A majmok bolygója: A birodalom (Kingdom of the Planet of the Apes), rendező: Wes Ball, szereplők: Freya Allan, Kevin Durand, Owen Teague, Peter Macon, William H. Macy, amerikai sci-fi akciófilm, 145 perc, 2024 (16)
Van bármi majom ezzel?
Van majom. Sok majom van ezzel a filmmel. Egy teljes birodalomnyi majom lett beígérve, és meg is kaptuk. A gond az, hogy akárcsak az ember fejében a csitíthatatlan csimpánzként cikázó gondolatok, úgy A majmok bolygója: A birodalom sem tart igazán sehova. Ilyen egy színpompás, unalmas káosz a mozivásznon.
A majmok bolygója: A birodalom egy erősen elfecsérelt 165 millió dolláros projekt. Tech demónak túl hosszú és drága, történetnek pedig semmilyen. Sajnos nem ez az első (és feltehetően se nem az utolsó) alkalom, hogy az Álomgyárban egy jó bejáratott univerzumot sikerül teljes érdektelenségbe taszítani pár hozzá nem értő döntéssel. Amikor közel 2,5 órán át néz az ember egy nagyon akciódús történetet, ahol a párbeszédek nagy része arra redukálódik, hogy a bajban lévő szereplők szólongatják egymást, és nem tudja másnap visszaidézni egyikük nevét sem, akkor ott valami nagyon nem stimmel. Szomorú látni, amikor egy kultikus alapokon nyugvó műnek a folytatása olyan szinten elveszett a történetmesélésben, mint John Travolta Vincent Vegaként karján a kabáttal Mia Wallace házában az ikonikus Ponyvaregény mémben. Pedig ez a kultikus mű többet érdemelne.
A majmok bolygója történet Pierre Bulle tollából már több, mint hat évtizede velünk van. Mikor a Híd a Kwai folyón regénnyel – majd később a filmes adaptációjával – elhíresült francia író 1963-ban megjelent ezzel a különleges sci-fivel, akkor egy máig tartó inspirációs hatást szabadított útjára. Megfilmesíthetetlennek tartotta, a ‘68-as klasszikus adaptáció mégis filmtörténeti módon sikerült. A műfaj máig megkerülhetetlen darabja, amit négy folytatás közvetlenül követett a ‘70-es években. Az állati szintre visszasüllyedt emberhordákon uralkodó beszédképes, civilizált főemlősök története több generáción át tartó kultuszt alakított ki.
Tim Burton 2001-es felemás adaptációja után érdekes felütésnek tűnt 2011-ben A majmok bolygója: Lázadás, ami egy előzménytörténetnek szánt felélesztése a történetnek. A ‘14-es Forradalom és a ‘17-es Háborúval egy teljesen vállalható sci-fi kaland-akció trilógiává hízott a sztori, ami komoly poszt-apokaliptikus elemeket is hordozott, korrekt popcorn mozis rendezéssel. Minden részre jutott jó színész (Brian Cox, Gary Oldman, Woody Harrelson) érdekes szerepben, és a forradalmi digitális trükkök, amik új sztenderdet határoztak meg Hollywoodban.
Az Andy Serkis játszotta főszereplő Caesar, a többi öntudatra ébredő társát vezető első intelligens majom karaktere tulajdonképpen a szintén Serkis által megformált Gollam technológiai köpönyegéből bújt ki. Lenyűgöző volt már akkor figyelni, hogy mennyire élethű mozgást, szőrzet lobogást, mimikát, valódi érzelmeket, azaz egy teljesen azonosulható, hihető, élő-lélegző világot alkottak a CGI, a MoCap és a praktikus effektek kombinálásával, ami aztán kiválóan szolgálta egyre magasabb technológiai szinten a Caesar személye körül forgó trilógia cselekményét.
Sajnos ennek már vége. Ahogy a legtöbb megszilárdult társadalmi berendezkedés, A majmok bolygója: A birodalom is folyamatosan recseg-ropog, és végül önnön súlya alatt omlik össze, közvetlen a szemünk láttára. Pedig az első 20 perc még határozottan biztató, mint amikor megérkezünk egy új ország fővárosának rendezett repterére, közvetlen gyorsvasúttal érjük el a pompás főteret, és még nem sejtjük a nyomornegyedek méltatlanságait. Egy poszt poszt-apokaliptikus világban vagyunk, Caesar már csak legendák által őrzött emlék, a majmok különböző, jellemzően primitív technológiai szinteken lévő törzsekként uralják a bolygót. Az emberi civilizáció nyomai már csak sűrű növényzet takarója alól sejlenek fel, külön izgalmas játék felfedezni, hogy milyen épület, tárgy, eszköz maradványait rejtik az organikus képződmények.
A produkciós dizájnra nem lehet panasz. Lenyűgözve figyelhetjük a megtépázott felhőkarcolók, jármű karosszéria tetemek, és rozsdás acélgerendák torzó között, hogy mennyire kevés maradt a feltehetőleg több évszázada leigázott kultúránkból. Amit a Netflix gyártású Love, Death & Robots animációs antológia sorozatának Három Robotos részeiben frappánsan visznek tovább az alkotók, azt A majmok bolygója: A birodalom kihagyott ziccerként önti nyakon egy sablonos, kusza, érdektelen drámai történettel.
Főszereplőnk Noa (Owen Teague) egy sasokat szelídítő majomklán feltörekvő ifja, aki a szomszéd klánnal való összetűzés következtében az elrabolt családja után ered. Az úton megismerkedik egy ember lánnyal, akit nagy bizalmatlansággal fogad, kiszámíthatatlan vadállatként kezel. Mert emberekkel még csak ilyen formában találkozott, a hajdani teremtés koronái már csak tolvaj makik módjára lopkodnak a főemlősök falvaiból. Persze felismeri a Mae (Freya Allan) nevű lányban az intelligenciát, összefognak, és szembeszállnak a Noa családját fogva tartó majomvezérrel, aki az ókori Cézár módjára, de a majomlegendáriumban tisztelt Caesar szavaival akarja a törzseket birodalommá szervezni. Erőltetettnek hangzik?
Ez a sablon tenger még semmi, jön itt még reménykeltő, de semmibe vesző Vonnegut könyv utalás, teljesen felesleges karakterként szerencsétlenkedő “húzónév” William H. Macy, egy szimpatikus bölcs majom karakter, aki Gandalfként feláldozza magát, hogy aztán gyorsan a feledésbe merüljön, egyáltalán szerepelt, ja és természetesen egy folytatást sejtető lezárás, ahol hirtelen a romokban heverő emberi technológia varázsütésre tökéletesen működik. Külön cikkben lehetne elemezni a következetlenségeket. Ami nem azért baj, mert van, ugyanis egy jól megírt akció kalandfilm közben tesz a szórakozni vágyó mozinéző az ilyesmire. A 14 év alatti korosztály is így lesz ezzel, kár, hogy Amerikában 13-as korhatártól, itthon 16-os karikával vetítik, ez szinte nullázza a potenciális közönség számát.
A film amúgy az első harmad alapján az Avatar kistesója is lehetett volna, de a Pocahontas nagyon bonyolult egységes történetmesélési szintjét sem tudta megütni. Itt a bizonyíték, amiért Cameront, Spielberget annyira sokra tartjuk, hogy a akció-kaland műfajban is nagyot alkotni művészet. A két évtizede háttérben nagy produkciók küllemén dolgozó Wes Ball az Útvesztő trilógiát is középszerűen vezényelte, de ezzel most tényleg megmutatta, hogy nem a rendezés az erőssége. Produkciós designban jeles, de ha az ember bóbiskolás nélkül végig tudta nézni ezt az újrázást, akkor csak Woody Allenhez hasonlóan fog válaszolni, mint amikor a Háború és békéről faggatták őt: Láttam A majmok bolygója: A birodalmat. Majmokról szólt. Ez a majom az egésszel.
