Marvel – Férfiasan tökéletes


Elárulok egy titkot: nem minden fegyverkereskedő mondhatja el magáról, hogy zseni, milliárdos, playboy, emberbarát, és nem minden sebésznek, tolvajnak, újságírónak, gimnazista fiúnak van kimunkált teste meg divatos frizurája.

Ha azt hitted, hogy a képregényfilmek azzal fenyegetik a realitásérzékedet, hogy kalapáccsal suhanó istenségeket és a dühtől zölddé váló alakokat mutogatnak (mintha nem látnánk olyat nap mint nap), nagyon tévedsz. A legnagyobb csalás, hogy átlagosnak tűntetnek fel olyan figurákat, akik valójában már a szuperhőssé válásuk előtt sem voltak azok. Mi pedig a műfaj rajongóiként el is várjuk ezeket a csalásokat.

Arról már rengeteg szó esett, hogy vajon megfelelő-e a megjelenése a női karaktereknek, például, hogy tűsarkúban kell-e egy olyan akcióba indulni, amelyben feltehetően durva összecsapások várhatók. Most azonban, A Hangya és a Darázs után, valamint a Venom előtt azt vizsgáljuk meg, hogy a Marvel gyár hogyan farag férfit még abból a színészből is, aki a legkevésbé sem számított rá.

A stúdió nem engedheti meg, hogy főszereplői ne csúcsformájukat hozzák, tekintve, hogy az őket körülvevő világ esztétikailag kifogásolhatatlan. És most többen nyilván rávágtátok, hogy Deadpool a bizonyítéka annak, hogy elméletem téves. Nos, valójában nem. Egyrészt, azt hiszem, az nem képezi vita tárgyát, hogy amíg még Wade Wilsonként látjuk Reynolds-ot, megjelenése kimeríti a jó pasiság fogalmát. Másrészt, még ha tudjuk is, hogy külseje az ismert okok miatt eltorzult, arra nagyon vigyáznak, hogy a legtöbbször csak szűk latex ruhájában tűnjön fel, amely egy dolgot hangsúlyoz: maszkulin testfelépítését. De kezdjük az elején!

Többféle időszámítás létezik az újkori Marvel-filmeknél, de ha nem bánjátok, én önkényesen Sam Raimi Pókemberével indítanék. A trilógia már akkor is kapott rendesen a casting miatt, de az azóta elkészült két különböző Pókember produkció is bizonyította, talán van alkalmasabb színész a szerepre Tobey Maguire-nél.

Pókember, ahogy a legtöbb képregényhős, valamilyen testi és/vagy lelki változáson megy keresztül. Ezt nyilvánvalóan igencsak túltolták a 2002-es verzióban. Igyekeztek választani egy nagyon kocka srácot (a srác megjelölés kicsit erős, hiszen ő, ahogy a legtöbb szereplő durván túlkoros volt a filmben), hogy aztán azon törjék magukat, hogy elhitessék, jó pasi. Azt most hagyjuk, hogy vállalásukat siker koronázta-e, de abban megegyezhetünk, hogy szegény Maguirenek néhány órát bizonyára kellett izzadnia az edzőteremben, hogy kicsit megemberesedjen.

És mielőtt tovább mennénk, vizsgáljuk meg a készlet többi Pókemberét is. A második kísérlet Andrew Garfield volt. Az alkotók feltehetően többé már nem a Zöld Manótól tartottak a legjobban, hanem attól, hogy Megint túl gyík lett a Pókember! típusú támadásokat kell elhárítaniuk. Garfield pókja azonban zavaró nagyszájúságával bőven túlteljesítette a képregényben foglaltakat.

Vele is csodát kellett tennie a produkciónak a külsőségek tekintetében. Ráadásul nála dupla csavar játszott, hiszen alapvetően egy helyes fiúról beszélünk, akiről el kell hitetni a közönséggel, hogy maximum közepes (nagyjából olyan eszköztárral dolgoztak amúgy, mint a pornósok, akik úgy jelzik, hogy a karakter iskolás lány, hogy térdzoknit adnak rá). Majd innen újra vonzóvá kellett tenni a srácot, akiről már kezdtük elhinni, hogy közepes.

Úgy tűnik, a hármas szám a nyerő, hiszen eddig Tom Holland legújabb Pókembere aratta a legkevésbé megosztott sikert. Ennek persze az az oka, hogy szuperhősünk végre a maga bőrében van. És nem csak azért, mert hazatért (éértik?!), hanem mert az, ami: egy kamasz fiú. Ahogy az eredettörténetét bemutató film célközönsége is jobbára tinikből áll. Gondolhatnánk, hogy akkor nyilván nem kell olyan szépségideáloknak megfelelnie, mint sorstársainak, de ez sajnos súlyos tévedés lenne. Taylor Lautner Alkonyatbéli fél-meztelenkedése óta azt hiszik a tizenévesek, hogy ennyi idősen így kell kinézni. Szólok: nem. De úgy tűnik későn, hiszen az izomnövelés szegény Holland gyereket sem kerülte el. Persze, tudom, megcsípte a pók, átalakult, meg minden, és ezért lett ilyen a teste. De most komolyan, nyilván tudjuk, hogy nem azért tud falra mászni, mert megváltozott a testtömeg indexe. Akkor miért kellett ilyen látványosan kipattintani? Hát, azért.

És akkor jöjjenek a nagykorúak. Legyen az első közülük is Vasember. És nem csak azért, mert bizonyos megközelítés szerint az ő történetét bemutató 2008-as mozi volt az első igazi újkori Marvel képregényfilm, hanem azért, mert ő a legmenőbb. (Várom a megindokolt tiltakozó, mérgelődő, ellenkező kommenteket. Köszi!)

Különben meg, hadd mondja el ő maga, hogy miért is ő a legmenőbb:

Robert Downey Jr. sosem volt a magas, kigyúrt, egyértelműen jóképű színész mintapéldánya, de mindig volt annyira karizmatikus, hogy a fentiek ne hiányozzanak. Ezzel a Marvel atyja nem értett maradéktalanul egyet, ezért aztán intézett neki egy atlétatrikóban izzadós jelenetet (tudom, tudom), ahol kalapáccsal üti a vasat (ennél már csak az lenne kendőzetlenül szexistább, ha esetleg még fát is vágna, vagy tüzet oltana). Ehhez persze nem lehet akárhogy kinézni, mert amikor a vásznon a férfiasság kimerül az arra való törekvésben, az rém kiábrándító. Így aztán növesztett némi izmot, és könyörtelenül alulról vette a kamera.

Plusz okosan kitalálták az eredeti képregénnyel és egyben Downey Jr. személyiségével is harmonizáló arcszőrzetet, és elegánsan bohókás öltözetet.

Hulk – ahányszor csak különböző szempontrendszerek alapján nekiállok az osztályozásnak, kiderül – kilóg a sorból. Talán ezért is csúszkáltak eddig félre az önálló filmjei. Egy hős, aki nem tudja kontrollálni az erejét nem valami nagy biztosíték, ha a világ megmentése a tét. De a főgond az, hogy nem igazán vették eddig figyelembe, hogy ő egy tudósember, aki szabadidejében nagyobb eséllyel tudományos cikkeket olvas, és nem testet épít. (Elnézést kérek, minden tudományos munkát végző férfitól, aki szabadidejében konditerembe jár, és itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megadjam a telefonszámomat…)

Az alfahím kinézetű Eric Bana nem volt a legszerencsésebb választás a 2003-as Hulk címszerepére, hiszen vele már az alapkarakterünk is testi erőt sugárzott, így nem állt akkora kontrasztban zöld változatával, mint illett volna. De értem én, többen nézik meg a filmet, ha vonzó a főhős.

Szívesen mondanám, hogy az egyébként combosabbra sikerült A hihetetlen Hulk Edward Nortonnal más irányba ment, és Banner intellektuálisabb odalát hangsúlyozta, de nem lenne teljes mértékben igaz. Norton bár igyekezett elesettre venni a figurát, a siker felett őrködők nem engedhették, hogy némi izomnövelésre ne kerüljön sor a felvételek előtt. Egyfelől nevetséges, másfelől meg velem lehet beszélni: ha Edward Norton izmosabb változatban kerül a vászonra, ám legyen, nem fogok dúltan kivonulni a moziból.

Azt persze mind tudjuk, hogy Hulk Mark Ruffalo örömteli színrelépésével érte el valódi formáját. Már azzal megnyerte a nézőket, hogy ő a legszexibben toprongyos figura a Marvel történetében. Mert ugye sok szuperhősük nyögdécsel időnként a munkájával/képességeivel járó felelősség súlya alatt, de olyan zilált, megtört hitelességgel, ahogy Ruffalo teszi, úgy egyik sem. És bár őt – épp ezért – nem fogták protein kúrára, esetében is megfigyelhető többszöri feltűnéseivel a fimon változás. Ahogy felmerül a Fekete Özveggyel alakuló románca, mi is kapunk egy férfiasabb Bannert.

A Thor: Ragnarökben pedig (amely bár a legszórakoztatóbb Thor-film, felér egy durva, többrendbeli karaktergyilkossággal) divatos, rövidre nyírt frizurájával, és a Tony Starktól kölcsönvett ruhákkal Banner nem is hasonlít régi önmagára. Hiba.

Egyébként a külsejének megváltoztatásával kapcsolatban az egyetlen dolog, amitől tartott Mark Ruffalo, amikor elvállalta a szerepet, hogy majd szőrtelenítenie kell a mellkasát, mert hülyén nézne ki egy bekecses zöld bőr. Végül erre nem volt szükség.

Szemben Amerika Kapitánnyal, aki valamiért csupasz mellkassal hitelesebben erős. Legalábbis az alkotók szerint. Korábban Fáklyaként, úgy tűnt, még nem zavart senkit az a pár szőrszál, azonban mire Chris Evans Steve Rogers-szé lényegült, előkerült a gyanta.

Lehet, hogy azt hitték, ezzel a ravasz változtatással majd nem ismerjük fel mindkét karakterben Evanst? Mint Supermant szemüvegben? Cseles.

Amerika Kapitány persze eleve más tészta. Őt a mi gyönyörködtetésünkre, ööö… mármint megmentésünkre fejlesztették. Az övé azon kevés eset egyike, amikor a Disney jogosan várta el az edzésterv szigorú betartását. Ebben inkább az az ijesztő, hogy Chris Evans akkor is így néz ki, ha csak a boltba ugrik le.

De most feledkezzünk meg kicsit Evans testéről. Tudom, nem könnyű. Még mindig a képet nézitek, mi? Szóval az sokkal érdekesebb, ahogy a hajviselete átalakult a filmek során. Az Amerika Kapitány: Az első bosszúállóban még harmincas évekbeli frizurája van, tök jogosan. A tél katonájában, már modernizálták a megjelenését, így borbélyhoz is elkerült. Jogos volt a döntés? Inkább biztonsági. Megtarthatták volna a figurát külsőségeiben is amolyan múlt századból itt ragadt, régimódi hősnek, de minek kockáztatták volna a tini nézők elvesztését, akik talán nem akarják a nagyapjuk ruhájában látni Amerika Kapitányt.

Egy tétova kísérletet azért tettek az alkotók. Amikor Kapi (ahogy tudjuk, Hangya nevezi) motoron utazik, mégiscsak találtak neki egy szexi Marlon Brandós outfitet.

Az igazi változást a Polgárháború hozta el, amelyben Rogers elindult a lázadás útján. A Végtelen háborúban pedig már „rendszeren kívüliként” a lenövesztett haja és szabadjára engedett arcszőrzete volt hivatott kifejezni mentális állapotát. Micsoda szerencse, hogy dramaturgiailag helye volt a szakállnak, különben mire fogták volna az alkotók, hogy ellátják ezzel az épp divatos kiegészítővel Evanst?

Thor, a testfelépítését illetően hasonló kategória. Nevetséges lenne egy mitológiai hős, ha úgy nézne ki, mint egy programozó. (Elnézést kérek minden programozótól, aki úgy néz ki, mint Thor, és itt ragadnám meg az alkalmat, hogy megadjam a telefonszámomat…)

Különben anyám kedvenc Marvel hőse Thor. Nyilván azért, mert Asgard ura olyan jólelkű, hogy mindig megbocsát Lokinak, és nem azért, mert Chris Hemsworth úgy néz ki, ahogy. Persze, anya, áltasd csak magad!

Az évek/filmek során a Mennydörgés Istene is formálódott. A Ragnarökben megszabadították hosszú hajától egy különben vicces, de öncélú jelentben. Hiszen az egyetlen oka a frizuraváltásnak (habár nyilván megideologizálhatjuk a dolgot), hogy Hemsworth mutatósabb rövid hajjal. Hat filmre volt szüksége a produkciónak, hogy összeszedje a bátorságát ehhez a jelentős lépéshez.

A galaxis őrzőiben Űrlordot adó Chris Pratt, felteszem, már jól ismeri a szerződések edzésre és diétára vonatkozó záradékát. A két forgatás között súlyában jelentősen gyarapodó színész elképesztő formába tudja hozni magát, ha épp ezt kérik tőle. Nem mindig kérik persze olyan szigorúan, hiszen a Bosszúállók: Végtelen háborúban tréfát is űznek abból, hogy nincs versenysúlyánál. Mivel ebben a filmben Űrlord is csupán egy a rengeteg karakterből, és így nem látható sokáig a vásznon, nem volt akkora a tétje, hogy milyen formáját hozza. Élt is ezzel a kényelmesebb megoldással. Egészségére!

Szintén érdekes a bajuszkérdés. Mert elvileg még divat, de amíg a szakáll szinte minden férfinak jól áll, addig bajuszfronton épp fordított a helyzet. Mivel azonban, ahogy említettük, a Végtelen háborúban kevesebbet láthatjuk Pratt-et, megengedhették neki, hogy hangsúlyosabb legyen az orra alatti szőrzet, mint A galaxis őrzői részeiben. Ahogy a nevetséges barkó is zöld utat kapott.

Paul Ruddot többek között azért szeretjük, mert amolyan fiú a szomszédból típus. Kicsit fürtöske, nem túl magas, pocakeresztésre hajlamos. A Marvel azonban belőle is kiverte a férfit. Már A Hangyában is megnézhettük, milyen az, amikor picit odafigyel, pontosabban, ha a stúdió odafigyel, de most a folytatásban is megmutatta magát. A hangsúly nem is egyértelműen a testépítésen van. A produkcióban dolgozó, a megjelenésért felelős munkatársak mesteri pontossággal látják meg azokat a részleteket, amelyeket kezelésbe kell venni. Lehet, hogy csak pár centit vágnak a hajból, vagy hosszabbra hagynak egy borostát, de könnyen elérik, hogy az érintett színészre még a saját anyja se ismerjen rá.

A legkeményebb dió valószínűleg Benedict Cumberbatch volt, aki bár számos jó tulajdonsággal bír, az őrült maszkulinitás nem tartozik ezek közé. (Na, ezért most lehet, hogy megköveznek a Cumberbatch rajongók.) Ő az a kedves, érzékeny, jól nevelt brit fiú, akiben mégis van valami fura. Marvel műhelyében a popularitás jegyében ezt a furaságot kellett hamarjában eltüntetni, és létrehozni egy luxusóra reklámhoz is alkalmas figurát. Mert, hogy nem a címszereplő Doctor Stranget kellett férfivé varázsolni, hanem Dr. Stephen Stranget. A vörös köpenyes, Tony Stark szakállas, rajzfilmhajú karakter olyan, amilyen, a szakembereknek a sebészt kellett kitalálni. Ahhoz képest az már gyerekjáték volt, hogy némi izmot növesszenek rá.

A hamarosan a mozikba kerülő Venomban Tom Hardyt is kezelésbe vették. Legalábbis a trailer alapján nagyon úgy tűnik. Amolyan szalon-vagányt csináltak belőle: a tetkók csak néha villannak ki (az, amelyik DiCaprio dicsőítésére született, például szinte biztos, hogy rejtve marad majd), kócos, mégis művészi tökéletességgel rendezett minden hajtincse, hevenyészettnek tűnik az öltözete, habár sejthető, hogy nagyságrendileg 1000 pulóverből választották ki azt a kapucnisat, amelyben majd többek között láthatjuk. Kicsit óvatosnak tűnik a dolog, de azért várjuk, na.

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk 9 ok, amiért a Rick és Morty még sokáig sikeres lehet
Következő cikk A filmvilág is elindult a Szigetre