Tenet, rendező: Christopher Nolan; szereplők: John David Washington, Robert Pattinson, Elizabeth Debicki, Kenneth Branagh, Aaron Taylor-Johnson, Dimple Kapadia, Himesh Patel, Martin Donovan, Clémence Poésy, Michael Caine, Andrew Howard; brit-amerikai kémfilm köntösű sci-fi / akció-thriller; 151 perc, 2020 (16)
Vissza a jelenbe, avagy egy kontinuitás kalamajka
Egy Nolan filmet mindig nagy várakozások előznek meg, az idén kialakult helyzet pedig csak olaj volt a tűzre. Ezért aztán különösen ki voltunk már éhezve egy olyan filmélményre, amilyennek a Tenet mutatta magát, de hogy jól is lakunk-e vele, esetleg kérünk-e repetát, vagy netán a „séf” nem a mi ízlésünkre főzött, azt mindenkinek magának kell eldöntenie. Nolan bizonyára megnyalta mind a tíz ujját, mi meg emészthetjük a látottakat. Mind pozitív, mind negatív értelemben.
Ha valami, hát az idővel való játék Nolan talán legnagyobb védjegye. Az benne a jó, hogy minden korábbi mozijában máshogy állt ehhez, önismétlés nélkül. Legyen az egy amnéziás, egy aktív álmaiban hosszú életet leélő, vagy egy galaxisjáró főhős szemszöge, netán három, más intervallumot felölelő háborús történet, időkezelésben mind csillagos ötösre vizsgáztak. Az átlagnézőnek való érthetőség szempontjából már ingadoztak, de még nekik is többé-kevésbé követhető, befogadható utazásban lehetett részük. És akkor most jött a Tenet…Tudjátok, vannak azok a tipikusan kétszernézős filmek. Mármint nem azok, amik egyszer baromi jók, és még másodjára is elmennek a kifutás tudatában, aztán utána nem kell elővenni őket. Nem. Azokról beszélek most, amit kétszer kell megnézni ahhoz, hogy egyszer lásd. Az első ilyesmi élményem az Egy makulátlan elme örök ragyogásánál volt még valami kódolatlan HBO napokon, azóta viszont egyszer se éreztem ennyire égetőnek a mielőbbi újrázás megejtését (ha mégis, nem ezért). Tény, a 10-11 éves fejemmel és a vicces Jim Carrey szeretetemmel az ott, akkor földhöz vágott, de talán pont annak tapasztalata okozta nálam a fent utalt Nolan-filmek, vagy akár a Találmány (nagyjábóli) elsőre megértését. És amikor a Dunkirk után már Nolanről is azt hittem nem tud újat mutatni, megtette. Vagyis csak részben.
A Tenet ugyanis műfajában a rendezőhöz képest valóban új, és tényleg az eddigi legkomplikáltabb műve, de erős rokona a Mementónak és az Eredetnek. Utóbbira – ahogy az már az előzetesekből is annyira átjött, hogy születtek ám a teóriák – stílusában, előbbire dramaturgiájában hasonlít nagyon. Hiába kémfilm, van némi balhéfilmes érzet is az akcióknál. Amit viszont írásilag mutat a forgatókönyv, nos az valahol egy sci-fi elemekkel beLSD-zett nagyköltségvetésű Mementó. Megvan itt is a cselekmény időrendiségében(?) egy érzékelhető középpont, csak itt már nem egy valaki megy szembe a történet folyásával, hanem a történet folyása megy szembe hősünkkel, a világgal és az említett pontig velünk is. Nagyon egyedi, megint valami új, de ez már lehet a ló túloldala lesz az átlagnézőnél. Megpróbálhatjuk követni, érteni, és természetünkből fakadóan akarjuk is, de ha mégse menne, a film már az elején jelzi: nyugodtan engedjük el és csak érezzük, élvezzük.És élvezni azt már pedig lehet! A játékidő egésze IMAX, de néha indokolatlanul hangos (a fedélzeti kamerákkal mutatott repülőcsatához passzolt 3 éve, itt kevésbé), ám ha már egyszer a Boeing 747 is böszme jószág, azt bizony böszme vásznon is kell látni. Viszont egy percig ne higgyük, hogy az a legnagyobb látnivaló (eleve viszonylag rövid is a mutatvány), trailerben clickbaitnek jó volt, de van két gigantikusabb akció is. Az egyiket nem igazán promózták emlékeim szerint, legalábbis próbáltam kerülni a kelleténél több anyagot és onnan hangsúlyosan nem rémlik, így a modern háborús filmekbe simán illő csúcspontról legyen elég ennyi, de az autópálya, na AZ! Dramaturgiailag is akkor vagyunk kb. az érthetetlenség tetőpontján (a válaszokként szolgáló puzzle darabok többnyire utána jönnek), és pont oda betenni a díszlet helyett városbénító útlezárásos „üldözést”, az vagány. A jelenet láttán már nem feltétlen a Mátrix 2 jut majd eszünkbe az „autópályás akció” hallatán (mondjuk a Die Hard 5 is jó volt ebben… legalább valamiben), és simán beillene a Halálos iramban jelenlegi hullámába is. Az időinverzálás miatt még a fizikai képtelenségek is stimmelnek.A kevéske CGI rásegítés háromszor siklik egy kicsit ki (kétszer ugyanolyan effektnél), de amúgy rendesen átjön, hogy ez itt alapvetően mind fizikai valójában megtörtént. A kameratrükkök és a fordított felvételek beintegrálása az előrefolyásba nagyon jól működik, pláne mikor pár pillanatot a jövő jelenének múltjában, egy másik szemszögből is megnézhetünk. No, azt se hittem volna, hogy egyszer egy ilyen mondatot leírok majd, de őszintén remélem, ezzel nem spoilereztem most. Ennél konkrétabban leírva megtörtént volna.
Szóval látnivalót és élvezetadó faktort bőven találni benne, de közben mégis érezzük, hogy Dom Torettóékkal és a Transformerekkel ellentétben itt azért mégse kéne elengedni a látvány oltárán a látottakat és csak úgy élvezni (hiába kapjuk ezt az áthallásos mentőutasítást). Mert ki van ez találva, tuti sokkal jobban, mint hinnénk, csak minket nézőket, egyikünket sem úgy hívják, hogy Chris Nolan Agysejtje. És így pár fokkal még a tematikában edzett előélettel is nehezebb átlátni a dolgokat. Legalábbis elsőre és különösen a film első felében… vagy tudom én mikor is van az a „pont”. A szereplők számára a cselekményben történtek, a nézők számára meg a film egy igazi kalamajka, a vágáshoz értő folytonosságszeretők pedig dörzsölhetik a markukat és készíthetik a jegyzetfüzeteket a kronológiai változat összedobásához.Mivel vigyázok a sztorira, konkrétumok nélkül meg tényleg nem tudom már jobban átadni a hangulatot és a hatást, áttérek egy értelmezhetőbb és spoilermentesebb terepre: a színészekre. John David Washington karakterének neve simán Főhős, de a film bizonyos pontjain simán lehetne a Néző is. Csak egy idő után ő már jobban érti, mi van, valószínűleg beszélt a rendezővel. A figura átlagos, nem igazán viszi a hátán a filmet, de ezt nem igazán a színész hibájának látom, szimplán nem kellett hoznia Csuklyások-béli mélységeket. Robert Pattinson már inkább lubickolható arcot kapott, de igazából csak a trailerekben látott manírjaiból kapunk többet, így aki ott megkedvelte, az örülhet. Érdekesebb, jobb, mint a Főhős.
A showt viszont egyértelműen az égimeszelő „fél” femme fatale Elizabeth Debicki és az orosz fegyverkereskedőt játszó Kenneth Branagh viszik el. Akár egymással, akár külön-külön is. Debicki a sztori érzelmi szála (nem romantikus), és bár az előzetesek csak egy cicababaként ábrázolták, jelentősége sokkal nagyobb. Hiába 191 centije, tőle se kell várni Nyughatatlan özvegyek, vagy Történet szintű magasságokat, hasonlóan hősünkhöz, nem igényelt többet a szerep. Branagh bővebb jellemzése érzékeny lehet, meghagyom a meglepit.
A fenti kvartetten kívül még hárman kapnak jelentősebb szerepet, kettőre térnék ki: Himesh Patelt még jó, hogy nem Scherer Péter szinkronizálta, mert simán összetéveszthető lett volna az Eredet ügyeletes indiai csávójával, de aki a Yesterdayben látta legutóbb, az az ott kialakított képét felejtse el. Aaron-Taylor Johnsonra elsőre rá se ismertem, pedig láttuk már Godzilla ellen katonaként, így pár év elteltével kinőtte a Kick-Ass és Ultron kora féle kissrácos burkot. A trailer hiába sütött el még további négy ismerős arcot (lásd a fenti névsort), ők mind egyjelenetes beugrók. És miattuk mókásak utólag az „Eredet 2”-es teóriák.Az összegzés előtt még gyorsan kitérnék pár technikai pontra: a vágás és a fényképezés nemcsak a látványban, hanem a cselekmény komplexitásának könnyebb megértésében is óriási segítséget nyújt. Hoyte van Hoytema operatőr most dobta néhány jellemzőjét, ha valami, hát a művészkedős képek sokat ártottak volna most az amúgy se egyszerű folyásba, így visszafogott munkájának ezúttal örülhetünk. Egy állandó Nolan-stábtag viszont hiányzott, pedig közös munkáik mind emlékezetesek: Hans Zimmer a Wonder Woman tavalyról idénre való csúsztatása, a hirtelen örökölt James Bond és leginkább a Dűne miatt nem ért rá, de Ludwig Göransson simán hozta a Nolanhez kellő szintet. Nem került rossz helyre a Fekete Párducért az az Oscar. A trailer már a score-t használta, azon traktusokra készüljetek.
A Tenet nagyon megosztó lesz. Az biztos, hogy nem Nolan legjobbja, de az is, hogy a Mementó óta a legszerzőibb darabja. Ez a tény pedig háromfelé oszthatja a tömeget: lesznek akik komplexitása miatt majd távolról elkerülik később, mondván ez már túl sok, aztán lesznek akik csak vállat vonnak, hogy ez most így sikerült, és lesznek, akiknek bejön. Két dolog biztos: mindegyik csoportnak kell (minimum) egy második nézés hogy teljes legyen a kép, és akik a Dunkirkből hiányolták az igazi Nolan-faktort, azok most duplán megkapják. Az Eredet letisztultabb, a Csillagok között szebb és nagyobb, de a Tenet egyedibb. Ez egyszerre áldás és átok is. És ezek ellenére is mindenkinek melegen ajánlott, nagybetűs moziélmény, és erre már ki voltunk éhezve. Hiába nem jön majd be sokaknak… a Jokerrel is így volt tavaly a világ. Az értékelés most csak megelőlegezett: egy újrázással félponttal le és fel is kúszhat még, de tekintve, hogy jómagam is rendelkezem pár szürke folttal a látottak kapcsán, nem érzem véglegesnek.
A két és félóra hamar elrepült, de ez igazából egy ötórás film, úgy pedig még nem láttam…