Sok ember feladja az álmait, csak azért, mert azt gondolja, már túl öreg hozzá. De hány évesnek kell lenni a sikerhez? Nos, ha megnézzük a befutott emberek történeteit, ha nem vagy már a 20-as éveidben, akkor is jó esélyed van az álmaid beteljesülésére. Még ha ez nem is tűnik mindig így, látva a 25 évesen fantasztikus karrierrel rendelkező ismerősöket. Azért, hogy kicsit inspiráljunk titeket, következzenek itt olyan hírességek, akiknek sikerült, még ha kicsit el is húzódott a dolog. (Zárójelben a koruk, amikor jött az áttörés.)
Stan Lee (39)

A mindenki által ismert színész, Alan Rickman egészen más területen kezdte pályafutását. A színészi napok előtt grafikusként dolgozott. „Graphiti” néven még stúdiót is nyitott. Aztán 26 éves korában úgy döntött, hogy színész lesz és jelentkezett a Royal Academy of Dramatic Art köreibe. A tehetségét a Die Hard 1988-as első részével fedezték fel, ekkor 42 éves volt. Innentől rakétaként tört a csúcsra, rengeteg remek szerepet hagyva maga után. A legtöbben Perselus Pitonként ismerik a Harry Potter-filmekből. Az első rész idején 2001-ben 55 éves volt.
Morgan Freeman (50)

Samuel L. Jackson (46)

Steve Carell (43)

Harrison Ford (35)

Christoph Waltz (53)

Liam Neeson (40)

J. K. Rowling (32)

Bryan Cranston (44)

Viola Davis (43)

Danny Trejo (41)

Jonathan Daniel Hamm, 37

Billy Bob Thornton (41)

James Gandolfini (38)

Sylvester Stallone (30)

Jessica Chastain (34)



