Star Wars: Skywalker kora (Star Wars: Episode IX – The Rise Of Skywalker); rendező: J.J. Abrams; főszereplők: Daisy Ridley, Adam Driver, John Boyega, Oscar Isaac, Ian McDiarmid, Carrie Fisher, Anthony Daniels, Joonas Suotamo, Naomi Ackie, Domhnall Gleeson, Richard E. Grant, Billy Dee Williams, Keri Russell; amerikai space fantasy; 2019; 142 perc (12)
Kármentés
A Star Wars egy kicsit olyan, mint a magyar válogatott: rengeteg pénz van benne, és a fanatikusai még akkor is véresen komolyan veszik, amikor nem megy a csapatnak. Lezárni egy szériát óriási kihívás, főleg, ha még a legutóbbi meccs malőrjeit is helyre kell hozni, és az emelt fős búcsúzás a tét. Egy ilyen alkalomra célszerű visszahozni a korábbi edzőt, aki a játékosok és a szurkolók nyelvén is ért. J.J. Abrams pont ez az ember, és ugyan nem jön be minden húzása, de eléri, hogy a közönség végül megtapsolja a csapatot.
Ahogy arról már pár nappal ezelőtti nagycikkünkben is értekeztünk, tulajdonképpen felesleges volt megbolygatni a Star Wars univerzumot. Az üzleti szempont természetesen érthető, ki nem szeretne sok pénzt keresni, de szinte minden egyes vállalkozás bebizonyította, hogy az 1983 után született SW produkciókat csak a pénzhajhászás indokolja. Ez természetesen már a prequelekre is vonatkozik: az előzményeket elkészítő filmesek soha nem látják be, hogy ezzel a húzásukkal mindig a misztikumot ölik ki egy adott sztoriból, szériából. Szintén a korábbi cikkünkben taglaltuk azt is, hogy egy olyan filmet, mint A Jedi visszatér, felesleges folytatni, hiszen tökéletesen elvarrja a szálakat. De mivel George Lucas eladta a jogokat (és a lelkét) a Disneynek, ezért jöttek a folytatások, valamint spin-offok. Mindkét variációban kaptunk eddig egy-egy jobb (Az ébredő Erő, illetve Zsivány Egyes), valamint egy-egy gyengébb filmet (Az utolsó Jedik; Solo). Közben a mikiegeres cégnél rájöttek, hogy nincs ennyi a Lucas által megálmodott univerzumban, ezért most állítólag hosszabb moziszünet következik – a Star Wars szép lassan átcsúszik a tévéképernyőre.
2015-ben Az ébredő Erő egy meglepően korrekt felütés volt, amit két évvel később alaposan lerontott a Rian Johnson által dirigált Az utolsó Jedik. A Lucasfilm diktatórikus vezére, Kathleen Kennedy nehéz helyzetben volt: Johnson az ő kénye-kedve szerint dolgozott, a rajongóknál viszont annyira kicsapta a VIII. rész a biztosítékot, hogy drasztikus lépésekre volt szükség. A még az előkészületi fázisban lecserélt Colin Trevorrow helyett végül Kennedy visszahívta J.J. Abrams-t, hiszen ő remekül ért a rajongók nyelvén, és kellőképp tiszteli a sagát ahhoz, hogy a végén a rajongók elégedetten dőljenek hátra. KK jól tette, hogy visszahozta JJ-t – a Skywalker kora, ha nem is válaszol meg minden kérdést, de véghezviszi két fő feladatát: a lezárást és a kármentést.
Rengeteg jelenetről szinte ordít, hogy Abrams Az utolsó Jedik fura, logikátlan, ostoba húzásait pofozza helyre. Ezzel nincs is semmi baj, viszont emiatt (is) valahogy túl sok minden zsúfolódik a filmbe: túl sok helyszín, túl sok szál, túl sok karakter. És sokszor túl sok poén: főleg a film első harmadában emelkedik néha már-már vígjátéki szintre a hangulat. A viccek nagy része 3PO-n csattan, és némelyik működik is, de sokszor már erőltetett a folyamatos baromkodás. Ennek ellenére Abrams jól vezeti a színészeit, és ez elsősorban azokban a jelenetekben jön elő, melyekben Daisy Ridley és Adam Driver együtt szerepelnek – folyamatosan izzik körülöttük a levegő. Szintén jó húzás a rendezőtől, hogy kordában tartja Ian McDiarmidet, aki ebben a filmben váratlanul újra felbukkan Palpatine-ként. A skót színész anno nagyszerűen játszotta a karaktert A Jedi visszatér (illetve az egész saga) főgonoszaként, de aztán később, A Sith-ek bosszújában elképesztő módon túlrátonyizta a szerepét, ami újfent bizonyította, hogy George Lucas mennyire nem ért a színészek instruálásához. Na de visszatérve a Skywalker korához: McDiarmid itt a korábbi visszafogottsággal áll a karakterhez, melynek visszatérése amúgy nincs igazán kibontakoztatva, mint ahogy több egyéb szál sem áll meg a lábán.
Viszont ezzel sincs olyan nagyon nagy baj – egyrészt örömteli a régi arcokat látni (egyedül szegény R2 lett megint eléggé a szőnyeg alá söpörve), másrészt az újak végre beérnek, és ha nem is nőnek fel a veteránokhoz, azért kellőképp elfogadtatják magukat a közönséggel. Nem volt könnyű dolga az őket alakító színészeknek, hiszen szinte lehetetlen feladatnak tűnt Luke, Han, Leia, Vader és a többiek nyomdokába lépni. Ahogy Abrams is szinte lehetetetlen küldetéssel (érted…..) küzdött, mert rá meg konkrétan az a feladat hárult, hogy méltó módon lezárja ezt a monumentális mitológiát. Egész jól sikerült megoldania a feladatot, és kicsit vicces, hogy a film fogadtatása pont ellentétes azzal, ami az előző rész kapcsán volt tapasztalható. Az utolsó Jediket imádták a kritikusok, a rajongók viszont gyűlölték – a Skywalker korát utálják a kritikusok, a rajongóknak meg kifejezetten tetszik. Az újságírók több helyen azt emlegetik, hogy „Abrams gyáva módon behódol a rajongóknak azzal, hogy annullálja Johnson merész húzásait”. Igen, de azok az állítólagos merész húzások – legalábbis ezen cikk írója szerint – logikátlan butaságok voltak, és nem csak Abrams, hanem kivételesen Kennedy előtt is meg kell emelni a kalapot.
Két választása volt: vagy továbbmegy a johnsoni úton, vagy épkézláb módon lezárja a Skywalker família történetét. Az utóbbi mellett döntött, és ezért neki is kijár a maximális riszpekt. Nagy kérdés persze, hogy akkor mi lesz a Star Wars sorsa a jövőben, de ha ez volt a legutolsó film, akkor olyan nagy panaszunk nem lehet.
