Balfe főtémája végigkísér, az egyik kiadatlan montázstétel meg mintha a „Run Boy Run”-t mímelné. Külön hallgatva is inkább csak kellemes, mint fülbemászó, az eddigi LM moziké mind jobb (pláne a 2 CD-s Michel Vaillant), a Rush meg talán Hans Zimmer legalulértékeltebb mesterműve.
Alant a 17 trackes filmzene és a 16 dalbetét lejátszási listája:
A szinkron Gundel Takács Gáborral erősít, akinek nem sok köze van a benzingőzhöz, de legalább jó a kiejtése. Hogyhogy nem Szujó Zoltán lett a többet beszélő kommentátor? Vagy Gundi helyett miért nem keresték föl a GT Academy, a Le Mans-ok és a Ring egyik „magyar hangját”, az elején említett Lantost? Vagy Palikot, ha nagy öreg kellett, de legalább valaki autósportosat. Ha a Herbie-hez sikerült a NASCAR összefoglalókat anno a Viasaton vivő, de eurosportos Vörös Csabát és Várhegyi Ferencet felkérni, jó lett volna két hazai pályás most is.
Ez persze nem vesz el a film élvezetéből, arra ott van sok más. Számomra különleges, triplán skizoélmény volt az első nézés, mert hát mégis túl vagyok 11 teljesben látott Le Mans-on – köztük Jannéin is –, hetiben követtem az eredeti sztorit és közelítek a 200 eltöltött naphoz a Hungaroringen. A helyfelismeréseket végigmosolyogtam, a vágás és a visszafelé menő kocsik nem zavartak. Legyen bármennyire is mély kapcsolatom a motorsporttal, filmszerető énem révén kilógok onnan. Simán leszólom a „szent és sérthetetlen” Le Mans-t, sőt ellenében megvédem a Michel Vaillant-t – 7 éve így kezdtem itt a Sorban is 🙂 – és bizony teljes erővel tudom magam belevágni a Felpörgetvébe. Lehet a gyerekkori kötődések, vagy a szimplán a piszkos élvezetek iránti rajongás ez, de hát a kétévi Családdózis mellett is töretlenül kitartok.
Most mégis temérdek húzás zavart elsőre, saját magamat is meglepve, hogy ennyire szigorúan néztem és bekapcsolt, ami még soha. A második körrel már letisztult minden és bár filmileg se lett jobb, feltűnt más dramaturgiai baki (de kiesett egy szakmainak hitt) és ha összeraknánk a Le Mans-i alkotások toplistáját, ez lenne alul 5. helyen – egy 15 perces animáció is előzné – mert némileg méltatlan a futamhoz, ám ami pozitív, azt mind jobban megéltem, átérezve azt a hullámot, ami a sajtóról kijőve szinte mindenkit körüllengett. Az átlag mozinézőnek tehát a Gran Turismo motorháza alatt működőképes, nyilván érezni a rajzfilmességét és műanyag hatását, története klisésen kimért, főhőse/gonosza se innen válik sztárrá, de a fontosabb többi szereplővel, képi világával, autós jeleneteivel, a fentebb nem részletezett hanghatásaival, okos trükkjeivel és lendületével pozitívra billenti a tagadhatatlan marketingüzenetű végeredményt.
Nem tudnám úgy védeni, tiszteletlen/zavaró pár ferdítés, és nem is kiemelkedő, de rossz se (az ez). Előbbiért remélhetőleg Michael Mann és Adam Driver decemberi Ferrarija felel majd, ami fesztiváljaival (Velence, New York) és premierével egyértelműen az Oscarra céloz. Érintheti az is Le Mans-t, bár a fókusz az utolsó Mille Miglia lesz, de Hollywoodnak még ott az esély javítani a 24 órás centenáriumi évében. Újrázni tippre nem a GT okaiért lesz jó. Az meg nagy kérdés, hogy az idős Enzo életébe kalauzoló Robert De Niro projekt él-e még?
){kind=link}