A Family Guy 1999. január 31-én indult útjára, azóta pedig az amerikai televíziózás egyik meghatározó sorozatává vált. Seth MacFarlane animációs agymenése leginkább a South Park, A Simpson család párossal emlegethető egy lapon, és annak ellenére, hogy az alkotók folyamatos harcban állnak a Fox-szal, a széria mégis már megélt több mint 350 epizódot. Ez pedig elég időnek bizonyult több száz filmes utalás elsütéséhez, mi pedig ezekből választottuk ki kilenc kedvencünket!
Meglógtam a Ferrarival
A sorozat 4. évadába beépített Stewie Griffin: The Untold Story filmben Stewie felelőtlen időutazásba kezd, ezzel megváltoztatva saját életét. A legkisebb Griffin helyre szeretné hozni a dolgokat, ez pedig egy a Meglógtam a Ferrarival-t idéző jelenetet eredményez. Stewie előbb szeretne a strandra érni mint a családjával megpakolt autó, ezért Ferris Buller módra rohan keresztül a városon.
A 7. évad 15. epizódja Stephen King műveit parodizálja. A 21 perces rész három King történetet dolgoz fel, többek közt az Állj mellém-et. A történet Peter és barátai szereplésével elevenedik meg, de szerepet kap a sorozat többi szereplője is. Stewie például a szeméttelep zsémbes vezetőjeként, míg Meg Griffin a cselekményt indukáló holttestként jelenik meg.
Az 5. évad első epizódjában a Griffin család elveszíti a haját, így kénytelenek a kosztümös filmeket idéző parókát viselni. Ez persze kiváló lehetőség Milos Forman 1984-es klasszikusának megidézésére, a készítők pedig a film ikonikus Play Salieri! jelenetét vették elő. A billentyűket Stewie csépeli, az ominózus kérés pedig Peter szájából hangzik el.
A The Kiss Seen Around the World című epizód egy jelenetében Stewie életében először bicajra pattan. A büszke szülők persze meg szeretnék örökíteni a nagy eseményt, a kamera pedig Peter kezébe kerül. Őt pedig Ricky Fittshez hasonlóan lenyűgözi a szélben táncoló nejlonzacskó látványa.
A Csillagok háborúja eredeti trilógiáját a sorozat három részen keresztül parodizálja. Az epizódhármas a 6. évad legelején veszi kezdetét, hogy végül a kilencedik évad huszadik részében kerüljön lezárásra. A trilógia sikerének kulcsa, hogy MacFarlane kiválóan parodizálja az alapművet, ugyanakkor egy pillanatra sem hagyja elveszni a sorozat sajátos humorát. A főbb szereplőket a Griffin család tagjai keltik életre, a legemlékezetesebb karakter Meg, aki rendre ocsmány szörnyként jelenik meg.
Robert Benton Oscar-díjas klasszikusa a sorozat egyik legbizarrabb epizódjában elevenedik meg. Peter anyja a helyi TV híradósával, Tom Tuckerrel szűri össze a levet, akinek így Peter gondját kell viselnie. A két negyvenes férfi apa-fiú kapcsolata roppant szórakoztató, kiváltképp, amikor Peter a közös vacsora helyett inkább a fagyira pályázik.
A negyedik évad egy epizódjában Brian elvállalja egy rakatnyi problémás gyerek tanítását. Persze a közös munka nem zökkenőmentes, azonban egy véletlen folytán Brian mégis belopja magát az osztály szívébe. Olyannyira hogy el is hangzik a legendás “O Captain! My Captain!”, igaz kissé elferdített kontextusban…
A már korábban is górcső alá vett King epizód egy fontos állomásaként a készítők a Remény rabjait parodizálják. MacFarlane érezhető szeretettel nyúl az alapanyaghoz, ám ha kell, képes poént csinálni a történet bármely pontjából. Peter kétbalkezességével színezi Andy karakterét, Cleveland pedig zseniálisan figurázza ki Morgan Freeman narrációját.
A Love Thy Trophy című részben Stewie nevelőszülőkhöz kerül, és amikor nagy küzdelmek árán hazatér, szülei magára hagyják szobájában. Ám időközben Stewie rakott palacsinta függővé vált és heves elvonási tünetek jelentkeznek nála. Hallucinációi a Trainspotting kísértetiesen hasonló jelenetét idézik, Stewie nagy fájdalmak közt forgolódik az ágyában, a plafonon pedig megjelenik az a jól ismert baba…
