Minden idők legjobb filmszínészeit rangsorolni egyszerre hálás és embert próbáló feladat. Hálás, mert a munkálatok során nem mindennapi betekintést nyerhetünk a filmgyártás történelmébe. Ugyanakkor lehetetlen küldetés, hiszen egy ilyen volumenű összegzést képtelenség vitatható döntések nélkül megalkotni. Ebbe a felsorolásba is került néhány, úgyhogy kommentháborúra felkészülni, íme a minden idők száz legjobb filmszínészét rangsoroló listánk harmadik része (az 1. és a 2.).
50. Lillian Gish
Nehéz napjaink színészeihez viszonyítani egy olyan művészt, aki még a némafilmkorszakban érte el hivatása csúcsára, hiszen a két műfaj és színészi szemlélet között annyi az eltérés, hogy szakmailag nehéz bármiféle kapcsolódási pontot találni. Ennek ellenére az már a kezdetektől tiszta volt, hogy Lilan Gishnek szerepelnie kell a listán. A színésznő leginkább a ragyogó némafilmjeiről lehet ismert, ám később a hangosfilm térhódításával is felszínen maradt. Még az első világháborút megelőzően (!) vállalta első szerepit, hogy utána a legendás rendező, D. W. Griffith filmjeivel váljon ismertté. Feltűnt Árvák a viharban, és az Út a boldogság felé című filmben is, nomeg a Letört bimbókban, ami karrierje legkiforrottabb alakításának számít. Ő volt a főszereplőnő a nyíltan rasszista Egy nemzet születésében, ami a Ku-Klux-Klan ,,hőstetteit”mutatja be pátoszos ájtatosággal . Egy biztos, más idők jártak akkor, ám Gilshnek sosem okozott gondot lépést tartani a modernizációval. Az évek múltával olyan filmekben szerepelt, mint A vadász éjszakája és a Párbaj a napon, hogy még majd 100 évesen is bizonyítson a Bálnák augusztusban című keserédes drámában.
49. Laurence Olivier
Nagymamád kedvenc színésze, Laurence Olivier még 1907-ben látta meg a napvilágot a brit Dorkin városában. Olivier pedig mindig is szívén viselte hazája sorsát, olyannyira hogy a háború idején megszakítva a felfelé ívelő karrierjét a seregbe vonult, hogy légierőnél szolgáljon. Ez idő tájt a Shakespeare specialistaként tartották számon, ezen képességét a színpad mellett a mozivásznon is kamatoztatta. A legendás író műveiből készült olyan filmjei, mint az V. Henrik, vagy a Hamlet, rendre kirobbanó kritikai elismerésnek örvendtek. Emellett a kor nagy sikerfilmjeiben játszott, ilyen a Lady Hamilton, vagy az Alfred Hitchcock rendezésében készült A Manderley-ház asszonya. Igaz az évek múlásával egyre-inkább mellékszereplői státuszba kényszerült, ám még így is futotta néhány emlékezetes alakításra. Remekel A mesterdetektívben és a Spartacusban is, illetve hátborzongatóan formálja meg a Maraton életre-halálra náci professzorát.
48. Julie Andrews
Vannak színészek, akik a kegyetlen gengszterek, a csábító szeretők, vagy épp a rémisztő keményfiúk szerepét fejlesztik tökélyre. Julie Andrews neve pedig filmtörténelem legemlékezetesebb dadusaként maradt fenn, hiszen a két legemlékezetesebb alakítása szorosan kapcsolódik ehhez a szerepkörhöz. Andrews először az 1964-es Mary Poppinsban, majd nem sokkal később A muzsika hangjában okította a gyereknépet, kiemelkedő tánc, illetve énektudásról téve tanúbizonyságot. Igaz ez a jellegzetes hangorgánum egy félresikerült hangszálműtét következtében kiveszett a színésznő játékból, igaz addig is futotta néhány jelentős szerepre. Roppant szórakoztató a Viktória, Viktória és az Ízig-vérig modern Millie című musicalekben, illetve addig ismeretlen arcát mutatta meg a 2001-es Neveletlen hercegnőben.
47. James Cagney
Az előbb említett gengszterkarakterek egyik leghitelesebb megszemélyesítője, James Cagney neve még a műfaj térhódításával egyidejűleg vált ismertté, rendre ő játszotta a kívül angyalarcú, belül azonban a velejéig romlott bűnözőt. Ez mutatkozik meg A közellenség, a Fehér izzás, vagy a Mocskos arcú angyalok című filmekben, amik a harmincas évek egyik legünnepeltebb színészévé tették Cagneyt. Ám sikerének csúcsán váratlanul műfajt váltott, hogy őrült tempót diktáló muscialekben próbálja ki magát. Ez pedig kiváló döntésnek bizonyult, hiszen bámulatos energetikusságával Cagney csak úgy parádézott a Rivaldafény és a Yankee Doodle Dandy ímű filmekben, utóbbi alakításáért még a legjobb férfi főszereplőnek kijáró Oscar díjat is megkapta. Szintén emlékezetes a mélyen alulértékelt Egy, kettő, három , igaz ez a szerep olyannyira megterhelőnek bizonyult, hogy Cagney utána véglegesen felhagyott a színészettel. Mindössze egyetlen mozifilm, a nyolc Oscarra jelölt Ragtime kedvéért tért vissza, ironikus mód egy rendőrkapitányt megformálva.
46. Klaus Kinski
Égnek álló szőke hajával és az őrület torz grimaszával az arcán Klaus Kinski a magad módján utánozhatatlan jelenség volt. Egyetlen színész sem volt képes olyan hiteleséggel megjeleníteni a teljes mentális összeomlás folyamatát mint ő, ezen képességét pedig többször is kamatoztatta. Legemlékezetesebb szerepei az Aguirre, Isten haragja konkvisztádorára, és Fizcarraldo című film bohókás főhőse voltak, itt Kinski jelenléte lélegzetelállító erővel bír, szeme a megszállott a őrülettől vibrál. Hasonló szerepkörben jeleskedik a Cobra Verde című filmben, 1972-ben pedig Drakulát is eljátszotta.
45. Joe Pesci
Minden idők talán legemlékezetesebb pszichopatáinak megformálója, Joe Pesci leginkább Martin Scorsese nagyszabású gengsztereposzairól lehet ismert. Hátborzongatóan elborult karaktert formál meg a Casino, a Nagymenők és a Volt egyszer egy Amerika című filmekben és egy visszafogottabb szerepben is remek a Dühöngő bikában. Alacsony termete és jellegzetes olasz-amerikai akcentusa a kor alvilági moziinak ünnepelt sztárjává tette, igaz később extrém testfelépítése okozta viszonylagos szakmai bukását is. Mókás külsejével Pesci ugyanis kötelező kelléke volt egy sornyi olyan pofonegyszerű komédiának, mint a Vinny, az 1ügyű, vagy a Halálos fegyver széria. Nomeg feltűnt a Reszkessetek, betörök! című agymenésben is, ami a halászlé és a Kis Jézus mellett minden magyar karácsony elengedhetetlen kelléke.
44. Bruno Ganz
Noha Bruno Ganz a német filmtörténet egyik legkiválóbb színésze, a többség mégis az internet örökéletű mémjeként emlékezhet rá, hiszen ő az a eszelősen ordibáló Hitlert, akivel nap mint nap összefuthatunk a közösségi média különböző platformjain. Ahogy az ebből az alig néhány másodperces jelentből is érződik, Ganz elképesztő beleéléssel formálja meg a náci pártvezér leépülését, ami mindmáig karrierje és az egész filmtörténet egyik legemlékezetesebb alakításának számít. Persze szégyenkeznie a többi munkája miatt sem kell, Ganz olyan remekművekben szerepelt mint a Berlin felett az ég, Az amerikai barát vagy a már a Klaus Kinski kapcsán is emlegetett Nosferatu. Szintén remekel A fehér városban című filmben, ami csekély ismertsége ellenére is igazi mozis ínyencségnek számít.
43. Peter Sellers
Generációjának egyik meghatározó komikusa, Peter Sellers mestere volt a végletekig elrugaszkodott jelenetek életszerű tálalásának. Ennek tökéletes példája a Dr. Strangelove című hidegháborús vígjáték, ahol Sellers egyszerre három szerepben is feltűnik. Ő alakítja az elnököt, a hősies brit tisztet és azt a Dr. Strangeloveot, akinek olykor igencsak meggyűlik a baja karlendítéseinek kontrolálásával. Az ehhez fűződő jelenetet ráadásul teljesen spontán, bárminemű forgatókönyvi előírás nélkül improvizálta, amit a stáb katartikus élményként élt meg. Hasonló komikumi zsenialitás jellemzi az 1955-ös Betörő az albérlőm, illetve a több epizódot is megélt Rózsaszín párduc sorozat főszereplőjeként. 1979-ben, egy évvel halála előtt is képes volt újat mutatni, és az Isten hozta Mr. című bohózatban nyújt szívmelengető alakítást.
42. Javier Bardem
A mostanában leginkább Penelope Cruzal az oldalán kardoskodó Javier Bardem igen díszes és messze nem lezárt életművet tudhat a magáénak. A spanyol születésű színész még hazájában kezdte a szakmát, ahol többnyire könnyed vígjátékokkal szerzet magának hírnevet. A szélesebb körű ismertségre a Mielőtt leszáll az éj című életrajzi drámával tett szert, ahol a homoszexualitása nyomán meghurcolt kubai írót, Reinaldo Arenast alakítja. Három év múlva pedig jött a nagysikerű Belső tenger, ahol Bardem letaglózó hiteleséggel formál meg egy teljes testben lebénult férfit, bemutatva fizikai, illetve lelki küzdelmeit. Majd a Goya kísértetei és a Woody Allen rendezésében készült Vicky Cristina Barcelona következett, nomeg a 2007-ben bemutatott Nem vénnek való vidék című mozi. Itt Bardem a hátborzongatóan kimért és szakszerű rosszfiút játssza, munkáját pedig Oscar díjjal jutalmazták. Ő volt az első spanyol színész, aki átvehette a díjat.
41. Orson Welles
Orson Welles minden idők egyik legkiválóbb rendezőinek egyike, aki ha a helyzet megkívánta, a kamera másik oldalán is feltalálta magát. Így jutott olyan szerepekhez, mint Az óra körbejár, A gonosz érintése és a minden idők legjobb filmjének is titulált Aranypolgár. Welles játékát rendre az a mélyről fakadó cinizmus és erkölcsi sekélyesség tette naggyá, ami sokszor a hétköznapi hozzáállásában is megmutatkozott. Ezen a recepten pedig nem-sajátrendezésű filmjeiben sem változtatott, ahol rendre a megcsömörlött antihős szerepében tűnt fel. Ilyen jellegű karakterei közül talán A harmadik ember Harry Limeja a legelmaradandóbb, akiben tökéletesen kiütköznek a Wellesre jellemző személyiségjegyek.
40. Christian Bale
Habár puszta képességeit tekintve Christian Bale közel sem egy rossz színész, mégsem ezzel érdemelte ki az igen előkelőnek számító negyvenedik helyet. Bale személyében ugyanis talán az a legmegdöbbentőbb, ahogyan filmről-filmre képes új alakot ölteni, a legszélsőségesebb testi adottságokat felvéve. Ezen tehetségére még 2000-ben hívta fel a figyelmet, amikor az Amerikai pszichó kedvéért növesztett kolosszális izomtömeget. Majd A gépészben rémisztő soványságával borzolta az idegeket, hogy aztán pocakot növesszen az Amerikai botrány című filmhez. Ráadásul a nagy átalakulások közepette arra is maradt ideje, hogy Christopher Nolan olyan filmjeiben szerepeljen, mint a Tökéletes trükk és a minden idők legjobb szuperhősfilmjének kikiáltott Batman-trilógia. Tavaly pedig újra felszedett néhány kilót az Alelnök című film kedvéért, ami meg is hozta számára az újabb Oscar-jelölést.
39. Buster Keaton
Buster Keaton a burlesk műfajának jeles úttörője, az ember aki tökélyre fejlesztette az esés-kelés művészetét. A fizikai alapú művészetének minden mozzanat egy gondosan szerkesztett mestermű, melyben a mozgás és humor egy ritkán látott harmóniája valósul meg. Ráadásul ezen hajmeresztő mutatványait Keaton kaszkadőr nélkül hajtotta végre, sokszor közvetlen életveszélynek kitéve magát. Ez ha lehet, csak még feljebb értékeli páratlanul gazdag életművét, amely olyan filmtörténeti remekműveket foglal magába, mint A filmoperatőr, az Ifjabb Sherlock vagy A generális.
38. Christoph Waltz
A leginkább Quentin Tarantino filmjeiből ismert Christoph Waltz, napjaink Európájának egyik legmeghatározóbb színésze. Waltz még az öreg kontinensen alapozta meg hírnevét olyan mozikkal, mint a Kopfstand, vagy az Életet életért. A siker pedig a tengerentúlon sem kerülte, ahol neve a kétezres évek Tarantino moziijaival fonódott össze. Ő volt a Becstelen Brigantyk eszelős náci ezredese és a Django elszabadul Dr. King Schulza. Waltz csak úgy lubickol ezekben az elrugaszkodott szerepbekben, kiválóan egyensúlyozva irracionalitás és komolyanvehetőség határán.
37. Marilyn Monroe
Marilyn Monroe a mozit történetének egyik legikonikusabb alakja, akinek kulturális jelentősége olykor túlmutat játékának valós értékén. Ő volt az ötvenes évek Amerikájának kikezdhetetlen szexideálja, aki a legenda szerint még Keneddy elnökkel is összeszűrte a levet. Persze Monroe a vásznon sem volt egy utolsó jelenség. Puszta jelenlétével is képes volt megragadni a közönség figyelmét, akár a háttérből is beragyogva a vásznat. Erre kiváló példa az 1950-es Mindent Éváról című Oscar nyertes mozi, ahol a karrierje elején járó Monroe egy jelentéktelen is szerepben is komoly benyomást tesz. Mindössze egyetlen rövid jelenet erejéig tűnik fel, ám a néhány perc alatt minden szem rá tapadt. Ez a vibráló kisugárzás végigkísérte karrierje során, többek közt olyan filmekben mint a Szőkék előnyben, vagy a Hogyan fogjunk milliomost. A csúcsra a Van, aki forrón szereti című Billy Wilder komédiával ért fel, ahol játékában gyönyör és puritán egyszerűség alkot szórakoztató egyveleget.
36. Ingrid Bergman
Egy újabb korszakos nőideál, aki ha lehet, még Monroenál is gazdagabb életművel bír. A svéd születésű Ingrid Bergman sok sorstársához hasonlóan hazájában bontogatta a szárnyait, hogy aztán Amerikában váljon ünnepelt világsztárrá. 1939-es hollywoodi debütálását követően hamar az álomgyár űrnője lett, három Oscart és megannyi remekművet maga mögött hagyva. Olyan filmekben szerepelt, mint a Forgószél, a Gázláng, nomeg az ikonikus idézetektől hemzsegő Casablanca. Igaz a Roberto Rosselinivel folytatott heves viszonya miatt kirekesztetté vált Hollywoodban, ám a száműzetés nem volt terméketlen. Olyan európai remekművekben szerepelt, mint az Európa’51, vagy az Itáliai utazás, visszatérése után pedig többek között feltűnt a Kaktusz virága elnevezésű komédiában és egy sikeresnek mondható Gyilkosság az Orient expresszen adaptációban. Utolsó szerepében pedig már idősebb hölgyként alakít felejthetetlent a névrokon rendező, Ingmar Bergman Őszi szonáta című filmjében.
35. Tim Robbins
Tim Robbins karrierje kezdetén apróbb mellékszerepekben tűnt fel, többek között a Top Gun, vagy a Baseball bikák című filmekben. Az évek múlásával azonban valódi hollywoodi nagyágyúvá nőtte ki magát, akinek életműve csak úgy hemzseg a nagyléptű remekművektől. A heves politikai állásfoglalásairól is ismert Robbins előszeretettel vállal szerepet olyan, az amerikai társadalmat pocskondiázó filmekben, mint A nagy ugrás, vagy A játékos. Személyes kedvencüknek mégis a Bob Roberts című áldoku számít, ahol Robbins egy sikeréhes szenátorjelöltet alakít. Emlékezetes A titokzatos folyó és a Jákob lajtorjája című dráma is, ami egy vietnámi veterán elméjébe enged betekintést. Leghíresebb szerepének a Remény rabjai számít, melynek visszafogott főszereplőjeként Robbins megnyerően érzelmes alakítást nyújt.
34. James Mason
A kimagasló intelligenciájáról is híres James Mason anno. a Camebridget hagyta ott a színészet kedvéért. Ez a bátor döntés azonban kifizetődőnek bizonyult, hiszen Mason generációja egyik legelismertebb brit színészévé vált. Még 1947-ben, az Egy ember lemarad-al vált ismertté, ahol egy cserben hagyott IRA terroristát játszott. A háború után kétszer is megformálta Erwin Rommelt, illetve ő volt az 1954-es Csillag születik férfi főszereplője. Majd Alfred Hitchcock Észak- Északnyugat című mozija következett, ami Mason legismertebb filmjének számít. Ám a csúcspont után sem vett vissza, többek közt szerepelt Stanley Kubrick Lolitájában, illetve remekelt Az ítélet című moziban is.
33. Kirk Douglas
A napjainkban is aktív Michael Douglas apja, Kirk Douglas Hollywood hőskorának egy fontos alakja. A jelenleg a 102-ik életévben járó színész még a negyvenes évek derekén vált ismertté, a noir filmek vérfagyasztó antihőseként. Ez az imázs pedig egész karrierje során végigkísérte, hiszen Douglas olyan mozikban játszotta a rosszfiút, mint A nagy karnevál, vagy A rossz és a szép. Persze akadtak pozitívabb jelegű szerepei is. Zseniális a katonáit védelmező ezredesként A dicsőség ösvényeiben, illetve hasonlóan karizmatikus az 1960-as Spartacus címszereplőjeként.
32. Charlie Chaplin
Charlie Chaplin a komplett mozitörténet egyik legikonikusabb személyisége, aki generációk hosszú sorát nevetette meg megunhatatlan vígjátékaival. A burlesk időszakban vált ismerté, olyan filmekkel, mint A kölyök, vagy az Aranyláz. Továbbá ezen korszakhoz tartozik a Nagyvárosi fények, nomeg a Modern idők, ami a chaplini életmű talán legikonikusabb darabjának számít. Ebben a szívszorító vígjátékban Chaplin egy nincstelen gyári munkást alakít, aki bohókás kalandokba keveredik a világválság sújtotta Amerika utcáin. Játékát az emeli ki a kor többi burleszkszínésze közül, hogy az esés-kelés mellett Chaplin képes volt komolyabb témákat is bevonni filmjeibe, letaglózó érzelmi mélységgel ellátva karaktereit. Épp ezért, Chaplin később könnyedén alkalmazkodott a hangosfilm térhódításához, ami megannyi kollégája bukását okozta. Chaplin művészete rendelkezett azzal a rétegeltséggel, amit nemhogy eltiport, de ha lehet csak még inkább felerősített a hangosfilm technikája. Remek a szeretőit mérgező Monsieur Verdoux szerepében, illetve tabukat döntögetett az 1940-es, Adolf Hitlert parodizáló A diktátor főszereplőjeként.
31. Leonardo DiCaprio
Újabb döntés, amely miatt a nép akasztásért kiált, de mi vállaljuk a kockázatot, nálunk Leonardo DiCaprio csak a harmincegyedik helyet csípi meg. Hiába a tinilányok csak nem múló szeretette és a nem is olyan rég tömeghisztériával kierőszakolt Oscar, a jó öreg Leót mégsem érezzük egy top tíz közeli színésznek. Hiszen ha jobban megvizsgáljuk az életművét, egyből szembetűnik, hogy filmjeinek népszerűsége jóval túlmutat a bennük túlnyújtott alakításának színvonalán. Ezt nem is kell túlmagyarázni a Titanic, vagy A visszatérő esetében, de így újranézve még az Eredetben sem játszik különösebben nagyot. Persze ezt a harmincegyedik helyet is ki kell érdemelni valahogy, és mi tagadás a felületes közönségsikerek mellett azért DiCaprio csak feltűnt néhány igazán fontos filmben. Remek volt az Egy kosaras naplója narkós főszereplőjeként, és kiváló érzékkel formálja meg a mentálisan sérült főhőst a Gilbert Grape című drámában. Szívdöglesztő szélhámos volt a Kapj el, ha tudsz-ban, majd egy kevésbé sármos, de annál dörzsöltebb a Wall Street farkasában. Szintén remek a Django elszabadul pszichopata főgonoszaként, játékában remekül váltakoznak a kifinomultság és állatias erőszak gesztusai.
30. James Dean
Egy újabb korszakos moziikon, aki a maga idejében megannyi tizenegyes lány szívében foglalt el előkelő helyet. Persze James Dean jóval több volt, mint egyszerű férfiideál, bátran kijelenthető hogy ő a filmtörténet legtehetségesebb színészeinek egyike. A kivételes adottságaihoz mérten egészen méltatlan harmincadik helyet mindössze az indokolja, hogy Dean alig egypár filmben szerepelt. Ám aki látta az Óriás számító olajmágnását, vagy a Haragban a világgal kirekesztett főhősét, az egyből megérti a színészt övező kultusz mivoltát. Dean ugyanis ösztönből játszott. Kevés olyan színész volt, aki olyan természetes, szívből eredő intenzitással volt képes beleélni magát a szerepébe, mint ő. Dean egy bugyuta reklámfilmet is képes lett volna szórakoztatóvá tenni (mint ahogy azt tette is párszor) és még ki tudja mire futotta volna az istenadta tehetségéből, ha mindössze 24 évesen nem ragadta el volna a halál.
29. Joaquin Phoenix
Joaquin Phoenix már a korábban is említett River Phoneix eleinte lesajnált kisöccse, aki idővel mégis alaposan lekörözte a szintén briliáns bátyót. Ebben nyilván szerepet játszott River tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála is, de azért Joaquin Phoenix életműve is magáért beszél. A bátyja árnyékában építgette karrierét, hogy aztán a Majd megdöglik érte elnevezésű thrillerrel berobbanjon, a Gladiátor szeszélyes császáraként pedig világhírnevet szerezzen magának. Ezt megannyi remek szerep követte, Phoenix többek között feltűnt a Hotel Ruanda és a The Master című filmekben is. Parádésan hozza Johnny Casht az zenész életét feldolgozó A nyughatatlanban, és csodás melankóliát sző játékába A nő elesett főhőseként. Az elmúlt egynéhány év is termékeny volt színész számára, feltűnt a Beépített hiba és a Sosem voltál itt című filmekben, idén októberben pedig Joker kissé megfáradt karakterébe próbál majd életet lehelni.
28. Fred Astaire
Minden idők egyik, ha nem a legjobb zenés-táncos színésze, Fred Astarie korának meghatározó művésze volt. Nem volt egy különösebben jóképű, vagy megnyerő személyiség, m félelmetes tánctudása mégis egy generáció bálványává tette. Olyan filmekben ropta, mint a Frakkban és klakkban, vagy az Egymásnak születtünk. Később sem adta alá, immár idősebb fejjel és kevésbé ruganyos mozgással jelölték Oscarra, a Pokoli toronyban nyújtott alakításáért.
27. Alain Delon
A maga idejében Alain Delon azt jelentette az európai filmgyártásnak, mint egykoron James Dean, vagy Robert Redford a hollywoodi álomgyár számára. Ő volt a francia mozi azon sztárja, akinek minden, magára valamit is adó producer leste a kegyét, és aki nélkül a sikerfilm elképzelhetetlen lett volna. Pedig jobban megnézve, Delon játéka nem is különösebben összetett. Képes egész filmeket mimika nélkül lehozni, zord távolságtartásával növelve a karaktereit övező misztikumot. Ám zsenialitása pont abban rejlik, hogy ezt a látszólagos szegényességet jelentéssel tölti meg. Az érzelmi sterilség érzete egy pillanatra sem zavaró, sőt ha lehet még figyelemfelkeltőbbé teszi Delon jelenlétét. Ez a recept kísérte végig olyan nagysikerű mozijain, mint A párduc, a Ragyogó napfény és a Rocco és fivérei. Szintén ebbe a vonulatba tartozik A vörös kör és A szamuráj című mozi, amik a deloni mítosz talán legkiválóbb párosát alkotják.
26. Al Pacino
Al Pacino rendre akkor volt a legjobb, amikor igazán kivetkőzhetett magából. Jól ált neki a gátlástalanság A sebhelyesarcú idegbeteg főszereplőjeként és a Kánikuai délután valamivel visszafogottabb túszejtőjeként is. Mérsékelt intenzitással játszotta a Keresztapa-trilógia Michael Corleonéjét, és szívszorító drámát csempészett a Fedőneve: Donnie Brasco kétbalkezes gengszterébe is. Teljes oldalváltás, és ő volt a tisztakezű zsaru Serpicoban, hogy aztán szintén a rendfenntartás oldalán szálljon szembe Robert De Niroval a Szemtől Szemben című akciófilmben. Aztán végül az Akadémia vak nyugalmazott alezredesként jutalmazta az Egy asszony illatáért.