A végső Oscar esélyek 114 díjátadó után


oscar 2019Befejezéséhez érkezett az Oscar esélyeket latolgató cikktrilógia, melyben most már a tegnap éjjeli Independent Spirit Awards és az összes szakmai eredmény is helyet kapott. Első sorban a BAFTA óta történt eseményekre fókuszálunk, lettek még egyértelműbb és még nyitottabb kategóriák is, a jobb árnyalásért pedig pár korábban kihagyott győztescsokor is bekerült a számításba, hátha okosodunk tőlük…

Tavaly ilyenkor a nulláról épült föl az elemzés, de most, hogy van mire alapozni, kezdésnek menjünk végig a BAFTA óta történt fontosabb eseményeken és a beton biztos kategóriákon, hogy komolyabban a kérdőjelekbe és a szezon egészébe merüljünk csak bele.

Az utolsó két hét szakmaisága dióhéjban

  • A vett zenéket összeállítók szakszervezete a Csillag születiket (25 milliós büdzsé fölött), a Zöld könyvet (25 alatt), a Vox Lux-ot (10 alatt) és az Eighth Grade-et (5 alatt), eredeti betétdaloknál a Shallow-t, a dokuknál pedig a diszkókorszak egyik meghatározó New York-i klubjáról, a Studio 54-ről szólót (erről Mike Myers-szel 20 éve volt játékfilm is) díjazta. Nekik ugyan nincs saját Oscar kategóriájuk, ha valamelyik győztesük ott van a dalok esélyesei között, akkor ezzel az csak tovább erősödik. Nem mintha Gaga annyira rászorult volna…
  • A hangmérnökök szervezte (CAS) ennél már sokkal fontosabb, ők a hangkeverésnél állítanak föl érdemi esélyeket. Itt a Bohém rapszódia nyerte a legfontosabbat, de azt hiszem, hogy még a film legnagyobb utálói is elismerik, hogy a végén lévő koncertélményt összerakni tényleg nem volt semmi.
  • A sminkesek kategóriája elég öszvér az Oscaron, hiszen egyszerre vannak itt a maszkmesterek, a tényleges sminkesek és a fodrászok, még ha utóbbi kettő sokszor fedi egymást. Náluk ezek szét vannak szedve, sőt még a kortárs/történelmi/fantasy (és sci-fi) sem összekeverendő, de mivel az Oscaron csak 3 jelölt van, ez egyszerűsíti a dolgot. A maszkot és a sminket behúzta az Alelnök, a hajat meg a Két királynő. Kortársban a Csillag születik és a Kőgazdag ázsiaiak vitték a prímet.
  • A legfontosabb hiányzó láncszem a forgatókönyvírók céhe volt (két kisebb szövetség után), ahol különösen égető volt a nyitottság miatt a két győztes. Nos, az eredetieknél az Eighth Grade sikere csak tovább bizonyítja az Oscarról való mellőzésének sajnálatosságát, az adaptációkra meg még kitérünk, mert ezek után muszáj…
  • A hangvágók sem egyszerű fazonok, külön veszik az effektek, a dialógok és a dalok helyükre szerkesztését is. Előbbit a Hang nélkül, utóbbi kettőt pedig a Bohém rapszódia vitte, szóval a Queen hangzás akár mindkét idevágó babért learathatja. A zenért pedig a Pókverzum vágói és Pemberton kaptak egy vigaszdíjat mellőzésükért.
  • A kosztümtervezők eredményei sem voltak még meg legutóbb, náluk sokkal jobban érthető és tradicionális a kortárs/történelmi/fantasy szétválasztás. Ők leutánozták a díszletesek átadóját, így a történelmi a Kedvenc, a fantasy a Párduc, a kortárs pedig a Kőgazdag ázsiaiak Előbbi kettő versengésére is érdemes még visszatérnünk…
  • A Grammy mellett a zenészeknek két fontos díjuk van, az egyik viszont a szezon első átadói között még novemberben lemegy, a másik pedig nem teljesen szakmai, mert a zenekritikusokkal együtt születnek az eredmények. Ez utóbbi pár napja volt, itt a két legfontosabbat (az év filmzenéjét és az év tételét) John Powell nyerte a Solóval, de ugye őt a Disney elfelejtette időben nevezni az Oscarra. Az év zeneszerzője James Newton Howard lett (aki még a Vörös verébért is nyert az akciók/thrillerek között), Powell pedig a sci/fi-fantasy kategóriát is lehozta. A drámák között a Két királynő nyert (ahogy még novemberben is), az animációknál – és a dokuknál – pedig egy még kiadatlan, Oscarra nem is nevezhető cím söpört el mindenkit, szóval Oscar szempontból egy fikarcnyit sem lettünk okosabbak. Vígjáték/musicelnél a Mary Poppins pedig inkább dalainak köszönheti a dolgot, mint konkrét zenéjének.mah
  • A Los Angeles-i Filmdíjnak is beillő Veritast a Zöld könyv Ez a pár éve alakult díj mindig az Oscar hetén jön, de csak valós eseményeket rögzítő mozi kaphatja. Botrányai után a Globe óta ez az első jelentős győzelme ez a Zöld könyvnek.
  • Az Arany Málnál néhány éve már szokás pozitív díjakat vagy említéseket is megejteni, idén pedig Melissa McCarthy mindhárom filmjével sikeres lett: legrosszabb színésznőként azokban, amik nem a Megbocsátasz valaha? címet kapták, ami pedig ezt, abban mint legjobb színésznő örülhetett. A további pozitív említéseket mind más kategóriások kapták: az ŰrDongó (mint a Transformers franchise minőségi megmentője), a Pókverzum (mint a Sony Animation megmentője az Emoji film után), Peter Farrelly (Zöld könyv) és Tyler Perry (Alelnök) Málna pozitív vígjátékaik után.
  • Végül lement a függetlenfilmesek átadója is, az Independent Spirit Awards, mely most rengeteg Oscarról kihagyott szereplővel állt föl, holott az elmúlt öt évben igen jó varázsgömbként üzemelt. Ami idén érdemben számíthat mára az a Roma idegen nyelvű és Close színésznői sikere, a forgatókönyvek között pedig lekopírozták az írói szakszervezetet, de az adaptációkra még visszatérünk. Ethan Hawke nem tudta átvenni személyesen 39. elismerését, amivel statisztikailag toronymagasan a legjobb színésze lett a szezonnak: a megkapandó Oscarral együtt öt esti jelöltünk együttvéve is csak 35-ig jut. És tudjátok még mije volt a Spiritnek, amit a hétvégén máshol nem láttok majd? Házigazdája nyitómonológgal!

A fentieken kívül még 10 átadónyi adattal bővült az összesítés, melyből 7 olyan korábbit adtam hozzá, amiket azelőtt nem. Hogy miért? Leginkább az adaptált forgatókönyvek, a jelmezek és a színésznőknél való állások még pontosabb árnyalására, mert bár az Oscar szavatoknál ezek nem befolyásolók, az összképet, a trendeket világosabbá tehetik. Tették is!

A tavalyi mezőny szorosságát és nyitottságát már sokat emlegettem, ahogy azt is, hogy tulajdonképpen az idei is sok helyen nyitott, de inkább kényszerből, hisz a mezőny maga gyenge. Erre még a legvégén visszatérünk a táblázattal, de az még idevág, hogy a legjobb filmet megjósolni segítő szakszervezetek díjazottjai között nincs dupla győztes és még Oscar jelölésig el se jutó is befért közéjük. Ez a modern érában még sosem fordult elő. Ilyen téren tényleg nyitott a szezon:

  • Producerek: Zöld könyv
  • Rendezők: Roma
  • Színészek (casting, nem egyénileg): Fekete Párduc
  • Írók: eredeti – Eighth Grade (nem jelölt), adaptált – Megbocsátasz valaha?
  • Vágók: dráma – Bohém rapszódia, komédia – Kedvenc
  • Operatőrök: Hidegháború

A többi kimondottan a legjobb filmet megjósolandó futamban nem meghatározó. Bármily meglepő, az egyéni színészi kategóriák sem, ha azok négyfelé mennek + egyik se a castingos győzteshez. És így lett: A férfi mögött, Bohém rapszódia, Zöld könyv, meglepő Hang nélkül.

Egy ide beszúrható további érdekesség az alábbi kép, ahol azt látjuk, hogy az adott év legjobb filmes győztesének mozis bevétele mennyire volt lemaradva ugyanazon év bevételi győztesétől az USÁ-t vizsgálva. 2004 a közös pont, az ábra pedig idén a Romáva számol, hisz úgy jön ki a legnagyobb különbség a két érték között:

Dz92M4zUwAA3MEp

A tuti befutók

A hangvágást és a hangkeverést a legnagyobb eséllyel a Hang nélkül és a Bohém rapszódia osztják el. Előbbinek 8 hangdíja van, köztük a hangvágók szakmaija, utóbbinak pedig ugyan csak 4, de az BAFTÁ-val és mindkét szakszervezettől eggyel. Épp ezért simán duplázhat, bőven benne van, de ha mégsem, akkor mennyisége és a hangvágók által adható fontosabb siker végett a Hang nélkül lesz a másik győztes. Matematikailag még az Első ember is ott van szorosan, de csak döntetlenben a Bohém rapszódiával és semmi nyomos díjat sem nyert. Meglepetést persze okozhat, de nem valószínű.

A sminknél egyértelmű Alelnök fölény van a jelöltek közül, 7 sikerében szerepel két szakmai elismerés is. A Két királynőnek összesen kettő van, amiből bár az egyik szintén szakmai, az Oscaron pont a fodrászokra esik a legkevesebb rivaldafény. Bale-t a maszkhasználatra Oldman ihlette tavalyról, szóval most két maszkmesteri győzelem születik itt egymás után, így talán jövőre kicsit nyitottabb lesz a kategória egy esetleges erős arc/testfestéssel, hisz az Öngyilkos osztag két éve leginkább azért (meg Krok miatt) nyert és fő az egyensúly.

A 33 betétdal díjazásból csupán hetet nem Lady Gaga nyert, ráadásul csak négy landolt a maradékból a többi jelöltnél, amiket én simán ki tudnék szórni a Shallow”-hoz felérő darabokra cserélve, de így méltán megérdemelt lesz Stefani Oscarja. A 26-ban ott a Globe, a Grammy, a BAFTÁ-n is a film nyert és még a két szakmai győzelem is hozzájuk repült.

Az operatőröket és a rendezőket egyben letudom: Alfonso Cuarón. A 65 operatőri díjazásból 46 landolt a Mexikóinál, de érdekes mód, kiemelt csak a BAFTA. A szakmát vitte a Hidegháborúért Lukasz Zal, aki 5-ig jutott, azaz csupán 14 színes győzelem született (10 film elosztással). A direktorokat többször ismerik el, könnyebb is megítélni ugye és fontosabb is, de míg Cuarón itt is begyűjtött 45-öt (BAFTA, Globe, szakma kombóval), addig mindenki más (17 rendező) összesen 39-et, a legközelebb Spike Lee ért a maga 6-jával. A matek alapján a Roma győzelem még egy helyen lenne bombabiztos, de az kicsit összetettebb.

100%-osan lejátszva már csak az animációs filmek versenye van, ahol a Pókverzum 49-34-re verte meg a mezőnyt mind a négy szakmai sikert, a Globe-ot és a BAFTÁ-t is besöpörve, meg még kétszer legjobb filmet is nyerve. Sok a pénze a Disney-nek, de ennyi biztos nincs. A 34-et 9 alkotás osztotta szét, de egyik sem a Ruben Brandt volt. A rövid animációt viszont nyeri majd a Pixar a Bao-val.roma 2

A két(-három)esélyes kategóriák

Az eredeti forgatókönyveknél már lejátszott a dolog matematikailag, de a legjobb film miatt mégsem az. Azzal, hogy a két szakmai díj a jelölteken kívül ért célt, a Globe-ot és a BAFTÁ-t érdemes nézni. Utóbbi a kategóriavezető, 28 győzelmet arató Kedvencnél van, előbbi pedig az összesen 5 sikert besöprő Zöld könyvnél, de közéjük ékelődik a 13 babért arató Hitehagyott. A dolog a 28-5 ellenére azért sem lefutott, mert itt az a kérdés, hogy az Akadémia melyik mozit teszi meg a Roma legnagyobb kihívójának a filmek között?

Ha ugyanis a Kedvenc már technikai és fronton is tarol (erre mindjárt visszatérünk), és a színészeknél is, de a forgatókönyv és a férfi mellékszerep a Zöld könyvé lesz, akkor a legjobb film háromesélyessé válik. Ha viszont a Kedvenc nyeri az írást, akkor a Zöld könyv esélyei talán végleg kimúlnak, ugyanis míg a Kedvencnek ezen kívül 4 kétesélyes kategóriája is van, addig a Zöld könyvnek csak 1, ráadásul az 5 itteni siker az épp csak több a 4-et elérő Románál.

Legutóbb úgy hagytam ott az állást, hogy készülhetünk a Fekete Párduc jelmezeinek megünneplésére, de többek között ezért is néztem kicsit még utána a kimaradt eredménylistáknak, hogy ez mennyire biztos? Hát semennyire, sőt jelen állás szerint 11-11-es döntetlenben állnak a Kedvenccel, aki a BAFTÁ-jával a döntetlen ellenére még túl is nőtt a nagymacskán. A díszletnél is ők vannak az első két helyen, de ott 17-9 az állás, a BAFTA pedig szintén elkerülte Wakandát, így az lefutottabb. Szakmai díj mindkettőnél van 1-1 egyenrangú, így ha akarnak adni valamit a Párduc hype-nak, akkor ebből bármelyik bejöhet…

Ha mégsem, akkor marad a zene, bár ott jóval nagyobb a lemaradás. Britell az If Beale Street Could Talkért 19 győzelmet ugyan összekapart, de azzal, hogy érdemben se a Globe-bal (mert nem jelölték az Első embert), se a BAFTÁ-val (mert a Csillag születik olyan helyen nyert, ahol nincs betétdal kategória) nem kell számolni, marad a Grammy és a két szakma, amikből a jelöltek közül egyedül Ludwig Göransson vitt haza 1-1-et, míg Britell semmit. De ezekkel együtt is csak 6 győzelemig vitte a Párduc egyedi hangzása, és bár hiába fontos ebből kettő is, azért a Beale Streetnek mégis több, mint a háromszorosa összejött már…

Ha viszont a Párduc ezt IS elbukja, akkor több reális esélye már nem lesz és simán elképzelhető, hogy üres kézzel távozik. A Párduc igen, de az MCU nem, ugyanis a hozzátoldott utánjárások miatt a CGI mezőny is egyszerűsödött kicsit. A Végtelen háború 11-7-re meglógott a Ready Player One-tól (szakmaiakból viszont 2-1 Spielbergéknek), és bár az Ex Machinából kiindulva a meglepetés ereje az Első emberben ott is lappang, már nem nagyobb eséllyel, mint a hangok között, szakmai díj ide, vagy oda.

Technikai fronton egyedül a vágás maradt hátra, ahol az utánajárásoknak köszönhetően a Roma és az Első ember gyarapították tovább sikereiket, de ők ugye ki lettek szórva az Oscarról, így maradt az a háromesélyes felállás, miszerint az Alelnök 4 győzelemmel (és egy BAFTÁ-val) áll a 2-2 sikert elért Kedvenc és Bohém rapszódia előtt, melyek a szakszervezet kedvencei is egyben. Mivel a Rapszódiát inkább a hangoknál kampányolták ez talán egyszerűsít a dolgon, kérdés, hogy egy esetleges a Kedvenc tarolás része lesz-e a vágás, vagy egy esetleges vágó-színész kombót hozó Alelnök hirtelen beszáll a végső győzelemért folyó harcba a Trump beszólásával a végén? Az biztos, hogy a Roma legnagyobb érvágása az, hogy itt nem szerepel és bizony ezen akár múlhat a Netflix végső örömének elmaradása is.

A dokfilmeknél is a kiszórt éllovas győzött a legtöbb helyen, amit még hozzáadtam, az egyik szakmai díjat bezsebelő Minding the Gap 10-7-re vezet a BAFTA legjobbja, a Free Solo ellen. A másik szakmai győzelmet magáénak tudó Hale County This Morning… 3., de már csak 3 „ponttal”, szóval nem tényező.

Keretbe foglalva ezt a fejezetet, rátérek a már sok előreutalást megélt adaptált forgatókönyvekre. Itt ugye Spike Lee és társai (Csuklyások) és Barry Jenkins (If Beale Street Could Talk) haladtak olyan fej-fej mellett, hogy tényleg döntő volt a szakmai győzelem elérése, konkrétan 15-14 volt az élen. A szakmát viszont – lásd fönt – a Megbocsátasz valaha? húzta be, ezzel háromesélyessé téve a versenyt, hisz vészesen az se volt lemaradva. Jött az utánajárás a plusz átadóknak, így azért Lee 19-15-re meglógott elöl.

Erre meg tegnap az Indenependtet nem megnyeri a Megbocsátasz valaha? írópárosa? Akár a zenéknél, a Beale Streetnek itt sincs semmi nyomós eredménye, ráadásul még csak nem is élmenő, szóval talán kiesik és azzal, hogy még ráadásként el is választja a BAFTA és a szakma legjobbját egymástól, talán Lee maradt a legnagyobb esélyes így is, pláne, hogy a másik kettővel ellentétben a Csuklyások csak itt nyerhet reálisan szobrot.csuklyasok

De mi a helyzet a színészekkel?

Az utánajárások a színésznők közötti versenyt árnyalták leginkább, úgyhogy mivel elsőbbség a hölgyeké, kezdjük a női mellékszereplőkkel, mely szintén a Kedvenc esetleges tarolásáról, avagy egy fekete bőrű díjazásáról szól. A Kedvenc jelöltjei igazából egymás elől is lophatják a szavazatokat, hisz nem biztos, hogy a legindokoltabban lettek a mellékszereplők és a főszereplő jelölések elosztva egy ilyen dramaturgiájú filmnél. Ez bizony mindkét kategóriában a vesztét okozhatja a filmnek és ha nem gyűjt elég technikait, akkor a véglegest is. 43-12-re vezet King a Beale Streettel, tegnap is ő nyert meg a Globe-on is, szóval itt azért a BAFTA győztes Weisznek eleve kevesebb az esélye és inkább a film ránthatja magával.

Na de a főszereplőknél már Coleman vezet a női mezőnyben összesen 35 sikerrel (ami Globe és BAFTÁ-t is tartalmaz) a Kedvencért, és bár Close számára pozitív hatású volt az utánajárásom a kimaradt átadóknak, még mindig csak 12-t szedett össze. Ebben viszont van szakma, Globe és egy pénteki meg egy szombati nagy győzelem is, szóval a lendület az megvan, csak a Férfi mögött iránti hype nincs. De az életmű igen, ahogy legtöbbszörös díj nélküli jelölés is az élő színészek közül. Talán az lenne meglepőbb, ha Coleman ezt behúzná, holott a statisztika és a Kevenc iránt mutatott szeretet miatt igazi meglepetés nem történne.

Ali hiába tarolt minden fontosat (szakma, BAFTA, Globe) a Zöld könyvért, a férfi mellékszereplő mezőnyt még így sem vezeti, mi több Grant még növelt is a különbségen (27-17) tegnapi győzelmével, ahol még egy igen komoly köszönőbeszédet is lenyomott az AIDS kapcsán. Ezt mondjuk már későn, a szavazás lezárult, a kérdés inkább az, hogy az Akadémia mindkét mellékszereplőt „befeketíti”-e, vagy sem? A lányokkal ellentétben itt azért kérdésesebb a szitu, a Zöld könyv e nélkül akár a filmek közti versenyből is kiesik, viszont a Megbocsátasz valaha? máshol nem igazán díjazható reálisan. Itt pedig akkor felmerül a kérdés: ha nem lehet két fekete, lehet-e két meleg férfi karakter?

Mert ugye Grant ezért is szőtte bele az AIDS-et a beszédébe, de a nemi betegséggel összekötve Malek is tarthat kielőadást színészként a Bohém rapszódia kapcsán. A szorosság itt nem változott arányaiban még az utánajárással együtt sem, azonban egy fontos tényező igen: eddig Bale az Alelnökkel mindig legalább eggyel (de inkább többen) Malek előtt volt. Nos, most már ő van hátul, és mivel nála csak egy Globe van Malek Globe-BAFTA-szakma triójával szemben, egyértelmű színészi élmenő csak az utolsó két hétben lett Malekből. Ha már a kategóriát matematikailag nagyon fölényesen nyerő Hawke nincs itt…

Idegen nyelvű TV-n futó film a mozi ünneplésének fődíjasa?

Mivel a Kedvenc, a Zöld könyv, és az Alelnök (apró) esélyeit már végigvettem, hogy miképp válhatnak a Roma kihívójává a fenti eshetőséget vizsgálva, így érdemben csak a Roma helyzete maradt. A Csillag születik, a Csuklyások, a Bohém rapszódia és a Párduc négyeséből igazából még a kissé máshogy kialakuló szavazatszámlás után sem férhet oda senki, max akkor ha a többiek útjában borul valami. De mivel a többiek is csak a kihívó szerepéért mennek, ez esetben már inkább a Roma a végső befutó. De egy vagy két kategóriában?

A külföldi filmeknél ugyanis a helyzet elég letaglózó fölényt mutat, simán besorolható lenne a rendezés és az operatőrség mellé. 57 siker (Globe és BAFTA is), míg a kategóriában rajta kívül összesen 28, amiből csak a fele van az Oscar jelöltek között. A Mű, szerző nélkül hiába duplajelölt (operatőr), győzelme nincs. A Hidegháború és a Bolti tolvajok pedig 7-7 (egyik Európai Filmdíjat, másik Cannes-ban nyerve), de rendezői és operatőri jelölései miatt ez a Hidegháború felé billen. És hogy miért számoltam ezt ki?

Mert elképzelhető, hogy az Akadémia nem akarja a legjobb filmet ÉS a legjobb idegen nyelvűt is odaadni a Romának, ez nem ugyanaz a helyzet, amikor egy animációs bekerül a legjobb filmek közé és a saját kategóriájában már a jelölésekkor automatikus győztessé válik. Ez esetben a legjobb idegen nyelvű bizony a Hidegháború lesz, ami a rendező jelölt Pawlikowski második sikere lenne pár év alatt (a Saul előtt nyert), de ez megesett ezen évtizedben már Farhadival is. Meg Cuarónnal is meg fog a rendes rendezői kategóriában.

Ha viszont viszi a legjobb filmet a Roma az ugye a Netflix miatt mind a pénzzel megnyerhető kampányok, mind a mozi vs streaming kérdéskörben csak olaj lenne a tűzre a mozi ünnepén, ami 90 éve pont emiatt született: a mozit ünnepelni. Nem egy alapvetően TV-s/netes pályafutást élő filmet. A mozit. És a tradíciók miatt bizony a Roma itt elbukhat, így pedig előjöhet az az eshetőség, hogy nyeri a dominált kategóriáját, viszont a legjobb filmért a 7 megmaradóból a legjobb mozifilm fog küzdeni, abból is a Kedvenc és a Zöld könyv.

A Kedvenc talán kicsit bátor lenne témája miatt, a Zöld könyv meg hiába lenne a legelegánsabb a nézők megnyerésére (amiért a szervezési döntések és a házigazda nélküliség miatt eleve nagy szükség van, ha nem akarnak 1989-es blamát ismételni), de akkor megint bejön a feketekérdéssel való újabb hendikepp, ezért aztán befigyel az Alelnök, amivel szintén nem lenne könnyebb az utóélet. Így hát bevállalhatják talán mégis a Kedvencet, de a közönség nyilván elégedett lenne a Bohém, a Csillag születik és a Párduc valamelyikével is.

Szóval meglehetősen összetett kérdés ez, sajnos nem azért, mint tavaly, ahol tisztán, a filmek minősége és a fontos díjak előzetes szétszórása miatt volt egy tisztán nyitott négyesélyes verseny. És ez így is tök izgalmas, csak a végén ott van az a fránya de.

Lássuk hát az Oscar kategóriák eredményeit 114 díjátadó után:

célegyenes1 célegyenes2 célegyenes3

Itt pedig az összes díjazott filmet összegyűjtő lista, melynek legfőbb elemzését már az első cikkben megejtettem, az ott kevesellt össz filmszám szépen megmentette magát (a komplett listát most láthatjátok először), de a Roma uralom nagyon nyomasztó maradt. A körülményekhez mérten viszont a Kedvenc bravúrosan tartotta magát. A lista címei pedig ha másnak nem, hát ajánlásoknak jó, ha átböngészitek.

célegyenes4 célegyenes5 célegyenes6 célegyenes7

Éjszaka pedig folytatjuk a szokott facebookos élő közvetítéssel. Maradjatok velünk!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (282.)
Következő cikk Borult a 91. Oscar papírformája, a Bohém rapszódia tarolt - Íme a nyertesek listája