
Hold volt, hol nem volt
Oscar Isaac az egyiptomi kötődésű Marvel tartalmak koronázatlan királya lett, mivel az X-Men: Apokalipszis után most a Holdlovag címszerepében tündököl. Ő maga igen, az első Disney+-os MCU sorozat, ami nem a korábbi filmekre épül, nos, az már kevésbé. A Holdlovag picit a Loki útját követi, ahol rengeteg potenciál a sorozaton kívül marad, ami valahogy mégsem áll össze igazán és nem feltétlen azt kapja a néző, amit vár.



Viszont szerencsére bőven akadnak olyan elemei is az összképnek, ami próbálja menteni a menthetőt. Ilyen maga Isaac és saját magával való vívódásai. Érdekes lesz ezt így leírni, de a kémiája önmagával az valami parádés, minden pillanata arany és ha másért nem, miatta tényleg kár lenne kihagyni a kalandot. A főhőslányt játszó May Calamawy szintén remek, több egy szimpla sidekicknél, de nincs is túltolva emancipációval, tipikus talpraesett női kalandozó, akár Lara Croft, akár friss Disney példával élve Emily Blunt a Dzsungeltúrából. Aztán ott van főgonoszként Ethan Hawke, aki ezt kisujjból lehozza, de karakterével azért már akadnak bajok, mert amilyen jól és érdekesen indul, annyira fullad aztán ki (az évadfináléval együtt) egy sima átlaggá visszafejlődve. Legalábbis terve és motivációi valahogy az egyiptomi szállal egyetemben csak módjával működnek, nem a színészen múlik.

A Holdlovag egyelőre minisorozatként kezelve nem tervez ebben a formában folytatódni, de az utolsó rész stáblistás jelenete nyilván annyi szálat nyit ki, ahányat lezár, de egyelőre egyáltalán nem tudni, mik a tervek a karakterrel, azon kívül, hogy régi ígéretek szerint a Disney+-on bevezetett figurák előbb-utóbb nagyvászonra is beköszönnek, így lehet 2. évad helyett filmet kapunk majd valamikor. Talán jobban fog úgy működni, mert ha epikus történetet akarnak, akkor ott biztos lesz ennél szebben kinéző dolgokra keret, ha viszont megelégszenek valami földhözragadtabb cselekménnyel, akkor ott a lehetőség a 16-os karikával ismét kísérletezni darkosságilag, akár most Strange esetén.
Karakterfelvezetésnek mindenképp jó volt a sorozat, a cliffhanger miatt viszont egy valami biztos visszás lenne: ha valahol betársulva látnánk legközelebb Isaac-et. Potenciál még biztos van és érdemelne második esélyt, de ugye a D+-os évadokat eleve inkább filmekként kezelik történet szempontjából, szóval majd alakul a dolog. Ennek még kéne…


