Habár két fiatal művészről van szó, szakmailag termékeny éveket tudhatnak maguk mögött. Máshogyan és máshonnan indultak, de most úgy tűnik, egy irányba vezet az útjuk: a csúcsra. Vajon kié most a korona, és végül ki uralkodhat tovább?
Saoirse Ronan ugyan New Yorkban született, de három évesen a családjával Dublinba költözött, így végül is kívülről, írországi ír lányként kellett ostromolnia az álomgyárat. Miután letudott néhány epizódot két sorozatban, 2007-ben már a mozivásznon hívta fel magára a figyelmet. Mindjárt három alkotással. Az Anyád lehetnék; a Houdini, a halálmágusa és a Vágy és vezeklés című filmek közül a legutóbbi hozta el neki a jogos elismerést: egy Oscar-jelölést. És ekkor még csak 13 éves volt. Mint minden jó gyerekszínésznek, neki is a természetesség illúziója volt a fegyvere. Tökéletes technikával hitette el a közönséggel, hogy ő is elhiszi, ami éppen zajlik.
Margot Robbie Ausztráliában született, így neki is egy távoli tájról kellett elindulnia Hollywood felé. 18 évesen állt először kamera elé, így a gyerekszínészkedés előnyei és hátrányai nem befolyásolták későbbi munkáját. Sem a megítélését.
Ő is megfutotta a kötelező sorozatszerepes köröket az ausztrál Neighbours-ben, vagy éppen a csupán egy évadot megélt Pan Am-ben. Majd jöhetett is egy Richard Curtis film, az Időről időre egyik mellékszerepe, amellyel egyelőre maradt még a csini csaj skatulyában. (Különben itt játszott együtt először Domhnall Gleesonnal, akihez később a Viszlát, Christopher Robinban, majd a Nyúl Péterben is szerencséje volt.)
Saoirse-nak ugyan volt néhány melléfogása a következő időben a szerepválasztást illetően, de a Komfortos mennyországgal, illetve a Hanna – Gyilkos természettel bebiztosította magát, hogy ne feledkezzen meg róla a közönség olyan gyorsan, mint amilyen gyorsan felkapta rá a fejét. Még mindig szerettük zavartalan természetességét, és azt a magabiztosságot, amelyet a korán szerzett rutinnak köszönhetett. Annak a rutinnak, amelynek lerugdosása lett a feladata a következő időben, hogy ne csak lehetőség maradjon, hanem valódi tehetség váljon belőle.
Margot számára az igazi ismertséget A Wall Street farkasa hozta el. Bár Scorsese filmről beszélünk, ahol olyan partnerei voltak, mint Leonardo DiCaprio vagy Jonah Hill, ő még mindig a szép nő jogán volt csak jelen. Vélhetően nem bánta, hiszen ez a mozi már belépő volt Hollywoodba, ahol a biztos receptet választva a szélesebb közönségnek szánt Focus: A látszat csal című filmmel igyekezett tovább erősíteni a nézőben a hitet, hogy tudja, ki ez a csaj. Pedig akkor még nem tudhattuk.
Saoirse a krimit a közepes sci-fivel és a romantikus himihumival jó arányban váltogatta ahhoz, hogy 2014-ben már megengedhessen magának egy Wes Anderson filmet. A Grand Budapest Hotel persze nem csak miatta emlékezetes, de ő is megjegyezhető figurája lett a rendező imádni valóan kattant világának. Itt már állandósult az a minimál játékstílus, amit azóta sem engedett el.
Hogy Margot nevéhez már arcot is tudott kötni, aki moziba jár, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy A nagy dobásban kapott egy saját és egyben tökéletesen öncélú jelenetet. Nem tűnt többnek vicces kis beugrásnál, pedig valójában abban a két percben mutatta meg először, hogy jóval menőbb, mint gondolnánk.
Amely álláspontot bővebben is kifejtette a Suicide Squad – Az öngyilkos osztagban.
Saoirse a Brooklynnal nem csak második Oscar jelölését gyűjtötte be, de „hivatalosan” is nagykorúvá vált a szakmában. 21 éves korára nem pusztán sok filmmel, hanem sok kiemelkedő filmmel büszkélkedhetett.
Margot az Én, Tonyával bizonyította be, hogy amit csinál, azt úgy hívják, színészet. Habár az ezért kapott első Oscar-jelölése elsősorban annak a leképeződése volt, hogy mind jól meglepődtünk, képes erre, azóta meggyőzte a kétkedőket is, hogy ez egyben jogos elismerése is annak, hogy méltó partnere lehet többek között a zseniális Allison Janneynek.
Miután Saoirse megpihent egy Ed Sheeran klippel, jöhetett az újabb Oscar-jelölt szerep.
A Lady Birdben gond nélkül elhittük neki, hogy gimis. Feltehetően sokáig vállalhat még olyan szerepeket, ahol saját koránál fiatalabbat játszik. (Lásd: Két királynő).
Az azonban izgalmasabb, hogy ekkor mérettetett meg először – és talán nem utoljára – Margot Robbie-val az Akadémia előtt.
Az elmúlt évek alatt persze Margot is belenyúlt néhány ígéretes, ám végül bukást hozó filmbe, de a mérleg esetében is a minőségi mozik felé billen. A Két királynőben ugyan a másodhegedűs szerepét kapta (az eredeti cím ezt egyértelművé is teszi – Mary Queen of Scots), és kevesebbszer tűnik fel a vásznon, mégis maradandóbb a jelenléte, mint az ellenlábast alakító Saoirse Ronannek. Utóbbinak sajnos kezd látványosan visszaütni a sallangmentességre való törekvése, amely mostanra inkább színtelenségbe fordította a játékát. Ami viszont még szomorúbb, hogy ebben az eszköztelenségben már a kiszámíthatóság és némi modorosság is felütötte a fejét.
Margot Robbie játékának titka talán éppen a meglepetés ereje. Eleinte csupán a tény, hogy nem néztük ki belőle (nevezetesen: nem ér, hogy valaki ennyire szép és még tehetséges is), később azonban az a felismerés, hogy a képessége nem csupán viszonylagos, hanem önmagért és önmagától is működik.
A Két királynőben is váratlan reakciói által válik meggyőzővé. Nem a műorr, nem a himlőhelyek játszanak helyette.
Habár Robbie később ismerkedett meg a színészi szakmával, mint kolléganője, most úgy tűnik, talán ez válik előnyére. Neki nem kell régi berögződéseket leküzdenie. És még ha ő is a munka közben tanulás útján halad, maga hozhatja létre a saját természetességének illúzióját. Szemben Ronannel, aki visszafogottságával láthatóan a gyermekkorból megmaradt valódi természetesség elrejtésén fáradozik.
Az nyilvánvaló, hogy nem egyazon trónért harcol Margot Robbie és Saoirse Ronan, de ha pusztán a legutóbbi helytállás alapján mérlegelünk, jelenleg Robbie vezet. Azonban már most várható jó néhány olyan film mindkét színésznőtől, amelyekkel változhat az állás.
