Úriemberek (The Gentlemen) 2024, Netflix. Rendező: Guy Ritchie, David Caffrey, Eran Creevy Író: Matthew Read, Guy Ritchie Szereplők: Theo James, Kaya Scodelario, Vinnie Jones, Ray Winstone, Giancarlo Esposito, Joely Richardson, Max Beesley, Gaia Weiss, 8 rész (kb. 45-50 perc), angol-amerikai vígjátéksorozat, 2024. (16)
A Netflixen is vannak szórakoztató Úriemberek
Guy Ritchie azt csinálja, amiben Guy Ritchie a legjobb: filmsorozatot forgatott az eredeti brit gengszterekről, az arisztokráciáról. Ráadásul az ötletért sem kellett messze mennie, csak egyszerűen elplagizálta saját magától. Hogy ennek ellenére működik-e az Úriemberek sorozat? Igen, Guy Ritchie még mindig diktálja a ritmust.
Ez egy klasszikus netflixes nyolcrészes sorozat: van idő mindenre. És ki is használják. Talán nem olyan őrült tempóban, mint A ravasz, az agy… vagy a Blöff idejében, de előkerül ez alatt a nyolc rész alatt egy csirkejelmez, egy almazöld Huracán, egy Hitler képgyűjtemény és a Führer formaldehidben konzervált heregolyója is, egy cigány lakókocsipark, több tucat Mária-szobor, koreai corn dog, megbundázott bokszmérkőzés, vér, bár meglepően visszafogott mennyiségben, és postagalambok. Meg még némi fű.
A srác A beavatott-sorozatból, a lány Az útvesztőből, a nő a 101 kiskutyából és a motoros fiú a Szexoktatásból bementek egy Guy Ritchie díszletbe, és nem jöttek ki belőle rosszul. És ott van persze Vinnie Jones is, hiszen hol lenne máshol, mint egy Guy Ritchie-díszletben, de egészen elképesztő módon ő a legkedvesebb figura az egész felhozatalból, aki (természetesen fegyverrel a kezében) úgy jön-megy keresztül ezen a legbritebb pázsiton, hogy néha még mosolyogni is van ideje, mint egy békés nyugdíjasnak. Talán ez jelzi egyébként a legjobban, hogy időközben generációváltás történt. A főbb szerepeket játszó színészek minden interjúban elmondták, hogy gyerekként (!) melyik Guy Ritchie filmet látták, és azt sem hagyták ki, hogy ez a mostani lehetőség mekkora megtiszteltetés nekik. Én ezt kétkedés nélkül elfogadom: brit színészként jó lehet szerepelni egy igazán brit sorozatban.
Mert Guy Ritchie a szigetország nemzeti kincse, ez nem kétség: a karakterei Agatha Christie szenvtelen nyomozóinak és Shakespeare komikus mellékszereplőinek törvénytelen gyerekei mind, akiket az utca nevelt. Valahol a két és a három dimenzió szélén topognak, Guy Ritchie nem engedi őket teljesen papírfigurákká válni, de ahogy a dialógokkal, úgy a karakterek bennfentes megjelenítésével is elemeli őket a mindennapos emberektől. Persze ez nem újdonság, Guy Ritchie már csak ilyen. (Az ő nevét említem végig, habár fontos hangsúlyozni, hogy az első két részt rendezte csak, de producerként ő fogta össze az egészet, és érezhető is minden filmkockán az ujjlenyomata.)
Aki pedig szereti munkásságát, most sem fog csalódni. Költői, mégis tökéletes kontrasztot adó párbeszédek, gyors és precíz ritmus, humor és finom kidolgozottság jellemzi. És rengeteg-rengeteg akció. A sorozat egyébként úgy viszonyul a névadófilmhez, mint az életmű egyéb darabjai. Vannak megegyező ötletek, de ez már egy másik évtized. A képi világa szebb, olyan, mint egy barokk festmény, az arisztokráciája arisztokratikusabb, a sorozat belső tere pedig sokkal nagyobb.
És ebbe még az is belefér, hogy ez egyébként egy pikareszk-regény: részenként egyedülálló konfliktusok sorakoznak egymás után, amiket akár fel is lehetne cserélni, a szereplők és a történet szempontjából szinte mindegy lenne. Van persze egy háttértörténet is, pénz és befolyás mozgatja, de ahhoz majdnem elég az első és az utolsó részt jó sorrendben megnézni (Ezért akár különálló estékre, de darálásra is ugyanúgy alkalmas.).
A színészek jól lettek kiválasztva, nekem Daniel Ings volt a kedvencem, akit korábban a Szexoktatásban vagy a Miért nem szóltatok Evansnek? Hugh Laurie-féle feldolgozásában láttam. (Ami az elmúlt idők legjobb Agatha Christie-feldolgozása volt.) A szerepe szerint ő a tehetségtelen, és minden kalamajkába belebonyolódó testvér, ami nem a leghálásabb szerep, talán túl is játszatták vele, de végig érezni lehetett, hogy nem mutatta meg magát teljesen. Érdemes lesz figyelni rá.
A főszerepet Theo Jamesre osztották, akit sokáig a testéről azonosítottak (A beavatott-sorozat, Az időutazó felesége), de A Fehér Lótuszban megmutatta, hogy színészként sem tehetségtelen. Itt sem kellett túl mélyre ásnia a karakteréhez, de jól állt neki a brit felső osztálybeli elitfiú-szerepe, aki apja halála, és a váratlan örökség után végül az egyik birtokuk alatt zajló kétes üzletben találja meg a kiteljesedését. Az akciójelenetekben pedig mindig is ügyes volt, ez itt sincs máshogy.
A másik főszereplő Kaya Scodelario (korábban Az Útvesztő-filmekben láthattuk vagy a Prédában) Guy Ritchie egyik leghosszabban szerepeltetett női karaktere. Ő sem kapott túl mély háttértörténetet, de végig sikerült erősnek és hitelesnek lennie. Amiért külön hálás vagyok (spoiler!), hogy a két főszereplő között nem erőltették a romantikus szálat. Guy Ritchie-nél érdekek nyomán, és lojalitásból szövődnek emberi kapcsolatok, a munka a fő összetartóerő és a család. A többit meghagyja másoknak, és milyen jól is teszi.
Összességében a sorozat kellemes kikapcsolódás, a klasszikus Netflix-sorozatokat messze felülmúló képi világgal és egyediséggel. Nem mutat többet, amint amit az előzetes elvárások alapján adni tud, de azt tisztességes iparosmunkával viszi végig.
