A hullahó-akció (Red One), rendezte: Jake Kasdan; szereplők: Chris Evans, Dwayne Johnson, Lucy Liu, J. K. Simmons, Wesley Kimmel, Kiernan Shipka, Bonnie Hunt, Kristofer Hivju, Nick Kroll; családi akcióvígjáték karácsonyi csomagolásban, 123 perc, 2024 (12)
Hull a hó és hózik, Mikulás meg hiányzik
Az amerikaiak a télapó helyett a hálaadással kezdik az ünnepi szezont, de üzletileg a halloweeni, halottak napi (persze Mexikóval kiegészülve) zsongás után november elejétől jöhetnek a karácsonyi plázadíszek, Mariah Carey és persze Hollywood ide időzített felhozatala. Idén Dwayne Johnson és Chris Evans forgatási és forgalmazási gondoktól sem mentes akcióvígjátéka, A hullahó-akció nyitja a sort, ami bár próbálkozik több eredeti ötlettel, a témában már nehéz maradandóan újat mutatni. Most is csak részben sikerült.
A szeretet ünnepe olyan mértékű feldolgozási hullámot kapott az évtizedek során bármilyen formátumban, hogy a túlkínálatban nem hiába nem igazán születnek új klasszikusok, hisz már tényleg többször is elmondtak mindent ezzel kapcsolatosan, amit csak lehetett. Mikor volt az utolsó átütő új külföldi dal? A 15 éves Csondor Kata reklámnál és a 21 éves Igazából szerelemnél tudunk mondani frissebb, instant örökzöldet a magyar zenék, vagy a bármilyen nemzetiségű filmek listájáról? Oké, a Téli szünet most potenciálisan sokunknál újrázása, másoknál bemutatásra kerül idén – és könnyen csatlakozhat a „hírességek csarnokába”.
A több száz régi TV/VHS sablonalkotással tele van az internet, a DVD piac csak folytatta, a streaming bejövetele pedig életben tartotta a sorozatgyártású műfajt, amikből az év utolsó két hónapjában mindig simán kijön annyi futószalagtermék, amennyit az MCU 11 év alatt termelt ki magából a Végjátékig. Persze megvan ezeknek is a célközönsége, elvégre, ha nem volna, nem készülne ennyi, aztán amikor a következő ünnepkor valaki ismét elkezd maratonozni, lehet az egyik lejátszás 58. percében jön rá, hogy amúgy azt már 2 éve látta, csak ennyire maradt meg az évi 25-30 másik mellett, a címe pedig mindegy is mi volt, csak legyen benne a karácsony.
Mióta a keresztényfilmek átadóját is rögzítem az aktuális díjszezonos táblázatba (hiába irreleváns az Oscarra nézve), én is mindig meglepődök, hogy ebből mennyi van, és még több, mint amennyit olcsó szinkronnal feltesznek nálunk is az egyik szolgáltató könyvtárába, szóval a Hallmark Channel öröksége tovább él. Ettől függetlenül a mozikba is csurran-cseppen még pár szeletecske, ill. mindig van néhány kiemeltebb otthoni darab. Utóbbiakból az elmúlt évekből ott volt a 8-bites karácsony, az Egy új karácsonyi történet, vagy az animációs Klaus (extraként pedig a Télapu minisorozat), a hónap végén pedig Paramount+-ra érkezik a Dear Santa Jack Blackkel, amely egyben a Farrelly tesók első közös munkája 10 év szünet után.
A korábban említett trióhoz képest, ennek felvetése mondjuk inkább a moziba illene (a Santa/Satan összekeverése és egy helytelenül író fiú), ugyanis az elmúlt években, kb. a Covid óta kialakult az, hogy a hagyományos ünnepi sztorik otthon debütálnak, míg az eredetibb ötleteket tartalmazó, a témát néhol polgárpukkasztóan kiforgató high concept cuccok pedig a vásznon. Ilyen volt két éve David Harbourral a „milyen lenne még karácsonyiabban a Die Hard, ha John McClane volna a télapó?” kérdés jegyében elkészült Vérapó, tavaly John Woo dirigálásában a „nosza egy John Wick féle modern bosszúfilm karácsonykor néma hőssel” pitch-re felhúzott Csendes éj, Mel Gibson Mikulásáról, akire ráküldenek egy bérgyilkost, már nem is beszélve. Az A hullahó-akció bár nem esik ennyire messze a sima családi/karácsonyi filmektől, le se tagadhatná alkotóinak blockbusteres gyökereit.
Eredetileg tavaly a Prime-ra felkerülve merült volna feledésbe, de a színészsztrájk a tervezett utóforgatást meggátolta, s mivel Dwayne Johnson azon hónapokban visszatért a pankrációba (sok színésztársa haragját begyűjtve), ezért a produkciót már igencsak más attitűddel sikerült lezárni. Producerként sokakat kiakasztott még az alapforgatás alatt is, hisz nem egyszer óriási, 6-8 órás késéssekkel érkezett csak meg – már amelyik napot váratlanul nem hagyta ki, ezzel állítólag jó 50 milliós kárt okozva a büdzsében. (Persze producertársa ezt már tagadta/cáfolta.) A leállás közben a forgalmazás is érdekes utat járt be, az Amazon MGM felvásárlás után a Warner bejelentkezett a nemzetközi jogokért, kvázi megmentve az alkotást a mozik globális elkerülésétől, az utolsó pillanatban pedig a latin-amerikai és az európai piacokon még gyorsan előre is hozták egy héttel a bemutatót, így az USA és az Amazon nem a világpremierrel egy időben kezdheti a pénzgyűjtést. Mondjuk kérdés, mekkorát, hisz így a híre megelőzi a filmet.
A filmét, melynek eredeti címe, a Red One egy laza Star Wars utalás; a filmét, melyet a Rossz tanár és a Szexvideó után a két modern Jumanjival és Johnsonnal már robbantó Jake Kasdan rendezett (már amennyire tudta Rock egója mellett); a filmét, melyet a Wanted, a Shazam! 2 és a 2006-19 között kijött hét Halálos irambant, köztük az amúgy objektíven se borzasztó 5.-et és a Hobbs és Shaw-t, no meg a piszkosélvezeti csúcs 7.-et – magyarán Rock 3 legemlékezetesebb fejezetét a franchise-ból – jegyző Chris Morgan írt. A filmét, melyet stúdiói egy új IP kezdetének tekintettek (ki lenne a Vörös Kettes?), bár annyira nem voltak bátrak, hogy stáblista utáni jelenettel erősítsék ennek tényét. Baljós előjelek tehát dögivel, s az első trailer se az a lenyűgöző valami, ám a helyzet pár fokkal rosszabbnak látszik, mint ami.
A marketinget például azért nem kell rugdosni, mert bőven nem mutatott meg mindent. Látva az összképet, van, amit megérthetünk, de van néhány olyan elem, amit okosan takartak ki, vagy vágtak máshogy, némileg félrevezetve a nézőt. Értékelem a próbálkozást, csak az érme másik oldala az, hogy mivel az alapvetésnek gondolt szitu kialakulása előttről maradt újdonság, annak ereje azon nyomban elveszik, amint belegondolunk abba, mi jön. Viszont vagy 3-4, a történetben rendes funkciót betöltő, netán a mondavilágból ismerős karaktert kihagytak, ami manapság szokatlan, de végülis kellemes. Nem én fogom ezeket lelőni, szóval a sztori ismertetése helyett ezúttal itt találjátok az előzetest, én annak nyomán haladok tovább.
Rock egója ide, vagy oda, és hiába szólhatott bele a dolgokba, megtévesztő, hogy ő van a stáblista tetején. A főszereplő sokkal inkább Chris Evans, őt látjuk a flashback prológusban, vele indít a jelen, az ő családi helyzete van rendesen kibontva (és nem csak elmesélve két párbeszédben), az ő jellemfejlődése történik meg szebben (és nem csak egy pillantás alatt) és neki kell a nagyobb színészi paletta. Evans valósággal lubickol ebben a hitetlenkedő profi csibész, zsebtolvaj, hacker, fejvadász, szélhámos… szóval életművész szerepben, játékában pedig sokszor visszaköszön a Tőrbe ejtve, szóval lopja a show-t. Egy pillanatig nem érződik, hogy akkor most görcsösen le akarja építeni imázsából Amerika Kapitányt, azt nyári nagy cameójával próbálta. Ez pedig úgy kell a nézőnek, mint Mikulásnak a telizsák, mert a másik oldalon ott van Dwayne, aki… aki most tényleg csak egy szikla.
Hol van már a nagydumás keménycsávó Hobbs? Hol van már a szórakoztató gyereklelkű Jumanji karakter? Netán az olyan vidám Disney alakítások, mint a Dzsungeltúra, vagy a Vaiana? Félreértés ne essék, nem bűnrossz DJ, nem indult el a Hulk hogani úton lefelé, csak napjaink egyik legnagyobb filmsztárjától az elmúlt 13-15 év során egy családi filmben, nem pont ezt szoktuk meg. Ez inkább a 20 évvel ezelőtti önmaga, amikor messze nem volt még ennyire kiforrott húzónév, csupán a következő WWE-s, aki már – az előzőeknél nagyobb potenciállal – szerepelni kezdett a szorítón túl. Mondjuk színészileg Rockhoz időközben lazán felért John Cena ugyanazon értékekben, Dave Bautista pedig rég átugrotta őket. Johnsonon továbbra is látni, mennyire remek élőszereplős Buzz Lightyear lehetne még mindig, de az rég rossz, ha ezen réges régi hasonlóságon túl más nem igazán ugrik be róla.
A kémia úgy, ahogy működik, ha már az egész egy buddy movie homage, ez a minimum, de a legendás párosok közelébe se érnek, még ha talán nincsenek is oly távol, mint a karácsonyi tömeggyártott TV filmek az élbolytól. J. K. Simmons anno már Gordon felügyelőhöz is úgy kigyúrta magát, mintha ő lenne Snyder Batmanje és nem csak a kalapos zsaru, aki 2 percet áll a tetőn ballonkabátban. A muszkliknak itt már lett helyük és egyáltalán nem túltolt, vagy zavaró ez az új ábrázolás, sőt! Bár ez most félelmetesen és félreérthetően hangozhat leírva, de a 2 órás játékidő végére megtudjuk, miért kell ilyen kondi kedvenc Szent Miklósunknak, mert bármennyire hihetetlen, bizony indokolt és az egyik legjobb jelenetsor sül ki belőle.
Az egész karácsonyi modernizálás nagyon elmés és aktuális, továbbá egy másik műfajnak a kvázi paródiája, ahol 1-2 pillanatra biztos elmosolyodunk, hisz nincs a képben közben Toretto bambulása. Ez a szál, a pár kreatív megvalósítás menti meg a mozit attól, hogy csak azért emlékezzünk rá, hogy ebben rabolják el a Mikulást és ahol Chirs Evans tök jó. Simmons épp annyit és úgy szerepel, amennyit kell, konkrét izmozás meg csak a traileres jelenetben van, a bő piros ruci alatt nem annyira feltűnőek úgysem a testi adottságok, de néhol tényleg remek, hogy nem túlsúllyal csinál pár dolgot. Komoly, hogy JK ennyire felkészült erre így közel a 70-hez, nyilván kisujjból hozza, amit kell. Agyonpromózottként még itt van Lucy Liu, aki mondjuk se több, se kevesebb a trailerben láthatóaknál, inkább csak a maga módján ugyanolyan semmilyen, mint Rock. Negatívan se lóg ki, csak erősíti a középszerűséget. Ám van egy másik veterán színésznő a stábban, aki nagyon kevés időt kap és nem tud kibontakozni (pedig ismert figurát játszik), hiába az átlag alakítás, ő már kellemes meglepi.
De azért akadnak kevésbé jól sikerült karakterek is, amiknél vagy eleve az írás, vagy a színész ment félre. Előbbibe esik a komplett gonoszszál, a Mikulás elrablójának kilétét pedig nem sokáig titkolják. Hát bár tették volna, annál kevésbé fájna! Nem fájóbb, mint bármely másik mai átlag blockbuster esetében, de itt nem sikerült eltalálni a mértékeket. Míg a film világa mindenhol máshol jól izeg-mozog a modern realista, de azért még hagyományőrző mesés misztikus határvonalon, addig itt túlságosan elkanyarodunk a gyenge fantasyk irányába, amit biztos lehetett volna sokkal okosabban is kivitelezni. A Lucy Liu vezette szuperszervezettel is nagy a kontraszt. A főgonoszt ugyan egy tehetséges és már címszerepben bizonyított arc alakítja, akitől nem áll oly távol ez, de láthatóan ő sem tudott mit kezdeni figurájával. Mondjuk legalább tudott egy skálán mozogni, nem úgy, mint Jimmy Kimmel unokaöccse, az Evans fiát játszó Wesley, akinek nem itt győződhetünk meg színészi tehetségéről – ha van.
A krampusz maszkja alatt elszórtan Kristofer Hivju található, a norvég Evans-hez hasonlóan sziporkázik. Az ő főjelenete talán kicsit elnyújtott, vagyis hosszabb, mint amire számítanánk, de nem zavaró. A film ritmusa tök oké, s bár elsőre a 123 perc soknak tűnhet, ez inkább csak egy evolúció. A karácsonyi film most is pont annyival rövidebb a trendi blockbuster hossznál, mint régen, ez meg épp a kettő határán próbálkozik – no meg a Reszkessetek, betörők! 2 is csak néhány perccel rövidebb. A humor egyébként működik, s habár nem mindenki fog egyszerre mindenen röhögni, egy nagy lélekszámú közönséggel valaki valamin mindig.
Az akciók rendben vannak, a CGI nem bántó, a hóembereken még dolgoztak (eleve rövid a jelenésük), sőt, mivel a családi karácsonyi akciózás nem olyan tipikus recept, mint a halászlé vagy az öregnek hagyott süti tejjel, némelyik még emlékezetes is maradhat, mivel ilyeneket még tuti nem láttunk. A Halálos irambanok baromságai is pont ezért működnek, itt meg a fizikát se kell számon kérjük, mert abból EZ lesz. A hóembereknél is van ötlet, de a szenteste éjjele tényleg egy sokat visszanézhető mosolyfröccsé válhat. Henry Jackman zenéje a mozi minőségével együtt ingázik, olyan igazán egyből fülbemászó főtéma nincs, de az akciók során kellő hangsúlyt kap a tipikus ideillő zene, némi karácsonyi hangszereléssel keverve.
A Hullahó-akció – mint olyan sok más modern karácsonyi cucc – nem tud újat mondani. Nem látunk friss tanulságot, a csontokat már rég és sokszor lerágta az ipar. De nem is feltétlen célja. Az ugyanis inkább a modernizálás, egy olyan köntösbe helyezése a témának, amiben még nem volt, hisz ez egy kémfilmes-világmegmentős, néhol őrült akciófilm kabátját húzta föl egy klasszikus haver zsarufilm pulcsijára. Míg a kabát jól melegít, a pulcsit itt-ott össze kéne varrni ahhoz, hogy az ünnepet szintén magában hordozó Halálos fegyver közelébe érjen.
Evansért és a tényleg kreatív ötletesség csíráiért megérdemel egy mozit, pláne, hogy igazából családi fókuszú ünnepi ellenfele nem lesz nagyon más idén nagyvásznon itthon (leszámítva 3 kicsi európai animációt meg valami spanyol filmet), de ne várjunk tőle nagy csodát. Valószínűleg eleve kevesen vártak, azt pedig maradéktalanul hozza, a lehetőségeit nem igazán tudom, hogy használhatta volna ki jobban ezekből az alapokból, azok viszont csak ennyire elegek. Jó próbálkozás, lehet lesz némi utóélete egyediségéből kifolyólag (hisz nem a Vérapó–Csendes éj–Dagadék, amiket be lehet tenni a háttérbe a gyereknek), de egyáltalán nem új instant klasszikus, mint a Téli szünet. Jó döntés, hogy lezárja a sztorit, és az eredeti tervekkel ellentétben nem lebegteti be a folytatást. Tisztes, ártalmatlan iparosmunka, ami kisebbet szól majd, mint a Jumanji visszatérése, ám az untig ismételt tonnányi Hallmarkszökevény közül kimagaslik. Nyilván ne az legyen a belőtt szint, de ne is egyből a csúcsdísz!
