


Sok más komédiáshoz hasonlóan Daniel Michael DeVito is a külseje miatt vált az osztály bohócává. 150 centijével a gúnyolódások állandó céltáblája volt a katolikus iskolában, ezért – felismerve magában a tehetséget – úgy döntött, a humorral vet véget a dolognak.
Színészi kvalitásai ellenére kozmetikusnak tanult húga szépségszalonjában, ami, ha így marad, hatalmas veszteség lett volna a filmszerető közönségnek, nem úgy a környékbeli háziasszonyoknak. Ezt felismerve az Amerikai Drámai Művészetek Akadémiáján folytatta tanulmányait, ahol megismerkedett Rhea Perlmannel és ha már így alakult, később össze is házasodtak (1982-), három gyermekük született (Lucy 36, Grace 34, Jacob 31). 2012-ben 40 év után különváltak, de a mai napig baráti kapcsolatban vannak.

Bár Miloš Forman filmjét több Oscarral is jutalmazták, Amerika szerte ismertté a Taxi című sorozatban nyújtott alakításával vált. Az ellenszenves diszpécser szerepét állítólag azzal nyerte el, hogy a forgatókönyvvel a kezében besétált a meghallgatásra és csak annyit kérdezett: „Ki írta ezt a szart?”.
A smaragd románcában jött először össze a Kathleen Turner-Michael Douglas-Danny DeVito hármas, aztán A Nílus gyöngyében és A rózsák háborújában megint (ezt DeVito rendezte is), és legutóbb A Kominsky-módszerben is szerepeltek mindhárman igaz egyszerre sosem voltak a színen.
A Nagyokosok, a Dobjuk ki anyut a vonatból!, az Idegenek a vonaton, a Bádogemberek vagy az Ikrek már egyértelműen az ő filmjei és elsősorban a komédiás vénájára alapoznak. A legnagyobb sikerét talán az Ikrek (1988) című vígjátéknak köszönheti, amelyben Arnold Schwarzenegger ikertestvéreként látható. Néhány évvel később megismételték a diadalt a Junior (1994) című vígjátékkal.
A Szólíts a neveden és az Ikrek keresztezése röhejesen jól működik
Bár korábban is volt rá példa, drámai arcát igazán a 90-es években mutatta meg. A furfangos részvényest a Hoffa (ezt szintén ő rendezte) és a Batman visszatér követte (rendkívül meggyőző alakítását állítólag pszichiáter kísérte figyelemmel), hogy aztán ismét könnyedebbre vegye a figurát a Nicsak, ki beszél most!, a Reneszánsz ember (drámai felhanggal) és a Junior, Szóljatok a köpcösnek vagy a Támad a Mars! (nyúlfarknyi szerep) című filmekben.
A kilencvenes években megalapította a Jersey Films nevű cégét, amivel tovább növelte hírnevét és függetlenségét. A bátor, kísérletező kedvű produkciós vállalatnak olyan filmeket köszönhetnek a moziközönség, mint a Ponyvaregény vagy a Nyakunkon az élet (Winona Ryderrel, Ethan Hawke-kal és Ben Stillerrel a főszerepben).
Az évtized vége felé láthattuk őt minden idők egyik legjobbjának tartott krimijében, a Szigorúan bizalmasban, Az esőcsinálóban és az Ember a Holdonban (Andy Kaufmannal egyéb iránt együtt játszott a Taxi sorozatban), illetve hallhattuk a Herkulesben. 

Több alkalommal szerepelt együtt Arnold Schwarzeneggerrel, de azt kevesen gondolnánk, hogy eredetileg az Ovizsaru főszerepére DeVitót szánták. Az Indiana Jones-filmek Sallahjaként is szóba került a neve.

2011-ben kapott csillagot a Hollywoodi Hírességek Sétányán.
Amikor Hugh Jackman lekököszönt a Logan után a rajongók petíciót indítottak (nem vicc), hogy ő legyen a következő…
Mindössze egyetlen alkalommal jelölték Oscarra (Erin Brockovich) és akkor sem színészként, hanem producerként.
„Elmentem megnézni a pisai ferde tornyot. Ez egy torony, ami ferde. Csak nézed és nem történik semmi, aztán keresel egy helyet, ahol adnak valami harapnivalót.”

Itt válaszolgatott a netezők fontos kérdéseire:
Danny DeVito válaszol a netezők kérdéseire és a lányával együtt hazugságvizsgálatnak vetik alá









