85 éves Sir Ridley Scott, a filmművészet gladiátora


Nevtelen 1 1Sir Ridley Scott a filmművészet gladiátora ma ünnepli 85. születésnapját, reméljük, még sokáig fenéken billenti a halált, és még pár mozival megajándékoz minket.

1937. november 30-án született South Shieldsben, Tyne és Wear (Durham) megyében. Az apja tiszt volt a seregben, családjával több helyen éltek az Egyesült Királyságban és Németországban. Ridley is csatlakozni akart a családi hagyományhoz (Frank bátyja a kereskedelmi flottánál szolgált), de apja arra biztatta, hogy inkább művészi tehetségét kamatoztassa. Közép- és felsőfokú tanulmányait művészeti vonalon végezte, ezzel álláshoz jutva a filmiparban.

ea557823d1afe56134556a7a5e85975a art colleges ridley scott
Ridley és Tony Scott kisgyerekként

1962-ben gyakornokként helyezkedett el a BBC-nél, ahol számos sikersorozat elkészítésében vett részt. Elvégezte a rendezői képzést is, első munkája ebben a minőségében a BBC rendőr-sorozata, a Z Cars (1962) volt, majd ezt követte a Z Cars: Error of Judgement (1965).

A tévés munkák során mindvégig aggasztotta a BBC műsorok kimondottan alacsony költségvetése, ezért öccsével, Tonyval létrehozott egy produkciós céget (RSA) 1967-ben és az elkövetkező 10 évben a brit televízió számára készítettek műsorokat nagy sikerrel (érdekesség, hogy ebben az időben David Attenborough volt a BBC programigazgatója).

Az 1970-es években kezdett el együtt dolgozni David Puttnam producerrel. Első filmjük az 1977-es Párbajhősök 2 BAFTA–jelölést kapott, jelölték továbbá az Arany Pálmára, valamint elnyerte a legjobb külföldi rendezőnek járó David di Donatello-díjat és Cannes-ban a legjobb első munkáért járó díjat, ami nem rossz belépő a mozi világába.

A Csillagok háborúja sikere arra buzdította, hogy elkészítse saját, alacsony költségvetésű sci-fijét, A nyolcadik utas: a Halált (1979), melynek szakmai és anyagi sikere végérvényesen beemelte őt a legnagyobbak közé (a film elnyerte a legjobb effekt, vizuális effektnek járó Oscart). Ezt követte a sci-fi filmek egyik alapkövének és a cyberpunk műfaj előfutárának tartott a Szárnyas fejvadász (1982) megrendezése, ami fajsúlyos mondanivalójával és nyomasztó hangulatával a bemutatásakor még nem aratott osztatlan sikert, ám az idők folyamán igazi kultfilmmé vált.

Ridley Scott Legenda (1985) című filmjét jelölték ugyan Oscarra (legjobb smink), de inkább a Tom Cruise fanatikusoknak és az unikornis miatt maradt meg. A Thelma és Louise (1991) viszont elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyvnek járó Oscart (további öt – köztük a legjobb rendező – jelölés mellett) és a feminizmus egyik filmes himnuszává vált. Az 1492 – A Paradicsom meghódítását (1992) a kritika ugyan nem szerette és Depardieu Kolumbusz Kristófját sem fogadta el, de szerintünk igazságtalanul alulértékelt, bár Vangelis Golden Globe-díjra jelölt filmzenéje azért túlélte a bukást.

ridley 1A 2000-es évek legnagyobb sikerét a Gladiátorral (2000) érte el, öt Oscart nyert (legjobb film, legjobb férfi főszereplő, legjobb jelmez, legjobb hang, legjobb effekt, vizuális effekt), de a rendezői megint elkerülte.A Sólyom végveszélyben (2001) két Oscart nyert (legjobb hang, legjobb vágás) további két jelölés (köztük a legjobb rendező) mellett. Az Amerikai gengszter (2008) két Oscar-jelölést kapott, jelölték továbbá Golden Globe-ra és BAFTA-ra is.

Negyedik Oscar-jelölését (legjobb film) a nálunk forgatott Mentőexpedícióért (2015) kapta, melyet további 6 kategóriában jelöltek. Végül a Marson ragadt asztronauta túlélő története a közvélemény emlékezetében inkább azért maradt meg, mert az egyedi hangvételű direktor a Golden Globe-on a legjobb vígjáték, musical kategóriában nyert sci-fi filmjével, ami a mai napig a filmtörténelem egyik legmegmagyarázhatatlanabb döntése.

Az utóbbi években mintha őt is utolérte volna az alkotói válság. Az Alien– filmek felélesztésére tett kísérlete, a Prometheus (2012) és az Alien: Covenant (2017) filmjeivel mind a közönséget, mind pedig a kritikusokat megosztatta, amik esetében legfőbb hibaként a sci-fi műfaj sajátosságainak kihasználatlanságát emelték ki. Mindezt Ridley Scott is érezhette, ugyanis manapság egyre több film esetében vállal csak produceri munkát.
A világ összes pénze, amiből Kevin Spaceyt a zaklatási botránya miatt a direktor teljesen kivágta és helyette Christopher Plummerrel forgatta újra a jeleneteket, inkább a botrányok miatt marad emlékezetes.Ridley Scott aztán A farkas gyermekei sorozat felett bábáskodott és tavaly Az utolsó párbajjal és A Gucci-házzal jelezte, hogy nem pihen meg. ad le a munkatempóból. Ráadásul a Gladiátor folytatás megint napirendenen és az Alien/Szárnyas fejvadász széria is előkészületben. Joaquin Phoenix főszereplésével pedig már le is forgott a Napoleon, ez az utómunkálatoknál tart.napoleonScott magánéletét tekintve háromszor nősült, jelenleg 2015 óta Gianna Fació Costa Rica-i színésznő-producer a felesége, akivel rengeteg filmjén dolgoztak együtt, ő alakította Maximus feleségét a Gladiátorban (általában valakinek a feleségeként, testvéreként, anyjaként, vagy egyszerűen csak a mobiltelefonos nőként bukkan fel férje filmjeiben).

c68e7a7826b40e0b9b78313bf526a6cc2012-ben öccse, a háromszoros Oscar-jelölt Tony Scott (Top Gun, Tiszta románc) 68 éves korában öngyilkos lett, miután agytumort diagnosztizáltak nála.

Érdekességek Ridley Scottról:

A királynő 2003-ban lovaggá ütötte, 2015 óta pedig a Royal College of Art díszdoktora.

Legidősebb gyermeke a három közül, Jake követte a pályán film és videoklip rendező, míg Jordan és Sandy színészek.

MV5BOTNmOGJiMzItMGQ3OC00NTE1LTgwNDItMDgyMjFjY2U3OTU3XkEyXkFqcGdeQXVyNDkzNTM2ODg@. V1A Shepperton stúdió és a vizuális effektekért felelős Mill Film tulajdonosa.

A storyboardokat mindig saját maga rajzolja, kollégái szerint elképesztő rajztehetséggel van megáldva.

Filmjeiben előszeretettel használ erős női karaktereket.

Gyakran dolgozik együtt olyan színészekkel/színésznőkkel, akiknek színházi múltja és/vagy végzettsége van.

Semmit sem bíz a véletlenre, így mindig két kameraállásból veszi fel a jeleneteket.

Nagyon ritkán használ széles látószögű lencsét.

Filmjei főhősének gyakran kell valamilyen feladatot megoldania, gyakran vesz részt valamilyen kalandban, küldetésben (idegen földön).

Kézjegyeként szolgálnak a gyors mozgású, rövid jelenetekből álló akció jelenetek és erőszak ábrázolás.

Gyakran használ kék árnyalatot.

A „rendezői változat” egyik első képviselője.

Szereti bemutatni egy adott kor adott helyszínét: II. századi Róma (Gladiátor), XII. századi Jeruzsálem (Mennyi királyság), középkori Anglia (Robin Hood), modernkori Mogadishu (A sólyom végveszélyben).

Saját bevallása szerint eddig összesen 2.700 reklámot készített.

Az egyik ilyen kávéreklámban tűnt fel Shakira Baksh színésznő, aki ma a Shakira Caine nevet viseli, ugyanis a reklámot látva Michael Caine azonnal beleszeretett és később el is vette.

A Montecristo kubai szivar egyik nagy kedvelője (néhai Tony bátyjához hasonlóan).

thecounselor ridley scott fullpageKlausztrofóbiában szenved.

Nagy hatással volt rá a sereg, általában ezt ötvözi a filmjeiben a művészi készségeivel.

Filmjeivel 6 színészt/színésznőt jelöltek Oscarra (Crowe meg is kapta). Minden filmjében játszik Oscar-jelölt színész, 15 filmjében pedig olyan, aki meg is kapta a díjat (más filmekért).

2015-ben kapta meg a csillagát a hollywoodi hírességek sétányán.

Kedvenc filmje a Muriel esküvője (1994), amit hatszor látott.

James Cameron munkássága a mai napig nagy hatással van rá.

És ahogy az a művészi zsenikre többnyire jellemző, balkezes.

harrison ford and ridley scott
Ridley Scott és Harrison Ford a Szárnyas fejvadász forgatásán

Ridley Scott mondta:

 “Magas szinten művelni a sci-fit, rafinált dolog. Nagyon rafinált.”

“A szereposztás minden.”

“Mindig rácsodálkozom arra, hogy mennyi mindent tudtam egy 30 másodperces rekámba belesűríteni.”

tony and ridley scott bond lee sgbdzs
Tony és Ridley Scott

“Azt hiszem a filmek egyre ostobábbak. Régen 50/50 volt az arány, manapság 3% jó, 97% pedig rossz belőlük.”

“A sci-fiben mindig a határokat keresem. Imádom az ismeretlent.”

“Olyan vagyok, mint egy jó antik kereskedő. Kész vagyok eladni a legértékesebb asztalomat.”

“A legjobb történetek az igazságból fakadnak.”

“Azt kell tenni, amit eddig még nem próbáltál. Mindennek ez a kulcsa.”Ridley Scott charcoal 2019 29x44cm

“Azt akartam, hogy az “Alien” legyen maga a klausztrofóbia.”

“Nem készítek másoknak filmeket, én magamnak készítem őket.”

“Praktikus embernek tartom magam.”

Tavaly két filmmel is jelentkezett:

Az utolsó párbaj – kritika

A Gucci-ház – kritika

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk McPixel 3 – játékteszt
Következő cikk The Knight Witch – játékteszt

1 Comment

  1. 2020. november 12. csütörtök

    […] Emberek, robotok, szörnyek és hamis próféták, a Fogságban írójának sztoriját Ridley Scott formálta a maga […]