Nagy Oscar-latolgatás 100 díjátadó győztesei alapján


 

Ma éjjel az Oscar pontot tesz egy elképesztően szoros és minőségi díjszezonra, ahol bár körvonalazódott egy, s más, de vannak (fontos) kategóriák, ahol még jelen pillanatban is alig megtippelhető a végkimenetel. A kizárásos alap persze lehet jó, meg vannak kizárhatatlan preferenciák is, de mégis mit mutatnak a teljesen objektív és mennyiségük miatt jelentős számok nem kevesebb, mint 100 díjeső után?

Baromi erős és kiegyensúlyozott szezonunk van, nem volt igazi taroló dominátor, ellenben 4-5 végig egymáshoz közel álló alkotás versengett az élmenőségért, és picit lejjebb menve sincsenek túl nagy szakadékok a filmek között. Darabszámra az elmúlt hat évből (tovább nem mentem vissza) a legkisebb most a Golden GlobeBAFTAOscar trió jelöltlistája, pont azért, mert alig van kilengés: a legtöbb darab sokféle nominációt kap, sokkal kevesebb volt az egykategóriás mozi (ami meg volt, az sem mind egyértelműen), így kevés szabad hely maradt arra, hogy többen becsúszhassanak. Ez is jól mutatja a kimagasló minőséget az élbolyban.

Most végigmegyünk kategóriánként, majd végül egy részletes táblázatot láthattok a leírtakról kiegészítve még pár érdekességgel!

Animációs rövidfilm

A másik két rövidfilmes kategóriával ellentétben ennek van olyan szakmai díja, ami kiemelt az Oscar-verseny során. Azt Kobe Bryant visszavonulós kisfilmje, a Dear Basketball nyerte, így ő a frontrunner, de persze itt bármi lehet. A Lou mellett pl. három dolog is szól: a tény, hogy Pixar; az, hogy széles körben ismert (Verdák 3 előfilm) és végül a Coco irdatlan dominanciája is bevonzhatja a szobrocskát. De mondom: itt bármi lehet.

Hangkeverés és hangvágás

Az Oscaron kívül szinte csak a két szakszervezet tesz különbséget a hangoknál. Érdekesen indult, a (most először teljesen megegyező) jelöltek közül egyiknek sem volt egy díja se a kihirdetésük pillanatában. Azóta okosabbak vagyunk, a Dunkirk öt (köztük egy szakmai és a BAFTA), a Szárnyas fejvadász 2049 kettő (az egyik szakmai), az itt mindig tényező Star Wars pedig egy kisebb díjat gyűjtött, így a két kategória valószínűleg e három cím között lesz leosztva. Bár Bébinek lehet ehhez lesz még pár négyüteme, hisz ő is nyert egy hangversenyt.

Díszlet/látványtervezés

A hangkategóriák minden évben nehezen tippelhetőek a „háromból kettő viszi” meglátásokon kívül. Az izgalmas szezon első szoros versenyét a Szárnyas fejvadász 2049 és A víz érintése rivalizálása jelenti. Mindketten kaptak 1-1 szakmai díjat, 14-10-re vezetnek a magyar díszletek, de a BAFTA az üldözőnél landolt, így elég kiélezett a csata. Rajtuk kívül egyedül A négyzet kapott egynél több elismerést, apró meglepetésre pedig a Logan vitte el a harmadik szakmai díjat. A két éllovason kívül a másik 3 film díszletileg mindenhol max. jelölésig vitte.

Jelmeztervezés

Mi más is vezethetne itt, mint a jelmeztervezőről szóló Fantomszál? Hét díja van (köztük a BAFTA), őt követi a Szépség és a szörnyeteg kettővel, szóval mondhatni elég domináns. DE! A szakszervezetnél azonos kategóriában A víz érintése nyert (a halszörny tehát jelmez), ami érdekesen hangzik ugyan, de csupán ez az egyetlen egy sikere ebben a kategóriában. A többi szakmai díjazott az Én, Tonya és – szintén némi meglepetésre – a Wonder Woman lettek, az Oscar ötösből pedig még A legsötétebb óra alkotóinak járhatott taps. Egyszer.

Smink/maszk/haj

Három indulójával minden évben ez a legkisebb létszámú csapat, pedig idén aztán igazán kiterjeszthették volna ötre. A tavalyi Öngyilkos osztag diadal után itt simán elfért volna mind a Bright, mind A galaxis őrzői vol 2., a testsmink ugyanis idén hiánycikk az Akadémiánál. A jelöltek közül egyedül A legsötétebb óra lett díjazva (de az aztán kapott BAFTÁ-t meg szakmait is), így elég egyértelmű kategória tehát ez. Szakmai elismerést még A galaxis őrzői vol. 2., a szintén nagy hiányzó Én, Tonya és az itteni meglepetés, a Tökéletes hang 3 kaptak. Némi negatív meglepetés, hogy Az igazi csoda abszolút nullán áll…

Vizuális effektusok/CGI

Ebben a kategóriában négy fontos díj van az Oscar előtt, három különböző szakmai és a BAFTA. Ezt sikerült teljesen igazságosan, 2-2 arányban elosztani a Szárnyas fejvadász 2049 és a Majmok bolygója – Háború között. Jó, nézzük, hogy állnak összetettben, hátha segít: 11-9 előbbinek. Nem igazán segített. A szezon egyik legszorosabb és legmegtippelhetetlenebb versenye ez, előbbi mellett egy technikai kultklasszikus méltó feltámasztása, utóbbi mellett pedig egy nagyban újító, eddig kétszer hoppon maradó trilógia lezárása szól, szóóóval… Ja, és amúgy a 21 itt kiosztott díjból 20-at nyertek, míg a többi jelölt egyet sem.

Dokumentumfilm

Nem kevesebb, mint 21 doksi nyert idén valahol (további 4 pedig BAFTA/Oscar jelölt), de az elképesztő szórásban mégis volt egy szépen alakuló verseny. Sokáig a 21 díjajjal záró Jane vezetett, ám fölösleges is keresnünk a jelölteknél, az Akadémia mellőzte, így téve toronymagas esélyessé a folyamatosan zárkózó (és hozzánk is érkező) Faces Places-t (24 díj), ami mellett egyedül a Strong Islandnek termett (3) babér a szezon során. Hiába lett Plummer a legidősebb jelölt színész (eddig a Titanic „öreg Kate-je” volt) és hiába lett két éve a legidősebb díjazott Morricone, az idei két 89 éves jelölt bizony díjjal távozik majd. De erre még visszatérünk…

Filmzene

John Williams kötelező jelölése (díj sehol) kitúrta a többszöri győztesektől a Szárnyas fejvadász 2049-et, talán nem akarták duplán jelölni Hans Zimmert. De a másik négy jelölt lényegében az élmezőny (Bébi kétharmada inkább különdíj). Bár Zimmernek így is van minimális esélye, ez Desplat és Greenwood csatája. Előbbi mellett szól a Globe, a BAFTA, és a szakmai „év zeneszerzője” elismerés, utóbbinak azonban konkrétan a jelölt munkáját díjazta a szakma és két filmjével is ott volt a szezonban. Szoros hát ez is, de az összetett 14-10-es állás inkább A víz érintése felé billenti az erőviszonyokat.

Eredeti betétdal

Arányaiban méltatlanul keveset szerepelnek a betétdalok. Idén hat filmből hét sláger kapott díjat. Egyedül a Detroit maradt ki, ezzel Mary J. Blige lett az első Oscar-jelölt, aki egyazon évben színészként és énekesként is nominálva lett. A Globe-ot (némi meglepetésre)  A legnagyobb showman vitte, de azóta is ez az egyetlen pontja van a cirkusznak. A Marshall kétszer, a Szólíts a neveden háromszor kerültek ki győztesen, utóbbi ráadásul a szakma kedvence is lett, viszont az a három, az két külön szám között oszlik meg, hiába volt egy kettős győzelme is (értsd: a díjazott mellett a runner-upként megnevezett dal is abból volt). Az öt film tehát összesen 8-szor örülhetett, pont ahányszor önmagában csak a Cocóra emlékeztek a szavazók, plusz ott van a Disney slágerfaktor… Ám ez még nem is fölényes dominancia!

Vágás

A vágás általában fontos akár a legjobb film megtippelésére is, nos ez idén nincs így, cserébe a CGI-hoz hasonlóan kiélezett és megtippelhetetlen a dolog. A két élmenő mögött mindenki kapott díjat (szakmait és egynél többet csak az Én, Tonya), nagy hiányzó sincs, de amilyen izgalmas versenyt fut a Nyomd, Bébi, nyomd! és a Dunkirk, azt öröm nézni! Előzetesen a háború dominanciáját vártuk, így is indult, de aztán befarolt Bébi, és el is húzott. A szakmai díjával aztán a Dunkirk vált ismét az éllovassá, a BAFTA viszont (hiába az angol ellenfél) Bébi anyósülésében landolt, most 11-10 neki. Szóval jó lesz ez!

Fényképezés/operatőri munka

Kevés lefutott körünk van, ez egyike azoknak. Az öt jelölt mellett nincs nagy hiányzó, A legsötétebb óra is nullán áll. Rachel Morrisson az első Oscar-jelölt operatőrnő, egy díja van is a szezonból. A Dunkirk és A víz érintése 4-4 pontot köszönhetnek kameramanjaiknak, de labdába sem rúgnak a 14. Oscar-jelölését most először végre díjra váltó Roger Deakinsszel, a Szárnyas fejvadász 2049-ért ugyanis szakmai és BAFTA erősítéssel együtt eddig 33-szor örülhetett. Segédoperatőri és digitális fényképezések nélkül Deakins magyarországi munkáján kívül pont 14 egyéb díj talált gazdára a szezonban, nemhogy Oscar-jelölés. De ez nem rekord, Thomas Newman is 14-nél tart (és 15.-je előtt már nem nyerhet), jelenleg pedig egy 16 jel./0 díj aránnyal álló hangmérnök mondhatja magát a legpechesebbnek, miután tavaly egyik kollégája 21. próbálkozására nyert először… És még Leót sajnálták sokan!

Animációsfilm

Komolyan? Bébi úr, mint jelölt? Az Akadémia nagyon nem akar legózni… A tavalyi ötöst máig a legerősebb Oscar csapatnak tartom az elmúlt öt évből (korábban nem néztem), ott még a 6., már jelölésig sem jutó alkotás is simán megérdemelhette volna a szobrocskát. Szintén az elmúlt öt évet nézve (tehát 120 kategóriát) egyszer sem volt akkora dominancia, mint most itt. A 64 animációs versenyből a Coco 59-ben volt érdekelt azokból pedig 54-et megnyert. Az animációs Oscarnak mondható Annie-díjon rekord tarolást végzett (11 kategóriájából 11-szer aratott, két helyen duplán is jelölve volt), szóval hiába egyedi a Loving Vincent és erőteljes a Kenyérkereső, itt abszolút nincs kérdés. Méghogy a Mercedes dominál az F1-ben, hahh!

Adaptált forgatókönyv

Az adaptációk idei jelöltjei teljesen papírformának mondhatóak a szezon alakulása alapján. Az egyetlen kérdés az volt, hogy Sorkin (1 díj) vagy a Fejvadász (szintén 1) szorul-e majd ki, mert bizony Logan matematikailag (2) eleve befért negyedikként, mégis – joggal – éltük át meglepetésként, hisz a szuperhős zsáner itt még nem képviseltette magát a Hihetetlen családon kívül. Az igazi verseny a Szólíts a neveden és A katasztrófaművész között alakulgatott, de James Franco ügye végett nem maradt túl kiegyenlített, így 20 (BAFTÁ-val és szakmai díjjal)-9-re elhúzva James Ivory lesz az egyik 89 éves díjazott. A másik ugye Agnes Varda a doksiknál, ő mindössze kerek egy héttel született korábban, azzal lesz rekorder.

Eredeti forgatókönyv

Sokkal érdekesebb (és erősebb) a társkategória. Itt a Fantomszálat meglepetésre kiütötte a Rögtönzött szerelem, ami ugyan egy Oscar kategóriás díjat sem nyert, mégis majd’ egy tucat elismerése van, köztük a frissen szerzett „első forgatókönyv” a „függetlenfilmes Oscarról”. A Víz érintése körüli plágiumbalhé nem befolyásoló, cserébe a top3 bármelyike nyerhet. A Tűnj el! 34 elismerésében benne van a szakmai siker is, de ott nem indulhatott a Három óriásplakát. Viszont McDonagh Globe-BAFTA kombója erős ajánlólevél. Lenne. De ez bonyolultabb, hisz míg a Plakátoknak 10, addig a Lady Birdnek 12 díja van, ráadásul a független filmes átadón tegnap nyert. A metoo gépezet szintén Gerwignek kedvezhet, miközben Peele könyve hiába nagyon domináns, nem feltétlen Oscar kompatibilis… Huhh!

Női mellékszereplő

A két mellékszereplő kategória nagyon hasonló leosztásban van a jelöltek és erősségük szintjén. Például az elméleti harmadikak mindkét helyen kimaradtak, bár Tiffany Haddish botrányos jelöltbejelentése után ez jobb is. Igazán nagy hiányzó a lányoknál nincs, így csúszhatott be díj nélkül Octavia Spencer. Blige 1, Manville 2 sikerre vitte, a nagy verseny itt Janney és Metcalf közt dúl. Bár előbbi begyűjtötte a szakmai díjat, a Globe-ot, a BAFTÁ-t, a Spiritet, sőt volt egy különdíja is (ott, ahol Metcalf nyert amúgy), ez összesen csak 19 elismerés. Igen csak, hisz – igaz, kiemelt zsákmány nélkül – Metcalf 30-ig jutott, így riválisa menetelése ellenére sem lenne teljes meglepetés az ő diadala. Csak épp ugye nem az ilyen visszafogottan zseniális alakításokat szokták honorálni…

Férfi mellékszereplő

A hasonló leosztás itt annyiban más, hogy két nullásunk és több hiányzónk is van. Harrelson meglepő underdogként, SpaceyPlummer pedig a legidősebb színészként robbant ide. Kiszorították Stuhlbargot és Hammert a Szólíts a nevedenből, vagy akár Shannont A víz érintéséből. De az élen a szitu szinte ugyanaz. Rockwellnek a Janneyhez hasonló söprése ellenére kevesebb díja gyűlt össze, mint Dafoe-nak. Itt szorosabb, 29-22 az állás, ám Sam legnagyobb ellenfele talán pont Woody, hisz a szavazatok megosztóak lehetnek, lévén egy istállóból jöttek. Dafoe meg közben lehet pont a legjobbkor kapott egy Arany Medvét…

Idegen nyelvű film

A meglepetések kategóriája volt ez a mellőzött filmek szempontjából, hiszen a jelölések kihirdetésekkor, a mezőny 8 legjobbjából csupán 2 fért be (mára 8-ból 3), ennek is köszönhető a Testről és lélekről bekerülése. Nincs itt se a kategóriát még mindig vezető 120 dobbanás percenként, vagy a Globe nyertes Sötétben, és a BAFTA sem segít, azt a tavalyi legnagyobb Oscar hiányzó nyerte (de a Szeretet nélkült jelölték). Cannes-i és Európai Filmdíjas győzelmével A négyzet tűnt a biztos befutónak, miután a 120 dobbanás kikerült a képből, de helyette meg bekerült a Négyzet díjainak csupán 30%-át, köztük tegnap a függetlenfilmes díjat begyűjtő, transz nemű nőről szóló A Fantastic Woman, ami amcsi ismertsége és a metoo miatt éppúgy nagy esélyes. Ne készüljünk tehát magyar sikerre, de szintén a metoo lehet számunkra is apró sansz: elvégre az egyetlen női rendezés alatt Európa legjobb színésznőjét láthatjuk… Csak hogy más díjunk meg nincs, így az oroszok is nagyobb (matematikai) erőt képviselnek, ám történetben talán mi vagyunk a legemészthetőbbek.

Rendezés

Itt tényleg az öt éllovas lett jelölve, Bakernek (Floridai álom) 6.-ként fele annyira se futotta, mint ahánnyal 5.-ként áll PTA. Jelentős hiányzó még Villeneuve és muszáj kiemelni, hogy a kevésbé felkapott Bigelow alkotás (Detroit) is kapott egy rendezést, ill. a Weinstein balhéba belebukó Wind River egyetlen díja is innen származik. A del Toro-Nolan-Gerwig-Peele csata viszont leegyszerűsödött. Nolan első rendezői jelöléséből a siker meglepő lenne, Gerwig és tegnapi győzelmével még Peele is megelőzte őt. Nekik is csak minimális esélyük van, del Toro szakmai-Globe-BAFTA hármasa túl erős. Az állás: Víz érintése 20, Lady Bird 13, Tűnj el! és Dunkirk 10-10, nem számítva két elsőfilmesünk ilyen jellegű elismeréseit.

Jordan Peele, Greta Gerwig, Paul Thomas Anderson, Christopher Nolan and Guillermo Del Toro
Outstanding Directors of the Year Award, Show, 33rd Santa Barbara International Film Festival, USA – 06 Feb 2018

Színésznő

Oké, Streepet (aki idén a segédoperatőröktől kapott életműdíjat… nem vicc!) bőven lehetne helyettesíteni mással (Winslet, Florence Pugh, Vicky Krieps, Chastain, Stone… Borbély Szandra, csak így hirtelen), de tény: HA van is díjuk, pont annyi, mint Streepnek. Na de az élboly! Robbie a maga 6 győztes kűrjével ugyan lemorzsolódott, de a McDormand-Hawkins csata tegnapig DÖNTETLEN volt! Most 22-21 az állás, ám ezt két dolog árnyalja: McDormand mesterhármasa (szakma-GG-BA) és Spirit-győzelme, és az, hogy Hawkins kétszer különdíjasként, kétszer pedig egy másik filmjével képviselte magát – ez Vikander Ex Machinával dominált, majd Dán lánnyal nyert szezonja óta érdekes. Ejtsd: „Szörsa” Ronan pedig 23 évesen tart 3. nominációjánál (akár J-Law), de Globe-ja és lőtávolsága (14) ellenére már nevető harmadikként sem igazán érhet oda. Pedig egy ideig tartotta a lőtávot.

A 2018-as Independent Spirit Awards-on Frances McDormand kapta a legjobb női főszereplő díját.

Színész

Ez jóval lefutottabb. Franco a Globe-bal be-, a botrányával kiköszönt (oh, bye James!), ezzel Oldman lényegében egyedül maradt. Noha maga Franco sem képviselt akkora erőt, mint két ifjoncunk, akik az év felfedezettje elismeréseket folyamatosan hozták (Brooklynn Prince mellett), sőt, ezekkel Chalamet bizony „az öreg” előtt lenne párral. Érezhetően Franco helyett került be a 0 díjas Washington (oh, hi Denzel!), pedig kitöltőnek itt lettek volna alternatívák: akár a Logan, a lassan új DiCaprióvá váló Gyllenhaal (Bostoni erő), a Cloverfield Lane 10 sorsú Széttörve (McAvoy) vagy a mindig jó tartalék, és Streepnél jobb Hanks, de még Andy Serkis is bezsebelt két színészi kategóriát. Day-Lewis ittléte pedig szinte kötelező kör volt.

A 2018-as Independent Spirit Awards-on Timothee Chalamet kapta a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat, de Gary Oldman nem szerepelhetett.

Legjobb film

Elértünk a csúcshoz. Vegyük előbb a hiányzókat és az esélyteleneket, hisz tegnap óta végérvényesen is NÉGYesélyessé vált a fődíj sorsa. A kategória kakukktojása a Legsötétebb óra, ilyesfajta győzelme egy sincs. Cserébe a többiek legalább min. mind dupláztak, a Szólíts a neveden 6, a Dunkirk 5 (köztük egy szakmai), Pentagon titkai 3 (1 fontos helyit nemrég, de kevés jelölése miatt esélytelen), a Fantomszál pedig 2 sikert halmozott föl. A legnagyobb hiányzó a Floridai álom a maga öt győzelmével, de a Szárnyas fejvadász 2049 is duplázott, és Tonya is nyert egy versenyt. A fekete filmek közül a Mudbound (2) és a Detroit (1) maradtak ki, de talán az Akadémia sem akart egy Selmához hasonló blamázst. Viszont fura, hogy ekkora dominancia mellett sem került be a Coco: a legsimább kategória az animáció, mindenki tudja a végét, mégsem lépték meg azt, amit három kevésbé taroló animációssal korábban már igen.

Nézzük a nagyágyúkat! A Holdfénynek folyamatosan több győzelme volt, mint a Kaliforniai álomnak, mondogattam is, hogy még bezavarhat, de sokan legyintettek rá. Oscarja tehát csak az átadás miatt volt meglepő, teljesítménye alapján viszont papírforma. Plusz egy nappal korábban a Spiritet is uralta. Na most idén melyik filmnek van a legtöbb (16) fődíja, melyik vezette ezt az összesítést folyamatosan, és egyben melyik nyerte tegnap a Spiritet? A Tűnj el!

Persze az elég necces talajon mozog, nem az, ami stabilan ott lehet a szavazók első helyén (itt mindenki rangsorol és azok összesítéséből jön ki az eredmény, azaz nem feltétlen az a film nyer, ami a legtöbb tagnál az első), de a kategóriában a második legsikeresebb (13, köztük egy szakmai) a Lady Bird már sokkal univerzálisabb. Egyszerű, de nagyszerű, abszolút nem megosztó, könnyed és imádják. Az átlagolásban ezen erényeivel csak jól járhat és akkor még nem is számoltunk a metoo-val, ami szempontjából szintén univerzális, továbbá van egy számszerűsített erénye is, de arról lejjebb a táblázatoknál.

Két szakmai díja mellett a Globe és a BAFTA is a Három óriásplakát Ebbing határábanhoz került, tehát a legtöbb kiemeletlen fontos sikert ez aratta, de összességében így is csak a harmadik legszorgosabb (11) lett. A Tűnj el!-nél határozottan erősebb nevező, de témája miatt az átlagolásnál ez is elbukhat (a Lady Bird javára), ám még így is ez a legnagyobb esélyes.

Végül pedig ott van az eddigi nyolc díjával érkező A víz érintése, ami két igen értékes tényezővel áll ki este: a legtöbb jelölés az övé és a legfontosabb szakmai díj is nála landolt. Del Toro filmjén még a technikai részleg sikeressége is segíthet, noha az utóbbi öt évben háromszor (Gravitáció, Mad Max, La La Land) hiába volt a gála elején dominancia…

Szerintetek kik a legesélyesebbek, ide kattintva megtippelhetitek kik fogják hazavinni az Oscar-díjakat.

A négy éllovas tehát jól elosztotta egymás között a fontosabb elismeréseket (csak a Dunkirk lopott egyet tőlük), emiatt aztán kialakult ez a szezonhoz méltó, megtippelhetetlen szituáció. Most pedig nézzük a fentieket táblázatszerűen összesítve:

(magyarázat: a dőltbetűs filmek/alkotók nem szerepelnek az Oscaron, a sima +-ok a fontos szakmai díjakat jelöli, a számmal ellátott + a speciális különdíjak vagy a személy egyéb győzelmei a kategóriában, a rövidítések pedig a Golden Globe-ot, és a BAFTÁ-t, a Cannes-i Filmfesztivált és az Európai Filmdíjat jelentik) – katt a képre a nagyobb méretért!

Most pedig nézzük meg filmekre lebontva a szezon szorosságát! Az első oszlop szám az összes díj, amit a 100 eseményen gyűjtöttek (ebben a Tűnj el! volt a legszorgosabb), a második – ami alapján a rangsor is felállt – az Oscar kategóriákat összesíti. Ebben a Lady Bird nyert, ez az a fent említett erény, ami még segíthet a legjobb film esetleges megnyerésében. Csak összehasonlításként az elmúlt évek élmezőnyeinek arányai:

  • ’16: Kalifornai álom 160/157, Holdfény 180/143, Régi város 98/91, Kerítések 43/42
  • ’15: Mad Max 155/140, Spotlight 97/80, Agymanók 70/58, Visszatérő 63/58
  • ’14 (Oscarokkal): Birdman 130/117, Sráckor 117/103, Grand Budapest Hotel 80/62

Így tessék tekinteni a listára, ez mutatja leginkább a szezon kiegyenlítettségét és minőségét:

További érdekesség, hogy rengeteg színész egynél több Oscar-jelölt filmben is feltűnt. A alábbi listához kell legalább egy nevesített karakter, de a szimpla szinkronszerepek nem számítanak bele (így esik ki pl. Bobby Cannavale):

Engedelmetekkel a 100 díjátadó külön győztes listáit már nem mentem ki ide, és apró hibák simán előfordulhatnak a fenti adattömegben, de csak az nem hibázik, aki nem dolgozik…

Többször is hangoztattam már, de ide is nagyon illik: elképesztően hiányozni fog ez a szezon.  Sokkal kevesebb „kényszerből” nézős vagy „most az egyszer” film volt, ellenben több bőven újranézhető vagy szerethető alkotás. Számomra még olyanok is, amiről előzetesen nagyon nem vártam volna… Ti hogy vagytok ezzel? És mik a tippeitek?

Éjszaka pedig ugye találkozunk a facebookos élő közvetítés során? Mert ahogy tavaly és az elmúlt két Golden Globe-nál, megéri majd virrasztani!

Hozzászólások

hozzászólás

Előző cikk A hét röhögései (232.)
Következő cikk A 90. Oscar-díjátadó nyertesei