Nezha – A lázadó démon legendája (Ne Zha 2), írta és rendezte: Yang Yu / Jiaozi egy 16. századi mesekönyv alapján; szereplők: a kínai tradicionális mondavilág mitológiai alakjai; nyugatias 3D CGI animációval készült kínai fantasy népmesefolytatás, 144 perc, 2025 (12)
2025. a rosszcsont éve
Megérkezett hazánkba a Kínában holdújévkor debütált bevétel és nézőszám fenomén, ami nem kevés anomáliát okozott a globális box office-nak. A Nezha – A lázadó démon legendája, avagy a Ne Zha 2 sikerét nem árt kontextusba helyezni, de vajon milyen élményt nyújt, ha úgy ülünk be rá, hogy az adaptált népmesei mondavilágáról korábban semmit nem tudtunk, ráadásul még az ázsiai animációk is elég távol esnek tőlünk?
Globális és kínai box office körkép 2017-től, avagy milyen állóvízbe érkezett meg Nezha
Nem teljesített rosszul 2019 nyarán a Nezha 1. része, 91,5 millió dolláros nyitóhétvégéjével (ezt jegyezzük meg) Kína legnagyobb animációs rajtja lett hollywoodi társait is felülmúlva, majd 17 nap alatt az 500, 25 nap alatt a 600, végül 46 nap alatt a 700 milliós álomhatárokat is elérte, amiket korábban csak álomgyári alkotások tudtak. A 742,3-nál megállt összbevételnél csupán a Disney, a Fox és a Universal volt képes nagyobbat kaszáló animációkat leszállítani, de mindebből alig érzékeltünk valamit. A covid előtti utolsó csúcsévben ugyanis a 800-at is át kellett törnie egy filmnek ahhoz, hogy top10-be kerüljön év végén: a 10-ből 7-et a Disney, 2-t a Sony és 1-et a Warner adott ki, 9 jutott milliárd fölé (a Disneyből mind), a Bosszúállók: Végjáték pedig átvette az örökranglista vezetését is a maga 2,8 milliárdjával. A nyugati világ tehát nem azzal foglalkozott, hogy Kínában épp mit művel egy 110 perces, 16. századi népmese alapján készült, a nemzetközi Oscarra benevezett közönségsiker, hanem azzal, hogy James Cameron oldalát vajon mennyire szúrja a Marvel és mikor küldi vissza a mindig tolódó folytatás helyett az első Avatart a vásznakra, csak azért, hogy visszavegye rekordját.
Nem ennyire durva évben azért esett meg, hogy a Top 10-be került valami Kínából, mióta 2007-től tényezővé váltak az iparban. 2017-ben 870 millával lett egy háborús filmjük folytatása 7. (Frank Grillóval)… ééés slussz-passz. Ennyi. Ha nem vesszük a 2014-et egyedüli milliárdosként záró Transformers 4-ben való közreműködésüket, akkor ennél magasabbra sose lőtt egyik saját filmjük se. A Wolf Warrior 2 lett az 1. nem hollywoodi alkotás, ami valaha bekerült a top100-as örökranglistába, szóval hiába vannak túlnépesedve, nem lehet azt mondani Kína lakosságáról, hogy önmagukban elég dollárnyi jüant hagynának ott a kasszáknál. Átváltva a Wolf Warrior 2 közel 5,7 milliárd helyi zsét termelt, a Ne Zha 1 pedig mögötte az 5-öt szintén átlépve tartotta stabil 2. helyét (a Végjáték csak vacak 4,25-t hozott náluk), amikor 2020-ra fordulva bevételeik helyett vírusukkal tarolták le a világot a kínaiak.
A pandémia első esztendeje már felettébb más összetételű képet okozott. 507 millió volt a plafon, az aktuális Demon Slayer anime nyerte az évet, mögötte 9-ből 5 kínai címet lelünk (közülük a csúcs 461-ig ért), Hollywood 4 képviselőjéből pedig 3 még az év, nyugodt elején rajtolt, a Bad Boys 3 426,5-tel vonult a mozibezárásra, a korlátozott nyitások közepette pedig a Tenet 365,3-at kapart össze. A világjárvány március közepén húzta be az élet kézifékét, de Kínában már január-február fordulóján is töröltek mindent, így aztán októberi nemzeti ünnepük alkalmával került csak vásznakra a Jiang Ziya, mely 243,8-nál megállva az év 8. helyén zárt. S hogy miért fontos ez nekünk? Nos, ezt az alkotást vezette föl a Ne Zha egyik stáblistás jelenete alig 1 évvel korábban. A spin-off persze ugyanazon mitológiát használta, szereplői között pedig találni olyat, aki az idei kalandba is visszatért. A stáblista alatt aztán ez szépen vissza is ágazott az első részbe. De ekkor még nem tudtuk, mi vár ránk…
Tavaly odáig meg vissza voltunk attól, hogy micsoda utat jár be az Agymanók 2, amely majd’ 1,7 milliárdos diadalmenetével nemcsak, hogy kvázi megmentette a covid óta szenvedő Pixart, hanem messze minden idők legnagyobb bevételű animációja lett, kb. 250 millát odapörkölve a Jégvarázs 2-nek, ráadásul olyan előkelő helyen se állt még animált alkotás az örökranglistán, mint Riley és fejhadiszállásának 8.-ja. (A ’19-es Oroszlánkirály most nem ér.) Távolinak tűnt, hogy ezt bármi megismételje mostanság, Kína pedig a köztes időszakban se mutatott jelentős mérföldköveket, még ha a 2021-es – szintén átmenti évben – a top6-ból 3-at adtak ők és már 913,5 millió dolcsira tornázták föl rekordjukat, ez még mindig 1 milliárddal maradt alul az évet nyerő Pókember osztálytalitól. Új királyuk 2022-es folytatása már csak egyedüliként maradt talpon a top10-ben, 9.-ként 626,5-tel, a kétes hírű háborús kampányfilm tehát már egy covidmentes mezőnyben közelében se volt se elődjének, se az évi dobogónak. Utána a Barbenheimer és a Super Mario fémjelezte a kasszákat, két kínai képviselőnk pedig a 7. és 9. lett, 670,5-ig jutva a létrán. Tavaly 2019 után először csak Hollywood adta a top10 tagjait, szóval a fenti konklúziót a koronavírus sem változtatta meg: Kína önmagában még a milliárdos határt se tudta áttörni, egyszerűen nem voltak elegek hozzá.
A Nezha – A lázadó démon legendája, mint a kasszarobbantó anomália
Január 29-e idén szerdára esett. Hollywood azzal volt elfoglalva, hogy végre eloltsák a kaliforniai erdő- és bozóttüzeket, megálljt parancsolt és összébb húzta a díjszezont, no meg készült az SNL 50. évfordulós nagy bulijára. Az Anora Oscarjai itt még csak páraknak tűntek igazán reálisaknak, arról meg tényleg csupán a legjobban ráfokuszálók értesültek, hogy mozikba került a Ne Zha 2 a kínai holdújévvel. Másfél hét múlva már minden Anoráról és Nezháról szólt. Fent azért mentem bele ennyire a körképbe, hogy éreztessem, mennyire a semmiből (jó, az 1. rész után inkább csak a medence fenekéről) érkezett az a fajta döbbenetes rekordhalmaz, amit a kis rosszcsont felmutathat. 431,3 millás nyitóhétvégéje után (műfajában minden idők legnagyobbja) nem egész 3 hét kellett, hogy lelökje az Agymanók 2-t az „ani-trónról”, 15 évnyi Disney vezetésre pontot téve (ezt csak a Shrek 2 uralta korábban a Disney-Pixaron túl), amivel automatikusan az 1. nem angol nyelvű milliárdos mozi is lett. Hazájában a kicsinek nem mondható Star Wars 7-nek 165 napra volt szüksége, hogy 936 millát fialjon, ez a Ne Zha 2-nek 11-be telt, ezzel ez lett az egyetlen piacon (otthon) legnagyobb bevételt elérő film valaha, bárhol és az 1. milliárdos ebben is. Aztán ráduplázott…
Két héttel később, 33 nappal bemutatása után 1. animációsként (és persze nem angol nyelvűként) lépte át a 2 milliárdot (a Végjátéknak ez 11 volt), amit előtte 6 címnek sikerült összesen, sőt, újrabemutatók nélkül csak 5-nek: az Avatar 1-2, a Bosszúállók 3-4 és a Star Wars 7 mellől az infláció miatt innen lemorzsolódik a Titanic. Nezha nem egész másfél hét múlva feljött az örökranglista 5. helyére és utánaeredt a luxushajónak: 7. leggyorsabbként érte el az 500 millát, 3.-ként a milliárdot (a Bosszúállók 3-4 mögött) és 2.-ként a másfél, majd a 2 milliárdot (a Végjáték mögött). A franchise maga előbb az 1, aztán a 2, majd a 3 milliárdosok klubjába is belépett 3. megjelenésével, s ha a készülő következő epizód csak kb. a felét éri el a mostani tarolásnak, akkor minden idők 16. vagy 17. legnagyobb mozibevételű univerzumává válik, a Karib-tenger kalózai, a feléledő Shrek, az Alkonyat és az Oroszlánkirály, kis mázlival akár a Mission: Impossible elé érkezve. A hivatalos számadatok végül kb. 41 millióval a Titanic mögött álltak meg, de az gyűjtött 1997, ’98, 2012, ’17 és covid időszak alatti dodókat is, eléggé összekuszálva az inflációt és a realitást.
Oh igen, az infláció. Arra a frányára rá lehet fogni mindent, nem? Emlékeztek még, hogy 5,6 milliárd jüan volt a kínai rekord 2019-ben? Azt 5,7-re már ugyan javították a vírus alatt, aztán érkezett Nezha… és 15,4-re(!) formálta át az új mércét. Ezek egészen brutális adatok! A Ne Zha 2 több, mint 2,2 milliárd dolcsija kb. 97%-ban otthonról származik (ebbe ők szeretik Hong Kongot, Makaót, az autonóm területeket és persze Tajvant is egybeszámolni, holott a kiemelt hármat – különösen előbbit – a nemzetközi hozzáállás külön kezeli), a maradék 3% pedig kellően megmutatja, az A24 mennyire elhasalt a Michelle Yeoh féle angol szinkronos verzióval nyáron. Az hamar lekerült (azért az Oscar nevezhetőség pipa), jelenleg pedig nem számolnak már el további bevételeket, avagy nézőszámokat a mozinak, annak ellenére sem, hogy mi vagyunk a példa: sok helyen még bemutatás körül áll. Persze, bevételben, ha majd valamikor egyszer hozzáadják, ezekkel sem lesz meg a Titanic, de mi a helyzet az iménti kulcsszóval? Azaz az inflációtól teljesen független, tiszta nézőszámmal?
Talán nem meglepő, hogy animációsok közül a Ne Zha 2-re adták el a legtöbb mozijegyet valaha, de van azért ennél durvább szufla is ebben a nyúlüregben. Ha igaz, 1915 óta 130 filmnek sikerült elérnie a 100 milliós nézőszámot, habár a lista utolsó 4 helyezettje kereken ennyivel áll, pontos és fix infó nélkül, szóval biztosan csak 126 alkotásról jelenthetjük ki a mérföldkövet – az épp átlépők egyik remek friss példája az Oppenheimer. A korrektség jegyében tudni kell, hogy ez a statisztika Kínában hasonlóan működik, mint nálunk: a ’80-as évek közepéig elképesztő, modern értelemben felfoghatatlan adatokba botolhatunk. A mindenkori rekorder 1980-ból a 700 milliós csillagos eget is átlépte, a lista első 13-jából pedig 12 ilyen régi… magyarosan szólva „rendszerváltás előtti” kínai alkotás, amik közül 11-et csak maguknál mutattak be, az egyetlen – még brit – hongkongi koprodukció pedig csupán Dél-Koreáig nyújtózott. A 126-os listából 33 ilyen „őskínait” lehet könnyűszerrel kihúzni, hogy egy viszonylag tisztább és nemzetközibb képet kapjunk a modern érába. Az így kijövő 93 még 84-re szűkíthető egyéb, hasonló szempontok alapján, s bár teljesen még az sem tökéletes pl. a szovjet behatások miatt, tovább forgácsolni már értelmetlen volna.
Az említett Top 13-ból az egyetlen nem kínai az 1976-os japán Ádáz hajsza, ami mondjuk mozikban nyugatra még mindig nem utazott el, a szovjetek és persze a kínaiak által jutott 434 millió nézőig, ebből 400 jött utóbbiaktól. Szóval még ezt is bőven figyelmen kívül hagyhatjuk, ahogy a Hogyan tudnék élni nélküled? milliós nézettségénél is szépen eltekintettünk attól, hogy a ’80-as éveket már 2 millió jegy fölött záró, s ezzel nyerő Vuk amúgy a 74. legnézettebb magyar alkotás volt az 1948-87 közötti időszakban. Kitisztítva a képet, az egymáshoz már mérhető mozik sorában a Titanic vezet 389 millió nézővel (sanszos, hogy megvan az 390 is, a covidos nemzetközi adatok ugyanis hiányoznak, csak Észak-Amerika számolódott ott), aztán mögötte a Bosszúállók: Végjáték tanyázik a maga 351,5 millió eladott jegyével (ez rekord, hisz újrázások nélkül hozta össze, rövidebb idő alatt, mint a Titanic alapfutása), majd érkezik az eredeti Star Wars 338,4-gyel – ez tisztán ennyi, csak az 1977-95 közöttieket számolva. Lucas felújított változatával talán a Végjáték fölött lehet picivel, de szerintem pont itt a legvérmesebb SW fanok sem veszik zokon, hogy a Special Editionnel fémjelzett utóbbi 28 év külön entitásként él e tekintetben.
Ezek után jön az Avatar, ami jelenleg 331,3 millió tikettnél jár, bár a 2022-es őszi számok itt is hiányosak, de még nagyon jó szívvel sem lehet 335 fölött (sőt!)… és, akárcsak a bevételi listán, 5.-ként már a Ne Zha 2-be futunk, amely 327,5-nél tartott, amikortól már nem számolták tovább, de a 328-29 könnyedén megadható neki reálisan. Ebből 325 Kínából, 1,9 pedig az USÁ-ban eltöltött bukásából származik. S akik mutogatnának pár híres klasszikusra, csak mondom, hogy a Ne Zha 2-t követő Elfújta a szélre 2022-ig 285,6, A muzsika hangjára 283,3, a CGI mentes E. T.-re 2001-ig pedig 277 millió mozilátogató ült be, szóval nem, nem vettem ki a képletből ezeket. A Végtelen háború és az Avatar 2 265-tel és 258-cal állnak, utóbbi esetén az épp aktuális gyűjtése nélkül. Ha pedig úgy vélnénk, hogy ugyan Kínában simaliba volt Nezhának, mert tuti sok ilyen születik… hát nem, az ő 325-ét 1988-tól számolva a 2.-3. helyen, 160-nal követi a Wolf Warrior 2 és 140-nel a Ne Zha 1. 100 millió fölé 37 esztendő alatt mindössze 7 kínai mozi jutott, 170 fölé pedig csak egy. Kontextusképp az 1978-87 közötti csúcsidőszakban 36-nak volt legalább 100 millája és korábbról is még 2-nek. Ez fordítottan arányos a lélekszám növekedésével, de egyenesen a hollywoodi blockbusterek térnyerésével – mondhatnánk, de az csupán az első Transformers óta igazán számottevő, s azután vált a stúdiók számára is jó Kínára célozni, lásd a Vasember 3 különvágatát példaként. (Korai kínai hírmondók voltak még: A szökevény, Jurassic Park 2, Titanic, Pearl Harbor.)
Mindent (az Ádáz hajszát is) egybevéve a 16. legsikeresebb kínai mozi otthonában a Ne Zha 2, de hát a Futni mentemet se a Vukhoz – vagy a listához, ahol az a 76. – mértük. Teljesen pontos elég sok dolog miatt nem lehet a nézőszámi világlista (sajna), de a kerek milliós mérföldkövek érzékeltetésére többnyire jó. Szóval így állunk, ha kivonjuk az inflációt, szép régi címek is bőszen kerültek elő, viszonylag reális összkép ez, mik is valójában a legnagyobb mozisikerek. S bárhogy nézzük, a Ne Zha 2 valami olyan megmagyarázhatatlan anomália az amúgy épp szenvedő ipar forgatagában, amely fenomén könnyen 2025-öt is az élen zárhatja, ez esetben pedig először nyerhetnek egymás utáni éves bevételi rangsorokat animációk. Cameronnak fel kell kötnie a gatyeszt, mert amekkorát zuhant az Avatar 2 az elődjéhez képest 13 év kihagyás után, most, 3 napkörüli túrával később az új rész örülhet, ha elsőre átjut a 2 milliárdon, pláne, amilyen a közbeszéd és hangulat körülötte. De vajon a kínaiak mit zabáltak a gyerkőcöket 144 perces játékidejével megedző, számukra közismert mese adaptációján?
A Nezha – A lázadó démon legendája, mint laikus filmélmény
Ez 240mp-et ver Hollywood leghosszabbjára, a Pókverzumon át-ra. Hogy a jelenséget még érthetetlenebbé tegyem: nem is ez az egyetlen franchise, mely jelenleg fut és Fengshen Yanyi Istenek birtokba helyezése című, Ming-dinasztiából származó népmesei regényen alapszik. Nezha címszereplésével először 1979-ben készítettek egészestés rajzfilmet, aztán ’90-ben egy 36 részes élőszereplős sorozat dolgozta föl a könyvet, ’96-ban a japánok egy mangába adaptálták a sztorit, ami ’99-ben animeként is megvalósult (ugyanezen évben a kínaiak szintén csináltak egy újabb szériát), majd 2001-ben Hong Kong gondolta újra ismét egy 40 epizódos live action sorival az alapművet, 2007-9 közt 2 évaddal és 80 fejezettel rukkolt elő a CCTV, végül még ’14-ben és ’19-ben is rajtolt sorozatinkarnáció 50-65 közötti epszámmal. A manga ’18-ban folytatódott, de közben ’16-ban bemutatkozott egy nagy költségvetésű élőszereplős IMAX kaland (Jet Livel, Tony Leunggal, meg pár korábbi sorozatos casting visszahozásával) és szintén ekkor debütált az I am Nezha című, nagyszabású animáció is, az 1. az anime óta. Így érkeztünk el 2019-hez és a cikk box office-ozásának elejéhez. Huhh!
Ám nehogy azt higgyétek, itt vége, ugyan! Alanyunktól teljesen függetlenül, más stúdió által elindult a New Gods univerzum ’21-ben, a Nezha Rebornnal. Folytatást ’22-ben egyből kapott, de a kínaiak – míg gőzerővel készült a Ne Zha 2 – ’23-ban már egy HARMADIK különböző, egymástól elszeparált, aktuális franchise 1. felvonására ülhettek be, az élőszereplős Creation of the Gods-ra, mely szintén kapott ám folytatást… ami… nos… idén, holdújévkor került mozikba. Igen, pont akkor, amikor a gigasiker is.
Ha ez most zavaros volt, én megértem (nem is garantálom, hogy teljes a felsorolás), elfogadom, jogos, de muszáj volt megalapozni így egy lenti párhuzamnak. Az tehát a Nagy Fal hullámzása ellenére is távolról látható, mennyire mélyen kultúrájuknak része az egész mondakör. Ennyiféle Csodaszarvast, Mátyás Királyt meg bármit, amit Szabó Gyula mesélt, mi, így a Kárpát-medencében nem igazán tudnánk hová tenni, ehhez túl kicsik vagyunk. Abszolút érthető tehát, miért durrant be hazájában a mozi, mitől vált jelenséggé – na de ekkorává mégis hogyan?
Ennek megválaszolására nem feltétlen én vagyok a legjobb alany, akitől oly távol állnak a vegytisztán ázsiai animációk, mint ide Tokió. Nyugati kötődéssel nem rendelkező (pl. Mátrix, Daft Punk, Batman, a félig kecskeméti A vörös teknős) animéből meg kéne erőltetnem magam, hogy megnyissam második kezem, ha összeszámolnám, mennyit láttam. (A Kubo se ér.) A Sonic X-en kívül sorikkal kereken 0 az érdemi tapasztalatom (autóbolondként az Initial D is kimaradt), a Fantasztikus 4-es, a Valerian és a Született kémek francia/kanadaiak, a Cubix koreai és CGI, szóval… S még ennél is gyérebb kínai előélettel (az Oscar-jelölt Lunariával, míg Mulan, Raya és a Pirula Panda adják a vokált, de ott az egyik csak merít a sárkányokkal – és nem kínai a hőse/helyszíne – a Panda meg legalább annyira kanadai is); a szerteágazó világból egyedül a plakátot, pár képet, az előzetest és egy filmklipet ismerve vágtam bele a full komfortzónán kívül eső ismeretlenbe. IMAX-ben, hallgatva az eredeti nyelvet és két és félórán át próbálva nem elveszni a nevekkel és a történésekkel a feliratok olvasása során. Nem, nem vesztettem fogadást, vagy ilyesmi, egyszerűen érdekelt, miképp tudom ezt átélni.
Sajnálom, akik innentől egy átlag kritikára vártak, mert óriási rajongók és képben vannak minden zegével-zúgával vagy ismerik az eredeti mű összes bet…írásjelét. Egyrészt minden tiszteletem, másrészt nem hiszem, hogy bármi befolyásolna benneteket. Akiket viszont – és mindenféle nagyzolás nélkül úgy érzem, mi vagyunk a tömeg – max egy picit több előzetes behatás ért, mint engem, nos, ők remélem azért látták az 1. részt. Én ugyanis a terem közepén ülve megtapasztalhattam, milyen lehetett MCU-szűzen beülni a Végtelen háborúra vagy a Végjátékra. Annyira voltam elveszve, mint tippre Te, kedves olvasó a történet többi mozgóképesítésének felsorolásakor. Törzslátogatóink tudják, szeretem meglátni mindenben a jót, most se teszek másképp. Annak ellenére, hogy az első kb. félórában (órát nem néztem) csak úgy pörgünk mindennel, amivel láthatóan vagy az előző két film, vagy a könyv miatt simán tisztában kéne lennünk, hogy ki kinek a kicsodája, és hogy melyik adag figura épp kivel és mit is pontosan… nos, ezek olyan erős meglepetésekként értek, amivel garantáltan fordulatosabb, sokkolóbb dramaturgiai élményt kaptam, mint azt az alkotók szánták! Persze ezért plusz pont nem jár, nem ők tehetnek arról, hogy analfabétaként érkeztem a filmre.
Őszintén megpróbálnék felvázolni egy rövid tartalmat, de mire elindul a tényleges gerinc, addig annyi minden történik oly sok szereplővel, hogy inkább bele se kezdek. Nyilván sokkal könnyebb dolgom volna, ha egy végletekig ismert mainstream előzmény után volnánk, de ez ezúttal aligha van így, és ha valaki van olyan bátor, hogy egyben nézné valamikor a két Nezhát, nem akarom ellőni, hol vesszük föl a fonalat. Én ugye olyan jó 45 perccel a prológ után tudtam, ami szép festmények kíséretében megpróbál valami alapkapaszkodót elhadarni a hozzám hasonló kísérletezőknek, de abból még nem sokat fogtam föl, mert az végképp extrán ázsiai és még azt próbálta feldolgozni, vagyis inkább szokni az agyam, hogy milyen mandarin szavakat hallgatni az ország legnagyobb vászna előtt, a hozzátartozó bivaly hangrendszerből.
Ettől függetlenül, amint összeraktam a képet, már tudott vinni magával a cselekmény, mi több, mikor bejött jóval később +1 karakter (talán a spin-offból?), addigra már az sem rántott ki. Leokéztam magamban, hogy na, még egy jelenet, amit jobban érthetnék, viszont azon kívül, hogy számomra elég random érkezett, sokkoló fordulatot már nem tartogatott. Ott is egy családfáról esik szó, meg a tanulásról és miegyéb, majd mikor Nezha főszálán az egyik aktuális „miniboss” emlékeztetett valakire és összeért a nem sokkal előtte még random megélt szereplővel… nos, azon a ponton már magam is úgy voltam, hogy WOW, de átgondoltan megírt ez és egyből éreztem, hogy a látottaknak komoly következményeik lesznek, amik mind a mellék-, mind a főszálra kihatnak. A morális játszmák, a ki kivel és miért, milyen céllal vagy érdekből fog össze épp, csúcsra vannak járatva és ahogy a következményekre vártam, ott már úgy lepett meg a végkicsengés (több frontról is), hogy amúgy átláttam a mizut. Abszolút értem, miért imádják ezt ennyire a kínaiak évszázadok óta és persze csomó más médium élt azóta – meg tán előtte is – hasonló dramaturgiával, de ez örökzöld és mindig működő (kicsit hazabeszélve, a castingja mellett a Gotham emiatt a narratíva miatt volt oly szerethető). És hát ha gyerekkora óta része egy átlagos kínai életének ez, akkor olyan érzelmi bevonódással járhat a hatás, ami 2,2 milliárd dollárnyi bevételben mérhető. Biztosan sok újrázással!
A központi szereplőket egyébként csíptem, Nezha egy karizmatikus kis vásott kölök, már-már inkább antihős, de pont ez adja meg nekünk, nyugatiaknak is azt a fogózkodót, ami sokat segít a befogadáson. Eredete nyilván vakfolt volt számomra és csak jóval később állt össze, ám ezzel még jól is jártam, mert ha elkezdtem volna rajta filózni – hisz az eléggé ázsiai és nagyon fantasy: oh, mondtam már, hogy a sima fantasyk sem szoktak meghatni? Csak, hogy tétezzem… – az simán kizökkentett volna. Legjobb barátjával a jin-jang dinamika ezek után adta magát, s mikor lelki szinten viaskodnak egymással, vagy épp egészítik ki a másikat, az parádés, de csak addig, míg tart. Anélkül egy végtelenül sablonos figurát kapunk a barát képében, ami érthető, miért van (a jin-jang ugye), de attól még így van. Ám ha már sablonok, a Mester… hát öhm… ha valami nyugati alkotásba kerül egy ilyen arc ezen viselkedéssel, azt néha már bántó, vagy minimum pejoratív rasszábrázolásnak szoktuk tekinteni. Félreértés ne essék, bírtam ezt az echte szumóbirkózót, ő a humor Harold, de basszus, mi ez, önrasszizmus?
Van egy repülő malac, aki mintha a Disneytől lett volna kölcsönkérve, mert ők nem akarták használni sehol az aktuális beszédképtelen sidekicknek, s szintén az egeres stúdió munkássága (sőt, akár a DreamWorks-é is) ugorhat be Nezha szüleiről, de címeket nem konkretizálnék. Apropó, DreamWorks: én a Kung Fu Pandából is csak az 1-et láttam, egyszer, nem sokkal házi megjelenése után 16 éve, szóval oly sok már nem maradt meg belőle, de jópár hangulati elem Po rajongóinak elég ismerős lesz. A Rayára (és egy bizonyos helyváltoztatási módjuk miatt a Shang-Chire) emlékezetező sárkányoknál tűnt föl, hogy kínaiul minden karaktert kiírnak lefelé menő írásjelekkel, amit a magyar felirat nem követ, s bár a hüllőknél azt hittem, még a nyitóstáblista vége tart, később, mikor a lebegő Nagymester palotájába érkezünk, ott tudatosult, hogy inkább dokfilmesen megkapjuk az összes helyet és nevet, hogy követhetőbb legyen a kavalkád. Nekem bizonyára jól esett volna, hogy könnyebben elhelyezzem a bábukat a sakktáblán, de ha a kínaiaknál ez egy ekkora alapmű, úgy kicsit érthetetlen a szájbarágósság, ám lehet valami sima szokás feléjük az ilyen. Szívesen fogadnék erről egy megerősítést!
A többiekbe és a gonoszokba nem merülnék el, túl intenzíven formálódnak a fordulatok és a számomra azokként lecsapódó szituk. De a humorra kitérek, mert arra nem számítottam, hogy itt a pisi-fingás-hányás vonalról mind kapunk egyet, és ami még inkább meglepő: előbbi kettő tényleg(!) jópofa, vagy a felvezetésük, vagy az érintett miatt (ha valaki emlékszik a Dino Island c. játék átvezetőire, előnyben). Még 2-3 picit undibb momentumot tudok felidézni, ám azok tényleg aprók, a 144 percbe elfér és szerencsére nem erre van kihegyezve igazán a poénvilág. Bőven van min kacagni, a két minitotem kőpárosa a legjobb Looney Tunes pillanatokat idézi, ott a stáblistás jelenet (méghogy a Mennydörgők*-é a hosszú!), egy Shrek szerű tükröm-tükröm paródia és még a legkevésbé gusztusos altestiség is olyan csomagolást kap a harcos, levesimádó hódok(?)kal való bunyó által, amit nem lehet nem szeretni. Passz, hogy ez kínai átlag alapból, vagy csak próbáltak nyitni felénk (egy esetben meg tán Japánra), de mindegy, ritka az ilyen jól eltalált arányérzék és nem mostanából rémlik a legutóbbi valóban jeles képviselője ennek. Az Agyas és agyatlan külön kategória…
A 12-es karika érthető, bár szinkron nélkül aligha fog fiatalabb, nem kínai származású gyerek beülni, a mély tartalma helyett viszont a néha meglepően véres ábrázolása üt el a nyugatias látványtól. Nem vészes, de érezni a kultúrák közti ingerküszöb különbségét. A keleti filozófiájuk mellett az animék vizualitását is inkább csak tisztelem és elismerem, sőt, néha realisztikusságukat méltatom is, semmint szeretem. Ahogy különböző tárgyakat, járműveket, városi környezetet képesek rendkívüli részletességgel és valósághűséggel papírra vetni, az csodás és abba általában illenek az emberek és egyéb élőlények, de náluk már könnyen elveszek. A Nezha egy sokkal mainstreamebb CGI-t használ, ami lazán befogadható, ámde a festményszerű beállításokat sem spórolták ki, ez a film egy igazi háttér/borítókép gyűjtemény, simán megtöltene egy naptárat vagy váltakozó képernyőkímélőt. Néha éreztem, hogy IMAX 3D-re optimalizáltak pár snittet, de mi csak 2D-ben láthatjuk, így viszont nem mondom azt, hogy egy vidéki filmszerető csak ezért jöjjön Pestre, mert az F1, vagy az elődjéhez hasonlóan 3D-ben forgatott Tron: Ares után nem lesz jelentősen maradandóbb az élmény, mintha sima teremben néznénk. Megérdemli az IMAX-et, szó se róla, de ez külön extra, önmagában a film hazai megjelenése is egy kisebb csoda, rekordbevételek ide vagy oda.
A vízeffekt szemkápráztató, Pixar színvonal (tegyük hozzá, a lámpások a Szalonka röviddel és a Dínó tesóval úgy felkészültek a Szenilla nyomábanra, hogy azóta se láttam szebb digitális vizet és az 9,5 éve volt), viszont a láva műtrutyi hatású, mintha siettek volna az aktuális Marvel premier miatt. A jég és a különböző varázsok sugárként repkedő csíkjai (legyen az lebegő tárgyé vagy lényé) szintén elsőrangúak, a kontrasztok is kiemelkedőek, de amikor egy teljesen fantasy lényt látunk – mondjuk egy ork-ogre keverék démont – ott megint elbicsaklás vár ránk, mert bőre rossz értelemben gumiszerű. Cserébe a valódi fajok szőrei, vagy a levelek szintén pompásak. Akad pár nem feltétlen előnyös, már a storyboardoknál megtervezett vágás, s bár maguk a snittek jók, lehetett volna néhol jobb szögeket választani, mert így párszor a „made in China” kifejezés negatívan ugorhat be: miért ragaszkodtak olyan képekhez itt-ott, ami pont kiemeli az animáció néhány gyengébb pontját? Nemcsak a fent felsoroltakat, amik távolról kiütköznek, hanem amiket máskor nem látni, mert nincsenek úgy a képünkben. Persze ez sokat nem von le az élvezetből, sokkal inkább hiányzott egy igazán karakteres, megjegyezhető, témadús zene, amire azonnal felfigyelek. Az ázsiai hangzással sok nyugati alkotás él mesterien, erre épp itt nem sikerült annyira? Egye-fene, az egyik harcnál azért odacsaptak a hagyományos keleti hangszerek az elektronikussággal vegyítve, de játékosan megjegyezhetőnek azt sem mondanám.
Amennyire lehetett, igyekeztem helyén kezelni a filmet. Nehéz bármilyen összegzést írjak, azt teljes értékű kritikáimnál érezném illőnek, ezt meg továbbra is csak élménybeszámolónak mondanám (még ha klasszikus kritikáim is hasonló érzésátadó célzatúak), szóval a lezárás sem lesz szokványos. Nem voltak elvárásaim, de mivel nem magamat elrángatva érezvén ültem be, hanem direkt kíváncsian és izgatottan, mi sül ki egy komfortzónámtól ennyire távoli kis turistáskodásból, egyáltalán nem éltem meg rosszul. Pedig könnyen sülhetett volna el úgy (volt, aki félóra után kisétált, nagyon rétegfilm, pláne szinkron nélkül), de ehhez kellett egy olyan pozitív hozzáállás, ami hónap eleje épült bennem. Bevallom, igazán csak a sajtóvetítés IMAX léte győzött meg, hogy nekiduráljam magam. Enélkül nehezebben mozdultam volna ki, s esélyes, hogy a „nem énem” nyert volna, pl. egy hónapokkal ezelőtti korai alkalomnál fel se merült, hogy elmenjek, de a kezdeti káosz befogadása után végülis elégedetten, pár igazán jó kacajt magam mögött hagyva távoztam.
Az animáció felhype-olását nem teljesen (leírva jobban hangzik, hány külön mozgatott figuramodell megy egymásnak a fináléban, minthogy azt szemmel sasolnánk), a kínaiak óriási szeretetét már jobban megértem, de fel nem tudom fogni azt az anomáliát, amit bevételeiben és nézőszámaiban okozott, ahhoz képest, amit eddig korábban mutatott az ország. Pénzben kb. 1 milliárddal, jegyeladásaiban meg úgy 100 millióval érzem magasabbnak az indokoltnál, még egy 1,2-1,3 milliárdos kassza, 225-230 milliós látogatottsággal is fölé lőtt volna az aktuális filmipar kontextusának – emészthető mértékben. De az, ahogy áll jelenleg… az minden aspektust vizsgálva is egy egyszeri fenoménnak tűnik, aztán… ki tudja? A Nezha – A lázadó démon legendája tehát nem lett egy kapudrog számomra az ázsiai animációk felé (pedig pár klasszikus sci-fi animét illene pótolnom, vagy az Initial D-re rászánnom magam), s bár szinte egyáltalán nem érintettem a mondanivalóit, a háttérben megbúvó tanulságait, azok is nyilván, melyik evidensen, melyik kevésbé, de ott vannak. A kontinentális elmaradásaim révén nem akartam elmélyedni bennük, bizonyára ezeket ezerféleképpen 100 másik animált társuk megénekli a földrész bármely sarkáról (pl. elvileg a Dragon Ball), nekem meg nincs sok közöm hozzájuk, hiába nézek szívesen élőszereplős ázsiai mozikat főleg Oscar-szezonok során, vagy tudok szimpatizálni a filippínók és igen, a japánok bizonyos kultúrköreivel is.
Amit a Nezha elért, hogy ezek után nem feltétlen várok a nagyjából elkerülhetetlen akadémiai jelöléséiig a K-pop Démonvadászokkal, amit a Netflix és a Sony bánhat, hogy csak utólag küldött közösen éneklős vetítésekkel mozikba kint, mert látva a Nezha főképp kínai tarolását és ismerve a k-pop, mint zenei műfaj jelenlegi világszintű szeretetét, hát nagy ziccer volt! Számomra az is érdekes menet lesz (azért ezen írás „folytatását” nem garantálom), noha egy akkora kultúrsokk után, amit a fent taglaltak okoztak, tippre meg sem kottyan majd, de hiába kaptam nagyobb kedvet most rá, a zenéje nem mozgat, démonból meg az eltűnő Hill állt hozzám mindig is a legközelebb…
