16 sztár, aki összeveszett kollégáival


Az világos, hogy nem minden film- vagy sorozatsztár köt életre szóló barátságot színésztársaival, főleg ha hosszú órákon, heteken át együtt kell dolgoznia vele. Olykor a „közös lövészárokban” töltött idő alatt mély kapcsolatok szövődnek. Máskor talán csak nem találják egymással a kapcsolódási pontot.

És vannak azok a sztárok, akik egyszerűen képtelenek békében meglenni sztártársaikkal, és ezzel minden érintett számára pokollá teszik a légkört. Tükröződhet ez felelőtlen hozzáállásban, például hogy késnek a forgatásról, sokáig szöszmötölnek az öltözőkocsiban, vagy nem tudnak tartani bizonyos határokat, ezáltal hátráltatva a közös munkát.

Néha meg épp az ellenkezője történik: a színész túl komolyan veszi és intenzíven játssza a szerepét, így az őrületbe kerget mindenki mást, akivel együtt dolgozik (főleg ha ők meg antiszociális karaktereket alakítanak), vagy követeli színésztársaitól az ő elvárásainak való megfelelést.

A hírességekkel az is előfordul, hogy túl gyorsan tesznek szert túl nagy ismertségre, ezáltal láthatóan exponenciálisan nőni kezd az egójuk egy egészen dívai légkört építve fel maguk köré, és egyenesen fenyegetve érzik magukat, amikor bár úgy gondolják, nekik kell a show központi sztárjának lenni, más szereplők valamilyen módon mégis elvonják róluk a figyelmet. Végül vannak azok a színészpartnerek, akik tisztán és egyszerűen szólva ki nem állhatják egymást.

Következzen 16 olyan sztár, aki minden kollégáját maga ellen fordította:

16. SHANNEN DOHERTY

Sok történet kering Shannen Dohertynek a szereplőtársaival az évek során kialakult összetűzéseiről, mind az első, Beverly Hills 90210 című sorozatban, majd a Bűbájos boszorkák szériában is.

A 90210 esetében többször hírül adták, hogy Dohertynek nehezen viselhető díva-attitűdje volt, partnere közül sokakkal nem tudott kijönni, köztük Jennie Garthtal, Jason Priestleyvel és Tori Spellinggel sem, aki később elismerte, hogy megkérte apját – a show producerét, Aaron Spellinget – hogy rúgja ki Dohertyt, aki a negyedik évadban ki is lett írva a sorozatból.

A Bűbájos boszorkák egyik szereplőjének, Alyssa Milanónak is problémái akadtak Doherty viselkedésével, a légkört ahhoz hasonlította, mintha „megint a gimiben lennének.” Doherty elég hirtelen, három szezont követően hagyta ott a sorozatot, helyére Rose McGowan lépett.

Szerencsére Doherty, aki 2015-ös diagnózisát követően nyíltan megosztotta a rákkal való küzdelmét, azóta elásta a csatabárdot, és kibékült korábbi színészpartnereivel.

15. CHARLIE SHEEN

Amikor Charlie Sheen nyilvános és patetikus összeomlásának kálváriája 2011-ben egyre kaotikusabb lett, nyilvánosan sértegette a Két pasi meg egy kicsi alkotóját, Chuck Lorre-t és a Warner Bros. Television-t, így elidegenítette magát a többiektől. Tisztán látszott, hogy a színész főnökeihez való viszonya helyrehozhatatlanná vált, és egyik színészkollégája sem kelt a védelmére. Sheen helyét végül Ashton Kutcher vette át a sorozatban, és a Két pasi meg egy kicsi még négy szezont ért meg.

Sheen szintén összetűzésbe került a Nyugi, Charlie!-béli partnerével, Selma Blairrel, aki a képernyőn a barátnőjét játszotta. Állítólag többször megjegyzéseket tett a színészt szakszerűtlen viselkedésére, ezt Sheen feltételezhetően úgy tervezte megtorolni, hogy kirúgatja. Blair a jogtalan szerződésbontásért perrel fenyegetőzött, a dolgok végül azonban elcsitultak. Maradjunk annyiban, hogy Blair és Sheen soha nem lesznek kebelbarátok.

14. JAMES FRANCO

Míg James Franco a közelmúltban nemrégiben egyéb kellemetlen hírek miatt került az érdeklődés középpontjába, volt idő, mikor Judd Apatow rövid életű kultikus TV-sorozatában, a Különcök és stréberekben vele együtt dolgozóktól részesült picit túl kemény ítéletben. Első igazi munkájaként Franco nagyon komolyan vette a karizmatikus Daniel Desario szerepét, színésztársait háttérbe szorította volna, amivel főleg Busy Philipps-nek és Jason Segelnek tett keresztbe. Phillips-szel még tettlegességig is fajultak a dolgok.

Franco egyszer beismerte a GQ magazinnak, hogy akkoriban nem volt jó fej. “Elismerem, nem voltam jó csapatjátékos. Azt hiszem, a legtöbb esetben arról volt szó, hogy ideges voltam, ha a kamera nem velem foglalkozott. Talán ha egy banánt majszoltam volna a háttérben, akkor a többiekről rám terelődött volna a figyelem.”

Mindazonáltal valódi sérelem nem esett: ő és sorozatbéli szereplőtársa, Seth Rogen jó barátokká és gyakori munkatársakká vált.

13. DWAYNE JOHNSON

Dwayne Johnson is feszült helyzetbe keverte magát a Halálos iramban stábjának többi tagjával. A történet 2016-ban, a Halálos iramban 8 után indult, amikor Johnson egy Instagram-posztban néhány „férfi kollégáját” amatőr „anyámasszony katonájának” titulálta. Arról beszéltek az emberek, hogy a színész nem nézi jó szemmel, hogy Vin Diesel a késéseivel hátráltatja a munkát. Diesel néhány kétértelmű Facebook-poszttal reagált, később viszont nyilvánosan dicsérte Johnsont, szóval úgy tűnt, hogy elásva a csatabárd.

Egy másik Halálos iramban szereplő, Tyrese Gibson pedig tavaly év végén vitatkozott össze Johnsonnal, mikor bejelentették, hogy a sorozat kilencedik része nem készül el 2020-ig, hogy Johnson karakterének, Luke Hobbsnak spin-offja zöld utat kaphasson. Gibson sérelmezte, hogy Johnson szólószereplésével késlelteti a Halálos iramban 9-et, de nagy valószínűséggel játszanak még együtt, úgyhogy meglátjuk, mit hoz a jövő.

12. KATHERINE HEIGL

Ez egy viszonylag ismert hollywoodi sztori, ám Katherine Heigl szereplése a Grace klinikában nem feltétlenül volt zökkenőmentes. Az instant hírnév, amit a műsor révén szerzett, állítólag hamar a fejébe szállt. Heigl – miután az előző évben Emmyt nyert Dr. Izzie Stevens megformálásáért – 2008-ban kihúzatta a nevét az Emmyre jelöltek listájáról, mert állítása szerint nem kapott elég “szaftos, drámai anyagot” az elismerés kivívásához, ami egyértelmű beszólás volt a sorozat alkotójának, Shonda Rhimesnak.

A színésznő végül otthagyta a sorozatot filmszerepekért (mint utóbb kiderült, azért, hogy később lássa karrierjét dugába dőlni a Felkoppintva című filmmel kapcsolatos kommentárjáért), és mindez nagy valószínűséggel eltávolította őt a többi stábtagtól. Heigl azóta nyilvánosan bocsánatot kért a kínos viselkedésért.

Heigl nem az egyetlen színész a Grace klinikából, aki súrlódást okozott. Isaiah Washingtont kirúgták homofób megjegyzéséért, Patrick Dempsey pedig állítólag díváskodó viselkedésével ütötte ki a biztosítékot.

11. NATHAN FILLION

A Castle-rajongókat sokkolta a hír, amikor Stana Katic 2016-ban elhagyta a régóta futó sorozatot, a beszámolók szerint pedig azért döntött így, mert nem jöttek ki jól sztártársával és filmbéli szerelmével, Nathan Fillionnal.

Különböző források alapján a US Weekly arról számolt be, hogy Fillion megkeserítette Katic életét, gyakran egyenesen sírásig fokozva a helyzetet. „Stana sokszor az öltözőszobájába bújt és sírt. Sokan, akik a műsorban dolgoztak, nem szerették Nathant, nem csak ő” – mondta egy bennfentes. „A konfliktus nagyon nyilvánvaló volt. Nathan hosszú idő óta kiállhatatlan volt Stanával. Stana profin viselkedett, csak be akart menni és rendesen elvégezni a munkáját.”

A történet főszereplői ugyan tagadták a feszültséget, de valaminek történnie kellett, mert a sorozatot nem újították meg a kilencedik szezont követően, Katic távozása után.

10. KIM CATTRALL

Úgy tűnik, hogy a Kim Cattrallnek komoly ellentétei támadtak a Szex és New Yorkbéli partnereivel, különösen Sarah Jessica Parkerrel. Mi az oka mindennek? Leginkább a pénz.

A régi pletykák, melyek szerint a hölgyek nem jöttek ki jól egymással, a sorozat legsikeresebb időszakában indultak meg, a színésznők pedig természetesen újra és újra tagadták ezeket, mindig kizárólag szeretettel és tisztelettel nyilatkozva egymásról.

Aztán a tavalyi év végén a konfliktus sötét oldala felütötte a fejét. Parker csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy nem készülhet el a harmadik Szex és New York-film, és a jelentések szerint azért nem, mert Cattrall magasabb gázsit és több előleget követelt. Cattrall azzal üti el a híreket, hogy ő sosem egyezett bele egy harmadik filmbe, majd azt mondta Piers Morgannek, hogy Parker fogalmazhatott volna kedvesebben vele kapcsolatban, illetve hogy sosem voltak igazán nagy barátnők sorozatbéli partnerével. Jaj.

9. SHIA LABEOUF

Lehet, hogy néhányan ezt szimplán a túljátszás kategóriájába sorolnák, de Shia LaBeouf néha az őrületbe kergette színésztársait extrém magatartásával.

A második világháborús drámában, a Haragban LaBeouf elég komolyan vette a szerepét ahhoz, hogy ne zuhanyozzon, kivegye az igazi fogát, megvágja a saját arcát, hogy minél valóságosabbnak tűnjön. Ezzel teljes mértékben elvágta magát a többiektől, és Brad Pittel még ökölharcba is keveredett. Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy ez David Ayer rendező utasítása volt, hogy módot adjon színészeinek a kötődés kialakítására – de azért mégis.

LaBeouf hasonló őrültségeket művelt a Fékezhetetlen munkálatai alatt, Tom Hardy napjait pokollá téve. A csempész karakterének megformálása során LaBeouf a forgatáson végig szeszt kortyolt, és üldözte Hardyt (aki a vásznon a bátyját játszotta) a bosszantó jelenlétével. A szóbeszéd szerint ők ketten is egymásnak estek.

8. MIKE MYERS

A történetek, melyek arról szólnak, hogy Mike Myersnek hírhedten magasak az elvárásai és nehéz vele dolgozni, az első sikerfilmjét, a Wayne világát követően keltek szárnyra. Először is, Myers állítólag ellenezte, hogy Dana Carvey játszhassa Wayne társát, Garth-ot a filmben, mert akkoriban saját népszerűségét fenyegetve érezte Carvey által.

A film rendezője, Penelope Spheeris azonban elmondta az Entertainment Weekly-nek, hogy Myers szeszélyes, “érzelmileg követelőző”, és a legcsekélyebb dolgokon képes kiakadni, mint például azon, ha nem kaphat margarint a bagettjére, csak vajat.

Noha Myers további babérokra tört az Austin Powers-filmekkel és a Shrek-szériával, a “nehéz eset” és “kontrollmániás” címkék visszavonhatatlanul ráragadtak, így karrierje megtorpant. Már több mint kilenc év telt el azóta, hogy a színész feltűnt egy filmben, bár ebben az évben két mozija, a Terminal és a Bohemian Rhapsody is kijön.

7. WILLIAM SHATNER

Nem valami sokkoló újdonság, hogy William Shatner nem jött ki jól néhány Star Trekbeli színészpartnerével. A Shakespeare-en nevelkedett színész egyszer erélyesen tette nyilvánvalóvá a megvetését amiatt, hogy csak az eredeti Star Trek James T. Kirk kapitányának megformálásáért ismerik el és fel. Természetesen elfogadta a szerepet, ám később nagyban megnehezítette a forgatást.

Ott volt a féltékenység problémája, Shatner állítólag nem tudta elfogadni, hogy Leonard Nimoy Spockja népszerűbb volt, mint ő. A két színész gyakran összecsapott az évek során, de Nimoy 2015-ben bekövetkezett halála előtt lezárták az ellenségeskedést. Nichelle Nichols is kis híján elhagyta a sorozatot a Shatnerrel kialakult feszültség miatt, bár végül maradt – méghozzá Martin Luther King Jr. tanácsára.

A legnagyobb konfliktus azonban Shatner és George Takei között alakult ki, melyet mindketten nyilvánosságra is hoztak. Kettejük között még mindig jeges a levegő.

6. CHEVY CHASE

Chevy Chase-ről régóta lehet tudni, hogy pokoli nehéz vele dolgozni. A Saturday Night Live kezdeteitől fogva Chase az egész stábnak az agyára ment, köztük Bill Murray-nek is, akivel Chase még ökölharcba is keveredett. Ez a reputáció Chase egész karrierjét végigkísérte, és a Balfékek munkálataiban történő részvételekor tetőzött.

Először is, a színész összekülönbözött a film alkotójával, Dan Harmonnal, aki egyszer kiszivárogtatta Chase egyik elég indulatos hangvételű hangüzenetét, de a színésztársak őt sem kedvelték igazán. Chase összetéveszthetetlen humora gyakran zavaró volt hölgykollégái, például Yvette Brown és Alison Briea számára, Joel McHale pedig azt is elismerte, hogy mindannyian tudták, hogy Chase valójában nem akart ott lenni. Amikor egyszer megpróbált négyszemközt beszélni Chase-szel ez ügyben, McHale azt mondta Howard Sternnek: „Csak verekedni akart velem, fizikailag akart küzdeni.”

Úgy tűnik, Chase most csak a kis filmes szerepekre koncentrál.

5. ALEX PETTYFER

Úgy tűnik, Alex Pettyfer nem sokat tett azért, hogy behízelegje magát a Magic Mike többi részének szereplőgárdája, különösen Channing Tatum szívébe. Minden bizonnyal ez az oka annak, hogy Pettyfer nem tűnt fel a Magic Mike XXL-ben.

Pettyfer később a felelősség oroszlánrészét magára vállalva megmagyarázta, miért idegesítette ennyire Tatumot és a többieket is akaratlanul. Bret Easton Ellis podcastján a színész azt mondta, amikor a Magic Mike-ot forgatták, a rosszfiú-hírnév ragadt rá, ezért bizonytalanná vált és távolságtartóan kezdett viselkedni. „Elvégeztem a munkát, majd beültem a sarokba zenét hallgatni, mert azt mondták, bármit csinálok, rosszul sülhet el a rólam kialakult kép miatt… ideges voltam, és féltem attól, hogy önmagam legyek.”

Az sem segített a helyzeten, hogy Pettyfer elmulasztotta visszafizetni Tatum egy barátjának a bérleti díjat, így hát igen valószínű, hogy Pettyfert a közeljövőben nem láthatjuk viszont Tatum baráti körében.

4. DOMINIC MONAGHAN

Dominic Monaghan természetesen az egyik legnépszerűbb Lost-karaktert, Charlie-t alakította, a színésznek azonban nyilvánvalóan nem mindig voltak jó tapasztalatai a sorozattal kapcsolatban. Először randizni kezdett kolléganőjével, Evangeline Lilyvel, de a románc nem tartott sokáig, és Lily állítólag dobta őt. Kínos.

A színészt a sorozat szerzői sem nem szívlelték túlságosan, mert – ahogy Monaghan egyszer megfogalmazta – „mindig arról győzködtem az írókat, hogy Charlie egy hihetetlen strapabíró karakter, még akkor is, ha megvannak a maga dolgai.” Végül mégis kölcsönösen úgy döntöttek, hogy Charlie-nak mennie kell, és a karakter halála a sorozat egyik legszomorúbb pontja volt.

Monaghan legnagyobb konfliktusa azonban közte és szereplőtársával, Matthew Fox között csúcsosodott ki. Miután elhagyta a showt, A Gyűrűk Ura színésze azzal vádolta a Twitteren Foxot, hogy gyakran bántalmaz nőket. Fox mindent megtagadott, de egyértelműen volt valami gyanús a történetben.

3. MICHAEL PITT

A színész Michael Pitt nem tudta megemberelni magát, amikor a HBO sikersorozatában, a Boardwalk Empire – Gengszterkorzóban dolgozott, ezért pedig az állásával fizetett, mert a színészek és a személyzet nem akartak tovább dolgozni vele.

Az elsődleges indok Pitt megbízhatatlansága és harciassága volt. Az Uproxx.com szerint egy bennfentes ezt osztotta meg a nyilvánossággal a színész viselkedésével kapcsolatban: “Pitt rengeteget késett (ez növelte a munkaköltségeket), nem volt hajlandó megtanulni a szöveget (egy egész jelenetet kellett újraforgatni, mert képtelen volt megjegyezni a sorait), folyamatosan megkérdőjelezte a karakterének történetét, párbeszédeket próbált megváltoztatni, kimászkált a díszletből, kisebbfajta ütésváltásba keveredett William Forsythe-szal a Jimmy halálának jelenetében. Terveztek vele, ám végül egyszerűen csak belefáradtak a viselkedésébe.” Jimmyt, Pitt karakterét a 2. évad végén „megölték” a szerzők.

2. EDWARD NORTON

Ez leginkább egy stúdió körüli balhékeltés ékes példája. Edward Nortont múltbéli munkái nyomán mindenki perfekcionistának ítélte. Voltak összetűzései néhány rendezővel, például az Amerikai história X-et jegyző Tony Kaye-rel, különösen miután Norton 1998-ban újravágta a filmet Kaye engedélye nélkül.

Nortonnak a 2008-ban újraindított Hihetetlen Hulk-sorozatot követően kezdett igazán rossz híre lenni. Bruce Banner megformálójaként, Norton alapvetően írt egy egyoldalas kivonatot a filmből, több karakterfejlődést illesztve abba. Részletesebben akarta megformálni a karaktert, mélyebbre akart ásni a professzor múltjában. A Marvel továbbra is inkább akciódús mozit képzelt el, és a két koncepció összecsapott egymással a “kreatív különbségek” miatt. A huzavonát természetesen a Marvel nyerte meg, és Norton így is a legtöbbet hozta ki a szerepből, de mint most már tudjuk, Mark Ruffalo vette át Banner szerepét az Bosszúállók-filmekre és a továbbiakra.

1. TERI HATCHER

Valószínűleg az egyik leghíresebb hollywoodi konfliktus Teri Hatcher és a Született feleségek többi sztárja között feszült. Egyszerűen megfogalmazva, úgy tűnik, hogy senki sem szerette Hatchert, főleg azért, mert kiállhatatlan primadonna stílusban viselkedett.

Él a legenda a Vanity Fair 2005-ös címlapfotózásáról, amelyben sztárkollégák, Marcia Cross és Eva Longoria állítólag azzal fenyegetőztek, hogy azonnal távoznak, ha Hatcher kerül a kép középpontjába  (végül a bal szélen kötött ki). Aztán a csapat másik sztárja, Nicholette Sheridan bírósági ügyének tárgyalásán a show alkotója, Marc Cherry arról tanúskodott, hogy Sheridan egyszer azt mondta neki, hogy Hatcher a “leghitványabb nő a világon”.

Minderre az tette fel a pontot, amikor a sorozat befejeztével a hölgyek mindenkinek küldtek ajándékot, aki valamilyen módon részt vett a szériában – Hatcher neve azonban valahogy lemaradt a listáról. Lehet, hogy egyszerűen csak olyan személyiségek szerencsétlen találkozásáról van szó, akik egyáltalán nem klappolnak egymással…

Forrás: screenrant.com

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A víz érintése – kritika
Következő cikk Happy! 1. évad - kritika