60 érdekesség a 60 éves Gary Oldmanről


A 60 éves Gary Oldmannek közel négy évtizedet kellett várnia, mielőtt megkapta idén A legsötétebb óráért az Oscar-díjat. Pedig karrierje tömve van emlékezetes alakításokkal, mint a Beethoven, Drakula vagy a Léon, a profi elmebeteg rendőre. Az általa játszott változatos karaktereknél, már csak a saját élete izgalmasabb: 16 évesen otthagyta az iskolát, dolgozott vágóhídon, a színészi pályától a kezdetekben eltanácsolták, duettet énekelt David Bowie-val és visszautasította az Ollókezű Edward főszerepét. Születésnapja alkalmából összeszedtünk 60 érdekességet az egyik legmegbízhatóbb angol színészről.

1. Gary Oldman kiváló énekes, gyerekkora óta zongorázik, de a zenei karrierről lemondott a színészet kedvéért.

2. 16 éves korában abbahagyta az iskolát és egy sportboltban kezdett el dolgozni eladóként.

3. Oldman apja egykor tengerész volt, aki hegesztőként dolgozott, később alkoholista lett, majd Oldman 7 éves korában elhagyta a családját.

4. Az 1970-es években a greenwichi Young People’s Theatre-ben tanult, mellette pedig cipőket árult, portás volt és vágóhídon dolgozott párhuzamosan.

5. 1979-ben a Rose Bruford College fősikolán diplomázott ösztöndíjjal.

6. Oldman 1979-ben debütált a színpadon macskaként a Dick Whittington and His Cat című darabban a York Theatre Royal színpadán.

7. Első mozis debütálása az 1982-es Remembrance filmben volt. Az első főszerepe ugyanakkor 1984-ben találta meg Tim Roth mellett az Időközbenben.

8. Oldman már az Időközben forgatása alatt megtanulta, hogy nem könnyű a színészet. Az egyik jelenetben Tim Roth-tal tejesüvegeket hajigáltak, az egyik eltalált egy izzót, ami szétrobbant, aminek következtében a szeme sérülést szenvedett.

9. A nagy áttörést karrierjében az 1986-os Sid és Nancy hozta meg számára, amiben a Sex Pistols gitárosának, Sid Vicious-nak a szerepét sokáig nem volt hajlandó elfogadni. Végül Alex Cox rendező jóval több pénzt ajánlott neki és harmadjára igent mondott a szerepre.

10. Oldman Vicious tökéletes megformálásáért rengeteget fogyott, amit annyira túlzásba vitt, hogy végül kórházba került.

11. Oldmant az 1987-es Hegyezd a füled!-ben nyújtott alakításáért a legjobb férfi főszereplő díjára jelölték a Baftán.

12. Luc Besson 1997-es sci-fijének, Az ötödik elemnek a szerepére azért bólintott rá, mert a rendező anyagilag támogatta, így a szívességet viszonozni tudta.

13. A The Firm című brit drámában nyújtott focihuligán alakítását tartják a kritikusok a mai napig Oldman legjobbjának.

14. Az 1991-es JFK – A nyitott dossziéban is szerepelt, ami az első blockbuster filmje volt, ezzel megnyitva előtte Hollywood kapuit.

15. 1992-ben az Academy of Science Fiction, Fantasy & Horror Films-től elnyerte a legjobb főszereplőnek járó díjat, a Drakulában nyújtott alakításával.

16. Oldman annak érdekében, hogy zavarosabb hangsávval ruházza fel az általa megformált Drakulát, énektanárt bérelt fel, aki segített neki levinni a hangját egy oktávval.

17. 1994-ben a Halhatatlan kedvesben Beethovent játszotta el. Ugyanebben az évben a Léon, a profiban Normanként egy olyan szociopata rendőrt alakított, akinek Beethoven a kedvenc zeneszerzője.

Gary Oldman GIF - Find & Share on GIPHY

18. Oldman napi 5 órát gyakorolt a zongorán, hogy tökéletesen elsajátítsa Beethoven kézmozdulatait.

19. Az elnök különgépe forgatásán a stáb Scary Goldmannek (Félelmetes Goldman) nevezte el, mivel Ivan Korshunovot vérfagyasztó módon keltette életre. A forgatást követően Harrison Ford Oldmant a kedvenc nemeziseként nevezte meg.

20.  1993-ban tagja volt a Cannes-i fesztivál zsűrijének.

21. 2001-ben szerepelt Anthony Hopkins mellett a “Hannibal” című filmben, mint Mason Verger, aki a különc ízlésű orvoson akar bosszút állni.

22. Ugyanebben az évben megjelent a kultsorozat, a Jóbarátok “Barátok” című epizódjában is, amiért később Emmy-re is jelölték.

23. A Harry Potter forgatásai során, amikor Sirius Blacket alakította, Potter keresztapját, nagyon közel került Daniel Radcliffe-hez.

24. Lesley Manville-el a 2009-es Karácsonyi ének című filmben Mr. és Mrs. Cratchitet alakították. Valójában 1987 és 89 között házasságban éltek, melyből egyetlen gyerekük, Alfie született.

25. A Drakula egyik jelenetében Oldmannek egy holttest fölött kellett elszomorodnia, hogy megteremtse a gyászoló hangulatot, Alfie fiára gondolt.

26. Oldman kölcsönözte a hangját a Kung Fu Panda 2 főgonoszának, Shennek, amiért Annie-díjat kapott.

27. Hihetetlen, de Oldman már 30 éve volt a pályán, több ikonikus szerepet a háta mögött tudva, amikor 2012-ben először Oscar-díjra jelölték a Suszter, szabó, baka, kémben nyújtott alakításáért.

28. Ebben filmben van egy jelenet, amikor a színész szemvizsgálatra megy. A berendezést beállító személy a saját fia, Alfie Oldman.

29. Oldman és Douglas Urbanski közösen alapította meg a független filmgyártó céget, az SE8 Group-ot, aminek első alkotása a Gary Oldman rendezte Éhkoppon volt.

30. A pokol konyhája forgatásán találkozott Uma Thurmannel, akit 1990-ben feleségül vett, sajnos a kapcsolatuk csak két évig tartott.

31. Oldman akkor döntötte el, hogy színész lesz, amikor látta Malcolm McDowell játékát az 1971-es The Raging Moonban. Egy interjúban így nyilatkozott a filmről: ” Malcolm teljesen lebilincselt, ekkor azt mondtam magamban: Ezt akarom csinálni!”

32. Mielőtt beiratkozott volna a Rose Bufordra, a Royal Academy of Dramatic Art visszautasította a jelentkezését, sőt közölték vele, hogy inkább válasszon másik pályát. Szerencsére Gary Oldman makacs volt és kitartott az álmai mellett.

33. Oldman szerepelt Terrence Malick 7 Oscar-jelölt Az őrület határánban is, de az utolsó pillanatban kivágták az összes jelenetét. Nem ő volt az egyedüli, aki így járt, több neves színész is eltűnt a film végső vágásából.

34. A Csillagok háborúja III: A Sith-ek bosszújában meghallgatták Grievous tábornok hangjaként 2005-ben, de végül Matthew Wood elhappolta előle a szerepet.

35. Az Empire Magazin 2007-ben beválasztotta a 100 legszexibb sztárjai közé, ahol a 72. helyen végzett.

36. Eddig öt felesége volt: Lesley Manville (1 gyerek), Uma Thurman , Donya Fiorentino (2 gyerek),  Alexandra Edenborough és 2017 óta Gisele Schmidt.

37. 1991-ben Oldmant letartóztatták ittas vezetésért Los Angelesben.

38. Oldman beismerte, hogy gyógyulófélben lévő alkoholista, ezért anonim gyűlésekre járt.

39. Bár lemondott a zenei karrierjéről, a You’ve Been Around című számban duettet énekel David Bowie-val.

40. Bowie The Next Day című számának klipjében is feltűnik az Oscar-díjas Marion Cotillard színésznővel.

41.  Karrierje során a legnagyobb hollywoodi producerekkel és rendezőkel dolgozott együtt, köztük Francis Ford Coppola, Robert Zemeckis, Quentin Tarantino és Oliver Stone.

42. Gary Oldman köztudott beceneve a Gaz, “remek fickót” jelent.

43. Bűnös élvezete A kifutó című valóságshow.

44. Első autója egy Morris Minor 1000 volt.

45. Oldmannek Clint Eastwood adta a leghasznosabb tanácsot a rendezésről, vagyis, hogy “Aludj többet, mint  a színészeid”.

46. Amikor először találkozott a legendás Michael Caine-el, ő kért tőle autogramot a lányának.

47. A mai napig azt állítja, hogy nem emlékszik a Sid és Nancy munkálataira, mivel törölte annak emlékeit.

48. Az 1970-ben bemutatott Férjek című film áll a legközelebb hozzá.

49. Angliából hiányolja az iróniát.

50. Titkos képessége a sztepptánc.

51. Visszatérő rémálma, hogy olyan darabban szerepel, amit előtte soha nem próbált el.

52. Oldman évekig a Nokia mobilgyártó cég reklámarca volt.

53. Tom Hardy és Alexander Skarsgård kedvenc színésze Gary Oldman.

54. Az öt kedvenc filmje, az Apokalipszis most (1979), a Magánbeszélgetés (1974), a Keresztapa 2 (1974), a Sivár vidék (1973) és a Patkányfogó (1999), míg a kedvenc rendezője Francis Ford Coppola.

55. Jó barátságot ápol Benedict Cumberbatch-el.

56. Patrice Chéreau direktor eredetileg Oldmannek szánta a 2001-es Intimitás főszerepét, de végül a szexjelenetek miatt nem vállalta el a  sztár.

57. 2014 óta a Gary Oldmannel készült filmek az Egyesült Államokban 3,8 milliárd dollárt gyűjtöttek össze, míg világszerte 9,9 milliárdot. Vagyis aki Oldmant megszerzi, annak a filmje biztos sikerre van ítélve.

58. Visszautasította az Ollókezű Edward címszerepét, amivel Johnny Depp karrierje végül beindult.

59. Oldman első rendezése az Éhkoppon a BAFTA-díjátadón megkapta a legjobb brit film- és a legjobb eredeti forgatókönyv-díját is.

60. A legsötétebb órában alaposan megküzdött az Oscar-díjáért, ugyanis 30.000 font értékű szivart füstölt el a forgatások alatt (napi 12-őt), amitől karácsony előtt nikotinmérgezést is kapott.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A Stranger Things sztárjai a 3. évadban ötször keresnek majd többet
Következő cikk Burt Reynolds sosem látta a Boogie Nights-ot