Minden rendezőnek van egy listája azokról a filmekről, amik inspirálták őket és kialakították a világszemléletüket. Az biztos, hogy ha elmész egy filmes iskolába, megtanu a technikát, a vizuális nyelv összes csínját-bínját, hogy nagyszerű filmet készíthess. De elegendő lehet az is, ha baromi sok filmet megnézel és mindegyikből kiszedsz egy-egy darabkát, amit aztán beépítesz a saját elképzeléseidbe. Quentin Tarantino az utóbbi kategóriába tartozik.
Számára minden film, amit elkészít, egy visszatekintés, bizonyos szemszögből tiszteletadás egy korábbi műfajra, karakterre vagy adott jelenetre, ami valaha is nagy benyomást tett rá. Megszámlálhatatlanul sok interjút adott már, ahol listázta a kedvenc filmjeit, de általában meg szokott állni a top 12-nél és a lista sosem teljesen egyértelmű a filmeket és a sorrendet tekintve. Most következzen tehát egy összesítés a Tarantino által említett művekről.
Mennydörgés (Rolling Thunder – 1977)
Ez egy kegyetlen bosszúálló thriller Tommy Lee Jones és William Devane főszereplésével. Devane háborús veterán, aki az otthonába betörő és a családját meggyilkoló férfiakkal szemben készül bosszúra. Ráadásul van egy horrorisztikus jelenet, ahol egy kéz túl közel kerül a mosogató aljába telepített darálóhoz. Az alapfelvetést már ezerszer eljátszották, mégis ez a film kiemelkedően jó akciójelenetekkel rendelkezik, amik emellett hihetetlenül kegyetlenek. Ismerős valahonnan?
Lányok, csak szép sorjában! (Pretty Maids All in a Row – 1971)
A fekete komédia és a misztikus gyilkosság érdekes elegye, amit Gene Roddenberry tolla jegyez (a Star Trek megalkotójáé – szerk.). Tinédzser lányok meggyilkolása ügyében nyomoz a kaliforniai rendőrség. Rock Hudson pedig az iskolai edző szerepében igyekszik minél több csajt lefektetni, mielőtt elfogynának.
A filmnek végtelenül tömény a humora és annyi kínos pillanattal és furcsa emberrel foglalkozik, hogy tökéletesen illik Tarantinóhoz.
A félelem ára (Sorcerer – 1977)
Road movie thrillerrel keverve William Friedkintől. A történet szerint pár kamionsofőr próbál dinamitot szállítani Dél-Amerikán keresztül. Elveszett, alulértékelt kultfilm a hetvenes évekből, igaz a francia eredetije annál híresebb.
Gáz van, jövünk! (The Bad News Bears – 1976)
Egy egykori kiváló baseball-játékos tönkremegy az alkohol és a nők miatt, ám utolsó esélyként még elvállalja egy gyenge gyerek baseball-csapat edzői posztját. Kiváló komédia: nyers, profán és dühös, emellett pedig őszintén vicces. Teljesen természetesnek hat, könnyedén tudunk azonosulni a karakterek frusztrációjával és érzéseivel, ráadásul Walter Matthau morgásait mindig öröm nézni.
Tökéletlen idők (Dazed and Confused – 1993)
A felnőtté válás vígjátékba csomagolva Richard Linklatertől. Valójában nem is lineáris a cselekmény, inkább lazán összekapcsolódó jelenetek soraként értelmezhető, amelyek mindent elmondanak a tinédzserkori tapasztalatokról. Nagyon király, nagyon drogos, klasszikus komédia, amiben Matthew McConaughey nagyon vicces fizimiskával vált mémmé.
A nagy szökés (The Great Escape – 1963)
Vitathatatlanul az egyik legjobb és leginkább szeretett háborús film, amit valaha is csináltak. Ahogyan a rendező irányítja a színészeit, az mutatja meg, honnan is leshette el Tarantino, pláne ahol ennyi szereplőt kell kézben tartani. Steve McQueen a motorjával pedig ennél coolabb nem is lehetne!
A pénteki barátnő (His Girl Friday – 1940)
Ha egyetlen filmet kellene találni, ahonnan Tarantino megismerhette a párbeszéd írás titkát, akkor az Howard Hawks klasszikusa, A pénteki barátnő. Záporozva sziporkázó mondatok, ami emellett jóval megelőzte a korát a gender-szemlélet terén. Plusz a két főszereplő között a kémia annyira intenzív, Rosalind Russell és Cary Grant jól mutattak együtt. Még ha nem is rajongsz a régi filmekért, ezt az egyet látnod kell!
Carrie (1976)
Az összes Stephen King feldolgozás közül talán Brian De Palma filmje az egyik legjobb. Feszült, izgalmas és nyers az elnyomott kamaszlány története, aki egy nap rájön, hogy különleges képességei vannak. Sissy Spaceket Oscarra is jelölték a címszerepért, mert annyira erős alakítást nyújt benne.
Rio Bravo (1959)
Ismét egy Howard Hawks klasszikus, John Wayne-nel közösen jegyezve. Fantasztikus a színészgárda, főhősünk pedig a ’The Duke’ nevű magányos cowboy, aki a korrupt farmerek ellen küzd. A hosszú, csendes és sodró nyitójelenet, amivel elindul a film visszaköszön Tarantino munkáiban is.
Halál a hídon (Blow Out – 1981)
Brian De Palma újra: John Travolta filmes hangmérnököt játszik, aki véletlenül felvesz egy gyilkosságot. Alulértékelt neo-noir thriller, ami rengeteget merít Alfred Hitchcocktól, ahogy Palma rendezései többnyire.
Five Fingers of Death / King Boxer – 1972
Mindenki tudta, hogy egyszer csak előkerül a listában egy igazi kung-fu film. A harcművészeti filmek inspirálták Tarantino-t a Kill Bill megalkotásában.
Pandora szelencéje (Pandora’s Box – 1929)
Némafilm, egy a korát megelőzően erős szexualitású nőről. Sok-sok csavar, gyilkosság, csábítás, leszbikus szál és egy apró cameo Hasfelmetsző Jacktől. Meglepő, főleg, ha azt nézzük milyen régi is ez a dráma. Louise Brooks meg elbűvölő volt.
Hűtlen híve (Unfaithfully Yours – 1948)
A Hűtlen híve romantikus komédia 1948-ban készült Rex Harrisonnal, Preston sturges rendezte és írta. A híres karmester gyanakodni kezd feleségére, hogy megcsalja. A történések háromféleképpen is lezajlanak, de némelyik csak a képzeletében. Később Dudley Moore főszereplésével remakelték.
Öt lépés Kairó felé (Five Graves to Cairo – 1943)
A Billy Wilder által rendezett film a második világháború idején játszódik. A brit hadsereget szétverte a német Afrika-hadtest Rommel vezetésével. A történet a túlélőkre fókuszál, akik egyszerre egy háborús és egy kincskereső kalandfilm szereplői, mikor mire van szükség a cselekmény előre mozdításához.
Apokalipszis most (Apocalypse Now – 1979)
Ezt a mesterművet valószínűleg, amíg a mozi él, minden idők egyik legjobb filmjének fogják tartani és meg is lehet érteni, hogy miért. Az USA egyik legrosszabb hadi döntése, a vietnámi háború bizonyos szempontból abszolút felesleges volt. A harcot jellemző nihilizmus és kétségbeesés tökéletesen van ábrázolva Francis Ford Coppola remekművében. Ennél vizuálisabb poklot ritkán láthattunk a nagyvásznon.
Cápa (Jaws – 1975)
Szintén óriási klasszikus, még úgy is, hogy valójában alig látod magát a cápát. Spielberg hagyja, hogy a néző képzelete dolgozzon és készítsen vadabb és vadabb képzeteket a szörnyről. Talán éppen ezért briliáns.
Taxisofőr (Taxi Driver – 1976)
Nagyon sötét és darabos, ahogyan bemutatja a vietnámi veteránok érzéseit visszatérve a hazájukba, amiben többé már nem képesek bízni. A megvilágítás, a zene, gyakorlatilag az összes képkocka óriási benyomást tett Tarantinóra. Meg hát nem meglepő, ha a mozi mesterének nevezhető Martin Scorsese egyik legjobb műve felkerül az egykori tékás kedvenceit felsoroló listára.
A 45. évfordulóra íródott:
A Jó, a Rossz és a Csúf (The Good, The Bad, and The Ugly – 1966)
Bár a korábban említett filmek helye állandóan változik a listában, ez az egy mindig az első, efelől kétség sem lehet. Sergio Leone kiválóan kezeli a cselekményt, a bonyodalmat, a kapcsolatokat, a színészeket, a vágást, a kamera szögeit, gyakorlatilag mindent. Ennél jobb tanárt nehéz találni egy filmkészítőnek.
És mindenki nevetett (They All Laughed 1981)
Egy nyomozótársaság férfi alkalmazottai csinos nők követésére kapnak megbízást ami természetesen nem marad következmények nélkül. Peter Bogdanovich romantikus komédiájában Audrey Hepburn és Ben Gazzara mellett a fiatalon elhunyt John Ritter is feltűnik.
Külön a banda (Bande à part 1964)
A Külön banda egy tipikus bűnügyi történet kifordítása. Godard Dolores Hitchens Bolondok aranya című regényét adaptálta, meglehetősen szabadon. Főhőse két vagány párizsi fiatalember, Arthur (Claude Brasseur) és Franz (Sami Frey), akik egy angol nyelvtanfolyamon megismerkednek a félénk Odile-lel (Anna Karina). A lány elárulja nekik, hogy nagynénje albérlője, egy bizonyos Mr. Stolz, egy bőröndnyi pénzt rejteget a szobájában.
